Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 2. szám - FIGYELŐ - György Attila: Egyházközségeink a zsinat után
EGYHÁZKÖZSÉGEINK A ZSINAT UTÁN Reménytelen vállalkozás lenne korunk lelkipásztori problémáiról ilyen röviden valami egyetemes érvényű megoldást Ígérni. Számtalan könyv, tanulmány és értekezlet igyekszik föltérképezni korunk vallásos arculatát és megkeresni azokat az utakat, amelyek az eredményesebb aratás földjére vezetnek. Én szűkebb hazámban figyelem a magasban szálló „gondolat-madarak" vonulását. Talán az én egyházközségem fészkéből indultak és a többiekkel egy irányban haladnak? A fejlett ipari országokban egyre gazdagabb termést takarítanak be. A nagyfokú gépesítés következtében az egyre bőségesebb aratáshoz a kevés munkás is elegendő. Korunk szellemi életében oly gazdag a tudomány, a művészet, a technika termése, hogy immár nincs olyan emberi agy, amely képes volna mindent befogadni. Ezek a tények természetesen éreztetik hatásukat a lelkipásztori munkában is. Az élet bonyolultsága, az ezzel párosuló egységesülés igénye, komoly erőfeszítéseket kíván mindazoktól, aki az úgynevezett atomkor hajnalán teljesíteni akarják Krisztus parancsát: Tegyetek tanítványommá minden népet! A 2. Vatikáni zsinat óta senki előtt nem lehet kétséges a többirányú megújulás szükségessége. A változás, a fejlődés mindig az Egyház élő valóságának a jelJemzöje. A fa lényege nem változik meg növekedésével. Igaza van tehát Dietrich von Hildebrandnak abban, hogy korunkban nemcsak a mitosz- talanítás divatjának vagyunk szemtanúi, hanem új mítoszok is keletkeznek. Egy ilyen új mítosz az az állítás, hogy korunk embere egészen más, mint a tegnap embere. Ez a hamis felfogás veszélyes vállalkozásokra bíztat egyeseket és téves tanítások trójai lovát csempészi Isten városába. Erre céloz Jacques Maritain is a Garrone-i paraszt c. művében. Korunk sajátos betegsége az úgynevezett kronolatria, a jelen imádása. Pedig a jelent nem imádni kell, hanem megszentelni. „Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem alakuljatok át gondolkodástok megújulásával, hogy fölismerjék, mi az Isten akarata .. (Róm 12,2). Ennek szellemében írta Martin Luther King, hogy a keresztény nem lehet termométer, — hőmérő —, hanem inkább termosztát — hőtároló. Arra hivatott, hogy Krisztus-arcúvá formálja a világot. A zsinati bizottságok egyik ülésén a világi résztvevők között nők is helyet foglaltak. Az előadó őket is meg akarta tisztelni és ezért így szólította meg nőhallgatóit: pulcherrimae feminae, szépséges hölgyekI Ennek hallatára élénk derültség támadt a hallgatóság körében, mivel a jelenlévő hölgyek nem voltak éppen szépségesek. Egy püspök bölcs megjegyzése mentette meg a helyzetet, midőn így helyesbített: juxta módúm. Maradtak tehát a hölgyek szépek, de módosítással. Körülbelül ilyen fenntartásokkal kell végrehajtani Egyházunk életében is a hőn óhajtott újításokat. A kereszténység jelenét és jövőjét vizsgálva két fényforrásra kell vetni tekintetünket. Az egyik a világ világossága: Urunk Jézus Krisztus, — a másik: Krisztus jegyese, anyánk az Egyház. Amíg az Egyház szívében elevenen él vagy újra föltámad az a vágy, hogy megnyerje isteni Vőlegénye tetszését, nincs ok az aggodalomra. Amíg az Egyházban működő Szentleiket ki nem oltjuk és figyelembe vesszük a lelkekben kigyúló zsenialitásait, legyen az pápa vagy egyszerű hívő, addig nem kell félnünk a tév- utak veszedelmétől. Emlékezzünk a genezá- reti tóra, amelyen az apostolok csónakja halad. Egyszer csak Jézus tűnik fel a hullámokon járva. A Mester bíztatására Péter is kilép a csónakból és csak addig süllyed a hullámokban, amíg kételkedik. Jézus ma is erre bíztatja Egyháza híveit és vezetőit. Lépjetek ki a megszokások csónakjából és tanuljatok meg a jelen hullámzó tengerén járni! Teilhard de Chardin már az 1930-as években egy új Niceáról álmodozott. Ez megvalósult a 2. Vatikáni zsinattal. Hitünk rakományát új csónakokba köll átraknunk és nem kell siratnunk a régieket. Az Egyház lelkipásztori tevékenységében számos újítás, módosítás történt, amelyek eredményessége nagymértékben attól függ, hogy látjuk-e elég világosan a célt és alkalmazzuk-e tudatosan azokat az eszközöket, amelyek előrehaladásunkban segítenek. Jean Daniélou egyik előadásában igen lényeges, de sokszor tudatunkból kiszorult igazságra hívja fel figyelmünket. A modernista Loisy és vele együtt többen úgy vélekedtek, hogy Krisztus nem volt más, mint egy eredményes vándorprédikátor, aki szokatlan lelkesedést ébresztett hallgatóiban. Ez a lelkesedés kovácsolta össze hallgatóit és ők alapították meg az Egyházat Jézus szándékától egészen függetlenül. Nyilvánvaló, hogy ez a szemlélet teljesen hamis. Ha valami egészen biztosra vehető az evangéliumban, akkor elsősorban az, hogy Jézus tudatosan, szívósan dolgozott egy új közösség, új struktúra létrehozásán. Nyilvános működése alatt nem az igehirdetés játszotta a főszerepet. Ez a tevékenysége térben és időben igen szűk körre korlátozódott. Az evangélium tanúsága szerint Jézus a legtöbb energiát apostolai nevelésére fordítot9 121
