Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Nyíri Tamás: Boldogok a béke szerzői
együttélését úgy kell felfognunk, mint békés versengést az embertársak szolgálatában. — De nem jár az együttműködés mégis az ideológiai konvergencia veszélyével? Gyakran mondotta János pápa, hogy a hivő embernek nem kell félnie a jövőtől. Ha a történelmi materialista meg van győződve arról, hogy a keresztény vallás ideológiai felépítmény, akkor a kereszténység lényegét összetéveszti azzal az ideológiai funkcióval, amelyet ismételten betöltött. A vallásnak, mint gyermeki vigasztalásnak csakugyan fölöslegessé kell válnia, amint sikerül megvalósítani az igazságos társadalmat. A kereszténynek azonban mégis aktívan és tevékenyen részt kell vennie ennek a társadalomnak az építésében. A történelmi materialista azt vallja, hogy a kommunista társadalomban, amely biztosítja minden ember szabad kibontakozásának a föltételét, a vallás magától hal el. A keresztény ezzel szemben meg van győződve arról, hogy ideológiai funkciójának megszűntével tisztábbá és ragyogóbbá válik vallása, mint valaha is volt. Mivel tudományelméletileg a kereszténység lényegéről vallott különféle felfogások mindegyike hipotézis, nyugodtan alávethetjük ezt is — mint minden más hipotézist — a gyakorlat próbájának. Annál is inkább tehetjük ezt, mert a körlevél azzal a figyelmeztetéssel végződik, hogy az igazságban, igazságosságban, szerétéiben és szabadságban való együttélés kialakítása olyan „mérhetetlen feladat", amelyet „minden jóakarata ember" összefogása valósíthat csak meg (163.). Az Evangélium nyelvén Valami mélyebb értelme és jelentése van annak, hogy János pápa pünkösd másodnapján halt meg. A nyelvek pünkösdi csodája az apostolok feladatává tette, hogy úgy szóljanak, hogy mindenki meghallja szavukban Krisztus hívását. XXIII. János ennek a célnak szentelte élete utolsó éveit. S a csodák nem maradtak el. Aligha jelent meg pápai körlevél, amely annyira magára irányította a világ figyelmét, s olyan szíves fogadtatásban részesült világnézeti, politikai, kulturális különbségekre való tekintet nélkül, mint a Pacem in terris. Egy- csapásra lebontotta a klerikális gátat, amellyel az egyházi megnyilatkozások nyelve elválasztotta a katolikusokat a többi embertől. Annál is csodálatosabb ez, mivel az enciklika latinsága helyenként feltörhetetlen diónak bizonyult a legkitűnőbb fordítók számára is. És mégis megértették az emberek, mert arról beszélt, ami foglalkoztatta őket: a békéről, a kenyérről, a szabadságról és az emberi méltóságról. Protestánsok, orthodoxok és más keresztények tudomására hozza: „Ha szívemben olvashatnátok, akkor talán többet értenétek, mint amennyit kifejezhetnek a szavak." A rabbik értésére jut: „Én József vagyok, a testvéretek". Lehetséges, hogy a keresztények felebaráti szeretete csakugyan szeretet, s hogy az ártatlan Jézus halálát nem róják föl többé a zsidóknak? Orthodoxok és más keleti keresztények tudtul veszik: „Nem emlékezem rá, hogy Szófiában, Isztambulban és Athénben valaha is különböző véleményünk lett volna az alapvető kérdésekről, vagy hogy megzavarta volna valami keresztény szeretetünket. Szerettük egymást". Elképzelhető, hogy Róma püspöke megérti az orthodoxia szívét és gondolkodását? A színesek értésére adja: „A fajok hátrányos megkülönböztetése igazságtalan ... az emberek természetük méltóságánál fogva egyenlők... az állami életben való részvétel az állampolgárok személyes méltóságából fakadó jog" (86., 89., 73.). Ez az egyház hangja? Akkor a kereszténységnek van értelme, a színesek hatalmas pártfogóra találtak. A nők tudomására jut: „mivel napjainkban mindinkább tudatában vannak méltóságuknak, nem tűrik el, hogy élettelen tárgynak vagy eszköznek tartsák őket, hanem megkövetelik, hogy az emberi személyhez méltó jogok és kötelezettségek őket is megillessék mind az otthon falai között, mind a közéletben" (41.). A római katolikus egyház feje elismeri a női egyenjogúságot? Sikerül kiűznie az évezredes szexuális előítélet ördögét? A nem keresztény vallások vezetőinek értésére adja: „Szeretnék megtenni mindent, ami előmozdítja valamennyi istenhivő egységét, s szeretnék kiküszöbölni mindent, ami igazságtalan szakadást okozhat". Politikusok és államférfiak a békés együttélésről értesülnek (160.). Eljött volna az ideje annak, hogy megszüntessük a kölcsönös bizalmatlanságot, és a planetáris korszak küszöbén összefogjunk az egész emberiséget érintő közös célokért? Az ideológia nem szükségképpen azonos a belőle fakadó történelmi mozgalmakkal — hallják tőle a kommunisták. — Hajlandó az egyház együtt küzdeni velük az emberi célokért? A bűn jármában vergődőkkel közli, hogy semmiképpen sem veszíthetik el emberi méltóságukat. Csakugyan bűnbocsánatot ígér a földön minden ember számára? Mindenki megértette: fehérek és színesek, nők és férfiak, keresztények és zsidók, kapitalisták és kommunisták, szegények és gazdagok, mert a békét, a kenyeret, a szabadságot, az emberi méltóságot — legalábbis hírből — mindenki ismeri. Hogy ezek politikai kérdések? Jézus is politikai terminológiát használt, ezen a nyelven mondta el örömhírét az Isten királyságáról, bár szigorúan elzárkózott attól, hogy beavatkozzék korának politikai küzdelmeibe. A „mennyeiekre" vonatkozóan túlságosan sokat kívánt meg kortársai felfogóképességétől, akár71
