Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Kiss László: A jövő Istene
zük, a múltat is másként kell felfognunk. Az evangélium a „törvénynek vége”, de mint igérel Isten múltbeli jövőre vonatkozó ígéreteit is magába fogadja és magasabb síkra emeli: tehát a mózesi törvényeknek vége, de egyúttal az ígéreteknek új kezdete. „Mielőtt Ábrahám lett volna, Én vagyok" — mondja Jézus (Jn 8, 58). A jövő, mint „adventus Dei": teremtő erővel rendelkezik s az erre alapuló remény szabadsága nem a múlt elfeledéséből fakad, hanem abból, hogy ez a jövő nagy reménységek hordozója. Ez a jövő Isten létmódja: s ezért nemcsak a mindenkori jelen jövője, hanem az elmúlt jelen jövője is. Az így felfogott „Abszolút Jövő" nem más, mint a dinamikusan értelmezett isteni örökkévalóság, aki „minden valóság abszolút jövőjének elsődleges forrása”. Mint ilyen, nem fogható fel csak annyiban, amennyiben ő lesz az ember transzcendentalitásának abszolút megfelelősége, — ezért minden teológia szükségszerűen transzcendentális antropológia." (Karl Rahner: Théologie et anthropologie: Théologie d’aujourd'hui et de demain, 1967, 106. o.). Az újjáteremtés üdvösségének jövője üdvösséget hoz a jelenlévőknek és elmúltaknak. A holtak feltámadásának várakozása ezt fejezi ki, hiszen beleviszi a múltat a jövőbe: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké!" (Zsid 13,8). Isten jövőjét nem időtlen — absztrakt módon gondoljuk el, hanem eszkatológikusan. A végről nyer magyarázatot a kezdet, az Eljövendő változtatja meg és tartja mozgásban a történelmet. Ez nem „semmiből-teremtés", hanem „új teremtés", a halottak feltámasztása a múlandóságba hullott dolgok „anakefalaiósis”-a révén (Ef 1,10). Isten nemcsak a jövőnek, hanem a múltnak és a jelennek is Ura, nemcsak eljövendő Újjáteremtő, hanem a jelenben Kiengesztelő és Kiengesztelődő, az eredetileg Teremtő. A természet, a kegyelem és a dicsőség országának Ura. Ö a reménység Istene (Rám 15,13), akit nem birtokolhatunk, hanem akire csak tevékeny reménységben várakozhatunk. A keresztrefeszített és feltámadt Jézus Krisztus jövője Isten jövője a keresztrefeszített és a feltámadt Jézus Krisztus jövője is. „Krisztus bennetek o megdicsőülés reménye!" (Kol 1,27). Nem hiú álmok, üres ábrándozások és elvont spekulációk azok, amiket a reménység Istenétől bízva remélünk, nem az ember „ébren álmodozásai", hanem a Keresztrefeszített és Feltámadott Jézus Krisztus Jövője, aki a mi jövőnk, a mi reménységünk is. Ez már most behatol a jelenbe a beléje vetett remény révén. „Megváltásunk még reménybeli. Az a remény, amit már teljesedni látunk, többé nem remény. Ha tehát reméljük, amit nem látunk, várjuk állhatatosan" (Rám 8,24 k). A jelen valóságát nem érthetjük meg, ha nem ismerjük annak jövőjét. A reménység nem a valóság után viszi uszályát, hanem előtte hordozza a világító fáklyát. Nem kiskutya gyanánt akar a tovasuhanó autó után loholni, hanem sugárzó fényszóróként akarja megvilágítni az előtte lévő célt és a célhoz vezető utat. A keresztény remény: nem légüres térben függ, hanem Krisztus keresztjén és feltámadásán nyugszik. A keresztrefeszítés és a feltámadás teológiai értelmezésében az őskeresztény tanítás két alapvonalát különböztethetjük meg: 1. Zsidó-keresztény értelmezés. „Ti Öt megöltétek, de Isten feltámasztotta” (Csel 2,23; 3,15; 4,10). Isten Jézus feltámasztója (Rám 8,11; Gál 1,1; vö. Rám 4,17). A „feltámasztás” itt egyenlő értékű a teremtéssel, és eszkatológikus értelmű. Ez o holtakat életrekeltő Isten, a minden dolgok Teremtő Istene a hitet teremtő ígéret alakjában lesz előttünk jelenlévővé. Az „új teremtés" a „feltámadás Lelke" és a „bűnös megigazulttá-tevése” révén hat tovább, míg Krisztus újra meg nem jelenik és át nem adja az uralmat Atyjának. „Aki Jézus Krisztust halottaiból feltámasztotta, — Istennek ez a megjelölése párhuzamos azzal az ószövetségi Isten-megnevezéssel: „aki kihozta Izraelt Egyiptomból, a szolgaság házából”. Mindkét megjelölés Isten nevét egyetlen történeti tényhez kapcsolja, amely szabadulást jelent (az egyiptomi szolgaságból, illetve a bűn rabságából) és amely mint történelmi tény tovább hat, a jelenbe, sőt a jövőbe is behatol. E hagyomány-réteg felfogása így foglalható össze: Isten eszkatológikus tette Jézus feltámasztásával áthúzta az embereknek Jézus keresztrefeszítésében véghezvitt történeti tettét. De megmarad a probléma: Mit csinált az Isten akkor, amikor Jézust keresztre feszítették? Miért tűrte? Miért hallgatott? Elfeledkezett róla? Távol volt? Elhagyta Öt? 2. Ezekre a nehéz kérdésekre próbál választ keresni a másik felfogás, amely főleg Pál és Márk kereszt-teológiájában jut kifejezésre, s amely szerint a Feltámadott egyenlő a Kereszt- refeszítettel. „Ez az értelmezés szempontjából azt is jelenti, hogy a feltámasztó Istent a ke- resztrefeszítő és keresztrefeszített Isten gyanánt kell értelmeznünk." (J. Moltmann: Der gekreuzigte Gott, 2. Auflage, 1973, 177. o.) Jézus szenvedése és halála a kereszten: Isten szenvedése és halála. „Ha Isten a kereszt által leiengesztelődött a világgal, akkor ez azt jelenti, hogy Krisztus keresztjében Isten lesz láthatóvá, s ugyanakkor így szól: Itt vagyok!” R. Bult- mann: Jesus und Christus im Zeugnis der Hl Schrift 1936, 85. o.). Hogyan lehet a mindenható 224
