Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 2. szám - FIGYELŐ - Danczi Villebrand: Gondolatok a második kánonhoz
Teilhard de Chardin írja: az Egyház él, csak hagyjuk élni! Kétségtelen, hogy nagy jelentőségű egyházunk életében az az agónia, élet—halál harc — Unamuno szavával élve —, amelyet intellektuáis téren kell teológiája védelmében megvívnia. Ám a döntő küzdelemnek mégsem ez a színtere. Az egyházi lelkípásztorkodás forrásai sokkal mélyebb rétegekből erednek. Gondoljunk csak Assziszi szent Ferenc „mozgalmára”! „Új, csodálatos tavasz vonult be Itáliába . . . Szép lett az erdő, a mező: hangos lett a berek, napsugár és virág dalra ébresztette a embert. Miért? Mert másképp látták, más világításban, a szeretet párázatában látták a világot" (Prohászka, összes Művei 6. 222.). Tagadhatatlan, hogy a teológia örök feladata az evangélium „ésszerű” megalapozása. Ám az alapok még nem nyújtanak otthont, meghitt közösséget Istennel és emberekkel. A szív, a szeretet érvei, a vallás élményszerű kivirágzása, az ember erkölcsi megújulása, a megtérés fontosabb minden spekulációnál. Karl Rahner a kereszténység mai helyzetét gyakran diaszpóraszituációnak nevezi. A különféle felfogású emberek közösségében élnek elszórtan a keresztények. Nehéz körülmények közepette kell átállítani számos hívőnket az öntudatos vallásosság sínpárjára. Mivel pedig egyházközségeink igen változatos képet mutatnak, nincs egységes recept leikipásztori munkánkban. A helyes alapelveket rugalmasan kell átültetnünk a gyakorlatba és csínján kell bánnunk a történelmi analógiákkal. Egyházközségünk és jómagunk legyünk nyitottak mindenki felé. Az Egyházban különfélék a kegyelmek és a kegyelmek fölvevői. Jézus többet kívánt Lévi- től vagy Saultól, mint Magdolnától, vagya jobb latortól. Szellemesen írja valaki: „Vannak, akik templomok és kápolnák harangjai közelében szeretnek élni. Én arra vágyom, hogy üzletet nyithassak az emberek megmentésére — egy méterre a pokol bejáratától”. Ibsen írja: „költeni annyi, mint ítélőszéket tartani önmagunk felett”. Magam is ezt tettem, a fenti sorokkal talán a „vádlottak padjára” ültem. György Attila GONDOLATOK A MÁSODIK KÁNONHOZ A szentmise kánonja a hálaadás, és a megszentelés imája: benne adunk hálát az Atyának Jézus Krisztus megváltásáért. A négy kánon közül a legrövidebbel foglalkozunk. — A II. kánon több néven ismeretes. Ezek közül a keletkezés korára utal a „vértanú kor kánonja" elnevezés, de a felgyorsult idő liturgiájában „rövid kánonnak” is mondjuk. „ Második”-nak a misekönyvben elfoglalt helye miatt nevezzük. A „Hyppoly- tuskánon" elnevezés szerzőjére utal, aki görög származású és műveltségű, tragikus jellemű, tudós római presbiter volt. Négy pápa életében vitt fontosabb szerepet Kr. u. 189—235 között. Századokat túlélő alkotásai közé tartozik a most felújított és változásokkal használt kánon. Zephyrinus pápa alatt római püspökké szenteltette magát, s erre az alkalomra írta ezt a kánont. A kiváló, termékeny teológus erős akaratú, de a társadalmi kérdésekben korához viszonyítva is elmaradott felfogású ember volt. Lenézte a rabszolgasorból felemelkedett Callixtus pápát; ellenezte házasságtörvényét, mert megengedte a szabadok—rabszolgák között kötendő házasságot. Callixtus pápával szemben ellenpápaként lépett fel. Majd számkivetésből visszatérve az új törvényes pápa iránti hűségre törekedett. A jog szerinti pápához kapcsolódó további őszinti szeretete és tántoríthatatlan vértanusága tették mégis az Egyház szentjévé. A II. kánon valóban rövid. A kánon mélyebb megismerése gyakorlatilag is értékes. Minden életkornak olyan az imádsága, amilyen a közösségi életformálása. Segítségével eljutunk nemcsak az Istenhez emelő közösségi imádsághoz, hanem Krisztus testéhez és véréhez is. A kánon gondolatainak és indításainak gyakori átelmélkedésével mindennapi életünk lelkületét is alakítani tudjuk. A prefáció bevezető párbeszédében benne van a közös hálaadás készsége: a méltó és igazságos felkiáltással fejezzük ki, hogy örömmel adunk hálát az Atyának, Jézus Krisztus áldozatáért. — „Hálát adunk szeretett Fiad által": a megváltásból fakadó hálának az alapja, Krisztus kereszthalála az a történelmi tény, amelynél Jézus hozzátartozóin kívül jélen volt a /római államhatalom képviselője, intézkedett a zsidó papság is. Az eukarisztia istentiszteleti formája tehát a történelemből fakad, és az idők teljességéig tart (Ef 1,10). Jézust ezért nem elég csak tudomásul venni, a názáretiek is meghallgatták: (Lk 4,16—30). — „Ő a te örök Igéd, Ű általa alkottál mindent". „Minden Őáltala lett, s nélküle semmi sem lett, ami lett." (Jn 1,3) 123
