Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 3. szám
cÁz’/UfijIinií hajé, amelynek tap asztalt kormányosa JCtisztus, — árbocán az Olt keresztje, győzelmi jelül, a halál ellen. <H&mai Kyppolytus Hogy miért van egyház? — erre a kérdésre Jézus a hegyi beszédben világosan választ adott: „Ti vagytok a löld sója, a világ világossága, a hegyen épült város”. — Az egyháznak mindig a világért, a világ számára kell léteznie, sohasem csak önmagáért. Ha elhatárolná magát a világtál, önmagát adná fel. A só elveszítené izét, a fény kialudnék, a város romba dőlne. Az egyház jelen volt, van és lesz a világban, ha Krisztus nyomdokában járva vállalja a szolgálatot az emberiségért. Ha mindenkinek szolgálni és nem mindenki fölött uralkodni akar. Elszakad azonban a világtól, nem teljesíti feladatát és eltávolodik Krisztustól is, ha csakis az érdekelné, ha ez volna számára a legfontosabb kérdés: Ki az igazhitű? — és nem azon töprengene, fáradozna, hogy miként vállaljon több áldozatot, eredményesebb munkát az emberek szolgálatára. Természetesen ez a szolgálat nem frázis, nem absztrakt elmélet, hanem élet, Krisztus nyomába szegődő élet. Ha az egyház jelenléte állandó ösztökélést jelent majd a jóra, — az öregek, elhagyottak, betegek, kizsákmányoltak, a lelkileg éhesek, az igazság után kérdezők kielégítésére — akkor betölti majd továbbra is hivatását. Akkor ízt adó só, világosságot jelentő fény lesz földünkön. Joggal állítjuk, hogy az egyház a krisztushivők közössége és ezért több mint csakis a földre tekintő humanisták társasága. De ugyanakkor nem felejthetjük, hogy vannak az egyháznak valóban embernemesitő és szolgáló, azaz humanista kötelezettségei is. S mivel ilyenek vannak, azért e hivatástudatból fakadóan olykor reá nehezedik „az emberiség lelkiismeretének'' kényes és súlyos feladata is. Fel keli emelnie szavát mindig és mindenütt, ahol a szeretet és béke helyett a gyűlölet és háborúság, — az igazság és igazságosság hirdetése és szolgálata helyett a tévedés, megtévesztés és jogtalanság akarna diadalt ülni. Sajnos, volt régen és van ma is olyan törekvés az egyházban, mely azt követeli, hogy „húzzuk meg élesen a határokat”, határoljuk ei önmagunkat a „kívülállóktól". Régi középkori terminológiával ezt így mondhatjuk: éljünk gettó-életet. Pedig nem ez o krisztusi missziós parancsból fakadó lelkűiét, nem ez az ajtókat feltáró Léleknek az akarata! E szánalmas törekvésből legfeljebb csak az az „eredmény” származhat, hogy majd az évezred- fordulón, amikor mintegy hétmilliárd ember lesz földünkön, az egyház valóban „bezárkózhat”. Ha nem teljesíti hivatását, ha nem akar a föld sója és a világ világossága lenni, a keresztények száma, s ami ennél is fontosabb, a valóban hivők száma jelentéktelenné fog zsugorodni. Lesz-e jövője oz egyháznak, alig egy generációval később, az ezredfordulón? — Lesz, de csak akkor, ha újra átgondolja hivatását, felismeri küldetését és hallgat Krisztus szavára: ha szolgálni fog, miként Mestere, ha ízt és fényt hoz majd a világ élete számára. 137
