Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Szennay András: Ki ez az ember?
értelmében vett „életrajzot”, még kevésbé jártak-keltek íróvesszővel kezükben, hogy „jegyzőkönyvet" készítsenek az eseményekről. Egyébként is, ezek az „események" a hétköznapi kereteket valamiképp szétfeszítették. Rendkívüliek voltak, csodálkozást, vagy épp megbotránkozást ébresztettek az emberszívekben. Mi sem természetesebb ezért, hogy a rendkívüli, szokatlan, csodálatos események láttán a korabeli mitikus képeket, kifejezés- módot hívták segítségül, vették igénybe. Nem teremtettek valamilyen új mítoszt — ezek már régesrég kéznél voltak. Viszont olykor azoknak nyelvén fejezték ki a valóságot, fgy pl. a mennybemenetel leírásánál a felemelkedésről, felhők közti eltűnésről szólva, az ősi „fenn és lenn”, — fenn a menny, lent a pokol — képét használják fel. Azt viszont, hogy valójában miként, milyen csodás módon tűnt el Jézus szemük elől, tán ők maguk sem „érzékelték" kellőképp, még kevésbé fogták azt fel. Földi értelemben nem is érzékelhették, hiszen Jézus „felszállt": egy másik világ új, számunkra ismeretlen „dimenziójába" lépett át. A mondanivaló lényege azonban egyértelmű, nevezetesen az, amit Jézus már életében is előre elmondott: visszament Atyjához. Nyomatékkai kell hangoztatnunk — még ma is akadnak aggodalmaskodók —, hogy semmiképp sem veszélyezteti a hitet, ha a Szentírásban, az evangéliumi „történetekben” nem veszünk mindent szószerinti értelemben történeti tudósításnak, főleg pedig nem „riportnak”. E ma még olykor túl modernként elkönyvelt szemlélet követői épp úgy vallják Jézus valóságos történetiségét, amint hittel fordulnak a Feltámadott felé. Az első vonatkozásban természetesen valóságosabb, reálisabb, ha kell: „történetibb" az alap, mint az egyébként történetileg szoros értelemben meg nem ragadható feltámadásnál. Az aggodalmaskodókat, a „hit épségének” védelmezőit talán jobban megnyugtathatja, ha példaként megemlítjük: Jézus nem „közjegyzői aktussal”, nem is bármiféle „hivatalos bejelentéssel" alapította egyházát, — miként manapság valamilyen evilági társaságot megszerveznek, majd megalapítanak. Viszont épp ezért annál szembetűnőbb, hogy c belé vetett hitből, szavait isteni kijelentésnek elismerő hitből egyháznak kellett születnie. Továbbá: ez a „bizonytalankodva" útjára induló egyház — minden megpróbáltatás ellenére — kétezer év után is benne áll és él, hat a történelemben. Jézusról több mindent tudhatunk, de még inkább el kell csodálkoznunk, el kell gondolkodnunk, ha őreá, a közöttünk élt és feltámadott Emberre gondolunk. Ez a csodálkozásra kész és képes, a földi horizonton is túl tekintő hit: Jézusnak talán legnagyobb csodája. A történeti Jézus nagy ,.titka" A fentiek előrebocsátása után elmondhatjuk: Jézus földi életének vizsgálatánál számunkra sokkal fontosabb, hogy ne annyira az egyes adatokat és dátumokat rögzítsük (természetesen az adott lehetőségek között ezt a munkát is el kell végezni), hanem olyan személyt állítsunk magunk és mások elé, aki egyrészt valóban élt, de — másrészt — egész életén mintegy „áttör" e személy belső tartalma. Egyébként ezt a munkát a történész is igyekszik kiemelkedő történeti személyeknél elvégezni, — s vállalhatja Jézussal kapcsolatban is. Teljes választ azonban csakis a hit nyitottságával és döntésével közelítő, értelmező ember tud majd adni. A történész a tényeket s azok hatását veszi szemügyre, a konkrét történeti személy és annak munkássága, „alkotása" érdekli. Mindemellett, bár a modern történettudomány ügyel rá, hogy az egész történeti realitást, annak minden összetevőjét együttesen is vizsgálja, matematikai bizonyosságra, evidenciára e munkánál nem tud szert tenni. Sem a profán, sem a „hivő” történész, ill. tudományosság nem mentes bizonyos világnézeti hovatartozástól. Ez a hovatartozás viszont az egyes kutatónál feltételez bizonyos „előzetes értelmezést" is. Nincs és nem is lehet teljességgel semleges történettudomány. Nincs és nem lehet a Jézus-történettel foglalkozó semleges kutatás sem. Már a tények regisztrálásánál is nehezen képzelhető el Jézus személyével kapcsolatban ez a semlegesség, az összefüggések keresésénél pedig már egyáltalán nem lehetséges. Kereshet-kutathat bár a legjobb szándékú, legszolidabb módszerrel dolgozó történész, azt a tényt, hogy a „történeti" Jézus a Krisztus, a megígért Messiás volt, csakis a hivő keresztény fedezheti fel benne. Igaz ugyan, hogy a bibliatudomány segítségünkre siet, mégis a „hittényt” a történeti vizsgálódás, a tudományos munka hiánytalanul soha nem igazolhatja. Nem, mivel túllép keretein, módszerén, elhagyja annak kutatási területét. Mindez ma már közhelyként hat, mégis utalnunk kell rá, hogy bizonyos történeti „bizonyít- hatatlanság” Jézus személyével, működésének eredményével kapcsolatban nem jelentheti azt, hogy ő csakis a Felmagasztalt, a megígért Messiás, a hitnek, a kérügmának Krisztusa. Ugyanez fordítva is áll: a történeti kutatás területén sem kizárólag Jézusról, a názáreti 74
