Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)

1974 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Szennay András: A holnap egyháza felé

férájóban ezernyi elfojtott kérdés tört elő, melyek válaszokat igényeltek, sőt követeltek. Amint ez egyház egyik bíborosa a közelmúltban írta: mit sem használ már az index, a hallgatást előíró, az írást és szőlőst tiltó parancs, Mindezek nyomón ugyanis a kérdéseket és problémákat a szívekből nem lehet kitörölni, azok válaszokat sürgetnek, becsületes, őszinte, az igazságnak megfelelő válaszokat.

A holnap egyháza aligha fogja visszasírni az úgynevezett vasfegyelmet tartó tekintélyt, mely büntet és kiátkoz, hogy „diadalmaskodjék az igazság”. Ezzel szemben több nyíltságra, őszinteségre tart majd igényt. Mindig a ma kérdéseire keresünk és igyekszünk majd adni holnap is válaszokat, Krisztus igazságához mért válaszokat. Az a Szentlélek, akit Ö küldött hozzánk, hogy megtanítson minden igazságra, szüntelenül a teljesebb igazság felé vezet. A holnap egyháza tanítói tekintélyét minden bizonnyal úgy fogja gyakorolni, — mert csak így tudja majd megőrizni —, ha lesz „szeme a látásra és füle a hallásra”. Nem a vaslogikájú örökérvényűnek tartott definíciókra lesz szüksége, hanem sokkal inkább a hit erejére, a meggyőzés erejére, a megértés és megértetés, az őszinteség erejére, a szeretet és példaadás erejére, a hitet megvalló tanúsógtétel erejére. Ezen az úton fog az egyház hitében és tagjaiban megerősödni, így lesz újra súlya tekintélyének, melyet készséggel és meggyőződéssel el is tudnak majd fogadni.

Néhány esztendeje szinte egyetlen lakásból sem hiányzik a rádió, a televíziós antennák erdeje pedig városban-faluban beláthatatlan. Időst és fiatalt, műveltet és kevésbé tanultat egyaránt elér az információk, vélemények, különféle felfogások, világnézetek áradata. Igaz, régen is jelentkeztek új gondolatokkal, új eszmékkel, de az embereknek bőven maradt idejük, hogy feldolgozzák, „megemésszék" azokat. A mában jelentkező ezernyi gondolattal, az információk áradatával az emberek már nem tudnak lépést tartani. Nincsen olyan vélemény, mellyel szemben ellenvéleményt ne jelentenének be, nincs oly meglátás, mellyel szemben újat né állítanának. A kétkedés, szkepszis a tömegeknek magatartása lett, — s ez nem is csodálható. A pilátusi kérdést: hát mi is az igazság, hol van az igazság? — a mában élő, kereső-kutató ember szinte kényszerül feltenni. Van-e még s ho! található higgadt józanság, mértéktartás, ellentmondás nélküli, őszinte odafigyelés? Van-e még az emberek szemében lerombolhatctlan érték, vannak-e még eszméik mellett eszményeik is? Mindezek ma, és minden bizonnyal holnap is, súlyos és reális kérdések. A pluralizmus jelen van életünkben, az istenhivő emberek, az egyház tagjainak életében is.

E tényeket látva és regisztrálva mégsem kell az elmúlt évtizedek, esetleg évszázadok nyugalmát, talán „elefántcsont-toronyba" zárkózó magatartását visszakívánni. Egyre azonban szükségünk van és lesz: a holnap keresztényei, a holnap egyháza csak meggyőződéssel, sőt belső vallási megtapasztalás nyomán tudja majd megőrizni valóban szent és örökérvényű értékeit, eszméit és eszményeit. A „megrendíthetetlen hit” elsősorban már nem a „vallási tételeket" fogja jelenteni, hanem a hivő meggyőződésből fakadó, valóban megélt vallásosságot. Csakis az ilyen hivő tagokból álló egyház tud majd továbbra is szembenézni a kételyekkel, a bizonytalansággal, és csakis az ilyen belső szilárdság biztosíthatja majd, hogy ne veszítsük el a talajt a lábunk alól.

S hogy mi lesz később? Holnap . .. esetleg húsz-harminc év múltán, az ezredfordulón? — Minden bizonnyal az élet számos területén bevezetik majd a teljes motorizálást. A csailádok számára mór nem lesz státusszimbólum az autó, hanem természetes és szükséges közlekedési eszköz. Az élet tempója növekedni fog, és ezzel együtt az emberek idegeinek, lelki erejének igénybevétele is. Hogy bírja-e mindezt a holnap embere, hogy idegei idő előtt nem mondják-e fel a szolgálatot, hogy a ma még egyre hosszabbá váló átlagéletkor nem rövidül e meg újra, — minderre számos szaktudós, futurológus igyekszik már most választ adni. Azt a kérdést azonban nekünk kell fölvetnünk: vajon tud-e, képes ilesz-e a százhúszas vagy még nagyobb élettempó mellett a holnap embere, sőt a holnap egyházának tagja kicsit visszavonulni, elgondolkodni, imádkozni? Tud-e majd csendben Isten felé tekinteni, tud-e a „csend mélységében”, az élet mélyére, gyökeréhez leszállni?

Az csak természetes, hogy a történelem kerekét nem lehet visszafelé forgatni. Mégis, azt is természetes körülményként kell felállítanunk, hogy a holnap keresztényének, a holnap egyházának a rohanó életben nagyobb szüksége lesz belső csendre és békére, mint valaha. A holnap emberének szüksége lesz arra az egyházra, ahol valóban békét, megnyugvást, ;— Istent talál. Szükség lesz olyan keresztényekre, akikből az Isten hivő megtapasztalása nyomán fakadó béke és öröm sugárzik. A holnap egyházára óriási feladat hárul: a hajszolt, idegileg túlfeszített emberek számára Isten békéjét, csendjét, de ugyanakkor mégis erőteljes, érthető szavát kell közvetítenie. Csakis az ilyen egyház lesz képes „súlyos jelenlétével” könnyíteni az embereken, lelki, sőt olykor testi gyógyulást közvetíteni számukra. A felületes, a felszínen maradó, a rohanó élettempóval evilági értelemben lépést tartó egyház ezt a feladatát, misszióját képtelen lenne elvégezni.

139