Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)

1974 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Vida Tivadar: Miért probléma ma a kinyilatkoztató Isten?

hogy minden lény egzisztenciára törekszik, azaz bele akar torkollni az időbe és a sorsba. A lét igazsága mindig a történelemben valósul meg, és ezért az igazság megismerésének mindig történeti- és döntés-jellege van. Az ember mint véges, történetileg adott, földhöz kötött lény másképpen nem is képes megismerni semmiféle igazságot sem. Ennek megfelelően Isten üzenete a kinyilatkoztatásban — bár önmagában változhatatlan — minden korban újra értelmezendő.

Üj nyelvezetű igehirdetésre és teológiára van szükség. A hajdan mondott szavakat azért nem lehet közvetlenül — „lefordítás’' nélkül — hirdetni a ma emberének, mert nem fakadnak az ő helyzetéből, és nem szólnak őhozzá e helyzet mélyéből. A feladat tehát: „Fogalmakat keii mentened, mielőtt lelkeket tudnál menteni!" — E felfogását jól jellemzi Tillich párbeszéde barátjával, Fodor Sfepun-nal. „Az angolokról azt mondták — így Stepun — hogy ha .Istent’ mondanak, .gyapotra’ gondolnak. Önről, Tillich úr, az ember azt állítaná, hogy ha .gyapotot’ mond, .Istent' érti. Miért nem mondja ki mindjárt inkább Istent?” Tillich válasza: „Mindaddig, amíg az emberek nem értik többé a szót, .Isten’, azt fogom mondani, hogy gyapot, feltéve, hogy megértik, Istenről akarok mondani nekik valamit.” Persze hogy voltak, akik ebben az eljárásában a keresztény üzenet, az evangélium felhígítását látták.

Tillich azzal felel nekik, hogy a „logos” (= ige) mindig a megfelelő „kairos"-szal (= alkalom, időpont) jár együtt, azaz az örök igazság a mindenkori szituációval. Utóbbin érti mindama tudományos, művészi, gazdasági, szociális és erkölcsi formák összességét, amelyekben kifejezésre jut valamely nemzedék önértelmezése. Szerinte a hittudomány lényeges feladata a „közvetítés szolgálata" az örök igazság és az emberek változó tapasztalatai között. A közvetítő szolgálatnak ez az útja elvezet a kereszténység és az emberi kultúra közti szintézishez. Már láttuk, hogy Tillich a határterületeken mozog igazán otthonosan, miközben nála a határnak nem szétválasztó a szerepe, hanem összekötő. Az volt ő, akiből manapság oly kevés van: vallásos gondolkodó. Teológiai iskolát ugyan nem alapított, mint Barth vagy Bult- mann, de annál többek számára volt lelkipásztor a gondolatai révén.

Bölcseleti teológiájának módszere a korreláció. Ennek alcpja Isten és az ember egymáshoz való viszonylása. Mihelyt ui. Isten kinyilatkoztatja önmagát az embernek, kapcsolatba lép vele, mégpedig a személytől személyhez szóló szabad és élő kölcsönösség kapcsolatába. A vallás nem más, mint „a kinyilatkoztatás elfogadásának a neve". Elméletileg megkülönböztethető benne a tárgyi elem: Isten megnyilatkozik — és az alanyi elem: az ember elfogadja, amit Isten kinyilatkoztat. De a valós létben nem létezik az egyik a másik nélkül. Az ige mindig „testté" lesz, vagyis mi konkrét fizikai és történeti körülmények között ismerjük meg azt, meghatározott szellemi és társadalmi helyzetben. A kereszténység nem akkor született, amikor az ember Jézus fogantatott Názáretben. Hanem akkor, amikor egyik tanítványa megvallotta: „Te vagy a Krisztus" (Mt 16,16). — A kérdések és a rájuk adott fe leletek kölcsönös kapcsolata: ez szerinte a teológiai megismerés útja. „Isten válaszol az ember kérdéseire, és Isten válaszainak hatására teszi fel az ember a maga kérdéseit. A hittudomány megfogalmazza az emberi egzisztenciában rejlő kérdéseket, és a hittudomány fogalmazza meg az isteni önismertetésben meglevő válaszokat azoknak a kérdéseknek a vezérlete mellett, amelyek benne vannak az emberi egzisztenciában ...” így a hittudományos munka olyan ellipszishez hasonlít, amelynek két gyújtópontja van. Egyik az egzisztenciális kérdés, a másik a teológiai válasz. A kinyilatkoztatás csak annyiban lesz válasszá számunkra, amennyiben olyan kérdéseket vetünk fel, amelyekben rólunk magunkról van szó.

Tillich ezzel a módszerrel dolgozta ki „Systematische Theologie" (= Módszeres hittudomány) c. művét, melynek öt része van, és mindegyik része tovább tagozódik két szakaszra. Az első szakaszban mindig elemzi az emberi szituációt, s ennek alapján kidolgozza a megfelelő egzisztenciális kérdéseket. A másodikban megadja a keresztény üzenet válaszait azokra. Az első részben az értelemre vonatkozó kérdésre felel a kinyilatkoztatás. A létre irányuló kérdésre mint választ Istent kapjuk a második részben. A harmadik rész kérdése az egzisztencia — a válasz rá: Krisztus. A negyedik kérdés tárgya az élet: a feleleté a lélek. Végül a történelemre vonatkozó kérdésre így szól a válasz az ötödik részben: Isten országa.

Tillich megvédi módszerét mind az elvcsúsztatás, mind a kinyilatkoztatás leértékelésének vádjával szemben. Mert a kérdést sohasem szabad levezetni a kinyilatkoztatás adta feleletből, hiszen így már nem lenne valódi kérdés. Viszont a válasz sem egyszerű szüleménye a kérdésnek, hanem a kinyilatkoztatás cselekményéből kell erednie. Másszóval: Az ember a kérdés, de nem a válasz; Istent csakis Isten nyilatkoztathatja ki! Az egzisztenciális kérdés és a teológiai válasz független egymástól bizonyos értelemben. Másfelől azonban függ is egymástól e kettő. „Ha isten fogalma korrelációban tűnik fel az egzisztenciában meglevő fenyegetettséggel, amit a nem-lét okoz. akkor Istent a lét végtelen hatalmának kell nevez215