Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Széll Margit: Emberi tapasztalás - istenélmény
ínunk, amely ellenáll a semmi által okozott fenyegetésnek. Ha a félelmet úgy értjük, mint a tudatossá vált végességet, a bátorság végtelen alapjának kell mondanunk Istent. Ha az .Isten •országának' fogalma korrelációban jelentkezik történelmi egzisztenciánk rejtélyével, .Isten •országát' a történelem értelmének, beteljesülésének és egységének kell neveznünk.” Csábító feladat lenne végigkísérni azokat a kérdéseket és válaszokat, amelyeket Tillich talál a kinyilatkoztatásban és az emberi egzisztenciában. Célunk azonban nem egyetlen -XX. századi protestáns teológus kimerítő bemutatása, sem valamennyi irányzat és iskola felsorolása volt. Csupán három markáns, nem teológiai műveltségű körökben is beszéd tárgyát alkotó személy és irányzat felvillantásával kívántunk bepillantást nyújtani napjaink istenről és az ő kinyilatkoztató üzenetéről szóló protestáns teológiájába. Irodalom: Heinz Zahnrt: Die Sache mit Gott — Die protestantische Theologie im 20. Jahrhundert. München, 1967. — Ebben található meg az egyes idézett szerzők műveinek pontos lelőhelyei is. Továbbá a Lexikon lür Theologie und Kirche, Freiburg i. Br. 1958—1964, az 1959-ben meg jelent Evangelisches Kirchen-lexikon és az 1962—63-ban Heinrich Fries kiadásában megjelent Handbuch theologischer Grundbegrille (München) megfelelő kötetei, ill. címszavai. Széli Margit EMBERI TAPASZTALÁS - ISTENÉLMÉNY Európa sajátos kultúrájának kialakításában vezető szerep jutott az értelemnek. Az okkereső gondolkodás kifejlesztette a természettudományokat és gyakorlati eredményét, a civilizációt, melynek segítségével —■ úgy véljük — emberhez méltóbb életkeretet teremtettünk magunknak. A fokozott észtevékenység azonban háttérbe szorította benső életünket, — érzelemvilágunk beszűkült, számos intuitív és ösztönös adottságunk elsorvadt. Az újabb lélektani kutatások kimutatják, hogy az értelem fékje sok mindent a tudattalan világába szorított és ez a megoldatlan háttér szorongatja korunk emberét. Mostanában, — hogy emberi kapcsolataink az egész világra kiterjednek — észrevesszük, hogy a fejlődő népek természete —- minden primitív életmód és nélkülözés ellenére — kiegyensúlyozottabb. Közérzetük általában jó, fellépésük magabiztos, számos ősi képességük — így a veszély és az ellenség megérzése, a sötétben tájékozódásuk — jól működik. Nehéz helyzetekben nemracionális meglátással gyorsan és biztosan döntenek. A fenti adottságok birtokában frissen, elevenen veszik át tudásanyagunkat és egy generáció alatt félévezredet is képesek emelkedni, miköziben megőrzik érzékenységüket a nemracionális dimenziók átélésére. Ilyen megismerések után jogosan tehetjük fel a kérdést: vajon számunkra csak az értelem és akarat tudatos tevékenysége lehet az egyetlen út, hogy megoldjuk kétségeinket és magunkévá tegyük — különösen — a vallás és az Isten ismeretét? — Mélyebben nézve tevékenységeink indítékait, bevallhatjuk, hogy azok sokkal kevésbé racionálisak, mint azt magunktól vagy másoktól elvárjuk. Még ha meg is indokoljuk tetteinket, azok előzményeit számos érzelem vagy más öntudatlan motívum irányítja. Az ember élete állandó küzdelem természete racionális és irracionális oldala között, hogy a kellő harmóniát fenntarthassa. Ugyanez a kettősség jellemzi istenkeresésünket is. Bár a mai tudomány nyilvánvalóságai miatt le kell mondanunk arról, hogy közvetlen fizikai bizonyítékokkal igazoljuk Istent, de az ésszerű közelítésre mégis mindig szükségünk lesz, amíg a lelki alkatnak két jellemző, de élesen szét nem választható típusa felismerhető marad, — így tanítja Karl Rahner.1 Az egyik inkább kissé rideg és kétkedő lelkiségnek nevezhető, aki ugyan imádkozik, de azért „természetes gondolkodású" és jól megérteti magát a közömbösökkel és az ateistákkal. Az Egyháznak mindig kapcsolatot kell tartania azokkal, akik a modern racionalizmus minden poklát átszenvedték és szólnia kell a hitükben kikezdett, de egyébként készséges és jóakaraté emberekhez. Számukra szükséges az istenközelítés megújított, ésszerű formáját is bemutatni, mégpedig azon a módon, ahogy Aquinói szent Tamás megnyitotta a teológiát a filozófia előtt és az emberi értelmet az autonóm kutatás útjára indította. — Az istenkeresők másik típusához tartoznak az entuziaszták, lelkesedők, a karizmatikus adottságúak, akik igen érzékenyek az Isten közvetlen megtapasztalására és a Szentlélek működésének felismerésére. Talán éppen a racionalizmus visszahatásaként ma számos ilyen csoport — főleg a fiatalok között —■ úttalan utakon keresi a vallási élményeket. Igen sokan kellő értelmi 216
