Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Széll Margit: Emberi tapasztalás - istenélmény
Az átélés képességének tudatosítása és fejlesztése Az ember a külső világot nemcsak tudomásul veszi, hanem „átéli", azaz befogadja, személyes „köze lesz hozzá”, — akár gyönyörködteti, akár pedig felháborítja. Az átélés és annak eredménye, az élmény, az egész pszichikumot megmozgatja. „Az élmény olyan egységes folyamat, amelyben benne van az ember egész személyisége gondolataival, szimpátiájával, reményeivel és benyomásaival együtt” — fogalmazza meg P. M. Jakobszon. Az élmény erejével átfogjuk az élet tényeit, azonosulunk velük, de ugyanakkor kellő distanciát — távolságot — is tartunk, hogy viszonylag tárgyilagosan tekintsük át a helyzetet. Az azonosulás és a distancia-tartás a tapasztalatszerzés lehető legjobb módja, mert elősegíti, hogy az ember megállja a helyét a változó élethelyzetekben, megtartsa benső egyensúlyát és biztosítsa egyéni, harmonikus fejlődését.7 Minden átélés csodálkozással kezdődik. Kodály Zoltán jegyezte le: Egy iskolázatlan cselédlány takarított, miközben a rádióban hallgatta a zenét, egyszer csak felkiáltott: Mi volt ez a gyönyörű?! — és ettől kezdve érdekelte a zene. Elsők között Klemens Tilmann dolgozta ki a csodálkozásra-nevelést, mint a vallási tapasztalás előiskoláját. Ez nem valami istenigazolás, hanem olyan érzékenység és keresési forma kialakítása, ami arra segít, hogy ne vegyünk minden jelenséget adottnak, megszokottnak, ne gondoljuk ismertnek azt, ami teljességében alig érthető. — „A csodálkozással és meglepődéssel, amelyet az ember átél, már jelzi, hogy hordoz magában olyan képességet, ami ténylegesen felülmúlja a tudományok hűvösségét” — mondja Charles E. Curran, a neves erkölcstudós. Tilmann beszél a szülőknek és kisgyermekeknek a levegőről, a vízről, a szőlőtőkéről és az egészen köznapi dolgokban rámutat a csodálatosra.8 Az átélés érzékenységét fokozhatjuk még a tapintatos és árnyalt beszédre-szoktatással, a metakommunikáció — azaz a nembeszédes kifejezésforma — és minden egyéb jelzésrendszer fokozottabb kialakításával, a helyes mimikától és taglejtéstől kezdve a táncig. Nagy szerep jut az időben és jól elindított szexuális nevelésnek is. Napjainkban számos élménymeditációs módszert adtak közre. Az idő-teszt, metafora- meditáció, boldogságelmélkedés, az élet értelmének keresésére: mind megannyi prelúdiumai az igazi misztagógiának, Istenhez vezetésnek. Példának említhetjük a Mi tesz engem boldoggá-feladatot, amelyet Ch. M. Schulz: Happiness (Ravensburg, 1968) munkájából dolgoztak ki. Bár még jól emlékszünk a boldogság Boethius-i meghatározására: Beatitudo est status omnium bonorum cggregatione perfectus — minden jót magábafoglaló tökéletes állapot. Ma azonban vágyaink nagyraméretezése helyett a legkisebb dolgokból kell kiindulnunk. Egy jó közérzet, ellazított pihenés átélésével fokozatosan tágíthatjuk boldogságigényünket a Teljesség felé. így tett Jézus, amikor az égető és poros utakról hívta magához az embereket: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve: és felüdítlek titeket!" (Mt 11,28) Gyarmathy Irén számos egyéni élményt ír le a boldogságról, mint istenmegtapasztalásról: „Az én életemben olyan boldog idő is volt, amikor úgyszólván semmim sem volt... Három fillérért borítékokat címeztem, a munkadíjból pamutot vettem és meleg kendőt kötöttem az édesanyámnak és úgy emlékszem, nagyon boldog voltam ... Én — annyi tapasztalat után — már boldogságnak nevezem azt a tényt is, hogy egy vagyok a világgal, az Istennel... Boldogság az a csodálatos érzés is, hogy jól érzem magam, egyszerűen csak jól .. Ilyen kevés is elég a boldogsághoz, de hosszú az út, amíg idáig egyszerűsödik az ember...”9 August Brunner a teljesség élményére hívja fel a figyelmet: Az élet távlata, a természet ereje és saját egzisztenciális korlátáink gyakran összeütköznek, és akkor a felfoghatatlannal, a megoldhatatlanna! történt találkozás a megdöbbenés, a csodálat vagy a megsemmisült alázat érzéseit és az alárendeltség indulatait váltja ki bennünk a totális Valóság nagyszerűsége előtt, s ezek mintegy elárulják minden emberi törekvés alapvető ráutaltságát a titokzatos Tökéletességre. W, Eri módszerével hasonlatokkal és szimbólumokkal tárhatjuk fel vágyainkat, elvárásainkat, amikor ilyen fogalmakra válaszolunk: A család, olyan, mint...; a szerelem, olyan, mint...; az élet, olyan... stb. Közben érzelmeinket az értelem elé tárjuk, feloldódnak a szorongásaink, és tudatosan megfogalmazzuk életigényünket, szeretetvágyunkat. 218
