Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)

1974 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Kiss László: Egység és sokféleség az egyházban

Amikor azt kell látnunk, hogy ilyen tények nyomán egyházi intézményeink egy része el- halóban van, ne aggódjunk túlságosan. Egyesek ugyanis átalakulnak, mások most alakulnak ki, méghozzá nem felülről érkező rendelkezésre, hanem alulról jövő kezdeményezések nyomán. Nagyjelentőségűek azok a kezdeményezések, amelyek a keresztény családokat igyekeznek összefoglalni kisebb közösségekbe. Enrique Tarancon, Madrid érseke mondotta egyik konferencia-beszédében: „Kétségtelen, hogy a Szentlélek, aki az egyházat vezeti, új irányt keltett életre. Napról napra szekularizálódó világban szükségünk van olyan keresztény családokra, melyek döntően hatnak a nagy közösségek életére".0 Az egyházon belüli kis közösségeknek létrehozásában, működésében és hatásosságában egyre nagyobb szerep jut a világi híveknek. A nagykorúvá növekedő keresztények sokféle önálló és felelősségteljes lelkipásztori munkát is végeznek az egyházban. Ennek nem csak az egyre növekvő paphiány az oka, hanem az a tény is, hogy a Zsinat után a hívekben tudatosult a krisztusi egyetemes papságnak egyre élőbb tudata, és az a meggyőződés, hogy az egyház ügye nem csak a „papok dolga”, hanem a híveké is. Az egyház csak úgy maradhat eleven valóság, ha érzékeny a helyi közösségek igényére, és így elősegíti a tagok személyi gyarapodását, lelki gazdagodását.

Jean Séguy, az Egyesült Államok egyházaiban élő négerek vallási megoszlását és életét tanulmányozva arra a meglepő felfedezésre jutott, hogy bár a katolikus egyház a teljes faji egyenlőség és testvériség hirdetője, harcol a faji megkülönböztetés ellen, — mégis sokkal kevesebb a katolikusok között a néger, mint a baptisták, vagy metodisták között. Ennek okát Séguy abban látja, hogy a szentségi kommunió, a közösségi áldozat — főleg a Zsinat előtt, — nem járt együtt a „szociológiai kommunióval”. Szentmiséken, az áldozás után ki-ki visszatért a saját helyére, lesütött szemmel végezte a maga egyéni kis hálaadását, de utána nem kapcsolódott bele a közösség életébe, nem érdekelte a mellette álló sorsa, és ő sem tárult fel a közösség előtt egyéni és családi gondjaival vagy örömeivel. Közömbösnek érezte hittestvéreit, akikkel pedig a szeretet szentségében egyesült. Nem érezte, hogy éltető és megtartó erőt kaphat a közösségtől, biztatást és bátorítást remélhet, s néha talán anyagi segítséget is. Nem érezte azt sem, hogy ő valaki lehet a közösség számára, valaki, akivel együtt gondolnak, akiért imádkoznak, akit számon tartanak, értékelnek és szeretnek, akiért aggódnak és akire esetleg büszkék is lehetnek.6

Helyi sajátosságok, egyéni kezdeményezések és általános normák

Kétféle folyamot figyelhető meg a világban és az egyházban is. Az egyik az „egységesülés" folyamata a másik a „változatosság kibontakozása", — személyes és nemzeti adottságok egyre erőteljesebb kibontakozása és érvényesülése révén. Az egyház a maga részéről nem kötheti le magát egyetlen faj, nép, nemzet kultúrájához sem, mert akkor megszűnne „egyetemes”, azaz katolikus lenni. Amikor azonban hangsúlyozza a hit egységét, ugyanakkor figyelembe veszi a helyi szokásokat, törvényeket és sajátosságokat is. Nem csupán alkalmazkodásról van itt szó, nem arról, hogy a római jogot, liturgiát egyszerűen egy nép sajátos szokásaihoz és életkörülményeihez alkalmazzuk. Már jelenleg sem használhatjuk ugyanazokat az egyházi kifejezéseket Nyugaton és például Afrikában. Meg kell adni a helyi egyházaknak a kezdeményezések és felelős döntések széles lehetőségét, és ezen az úton kell törekednünk a hitben élő egységre és közösségre. A hit egysége sohasem zárta ki a különböző megfogalmazás lehetőségét. Minthogy az egyház katolikus, kell, hogy részleges legyen! — ez Hervé Legrand egyik cikkének címe.7 A Szentlélek eljövetele után az egyház apostolisága és egysége mellett katolikussá is lett. Ki kellett lépnie a zsidósággal való szoros együttélésből, hogy isteni Alapítója szándéka szerint ne csak egy zsidó szekta, hanem minden ember vallása lehessen, hogy minden nép számára hirdesse Krisztus evangéliumát. „Isten népe” különböző népekből alakult ki és mégis eggyé lesz. — Nagy ellentmondás és nagy titok ez! Az egyház a különböző népek, fajok, nemzetek teremtő erejét, kulturális kincseit, kezdeményezéseit, szellemi értékeit felveszi magába, ezek sajátos értékeit megőrzi, egységbe olvasztja úgy, hogy áthatja a krisztusi szellem igényével. Ezen az úton pedig minden nép számára is közkinccsé, gazdagító értékké teszi. Szükségesek ezért az általános és egységesítő normák és törvények, de ezek nem ölhetik meg, nem irthatják ki a helyi sajátosságokat, szokásokat, egyéni kezdeményezéseket, hanem inkább azok kibontakozását kell, hogy elősegítsék az egész egyház egyetemes javára. Az igazság maga is több oldalról közelíthető meg, felszínesebben, vagy mélyebben érthető át, többféleképpen fogalmazható meg. Mivel a valóság maga is bonyolult szerkezetű, az emberi értelem felfogó képessége viszont véges, ezért a minden ember által felfogható és megvalósítható igazságról elmondható, amit Hans Urs von Balthasar így fogalmazott meg: Az igazság szimfonikus.

148