Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Szennay András: Ki ez az ember?
csak a miénktől, a „földiekben” teljesen alkalmazkodott hallgatói gondolatvilágához (Jn 3,12). Felülmúlhatatlan komolysággal mutatott rá embertársaink iránti felelősségünkre, olyan szemléletesen, amint csak lehetett abban a korban. A felebarát szűk határok közé szorított fogalmát a végtelenbe tágította a szamaritánusról szóló példabeszédben. János pápa ezt kiáltotta világgá enciklikájában. Az emberről beszélt, aki rablók kezébe került, azok kifosztották, véresre verték és félholtan otthagyták. S arról, hogy a pap meg a levita még ma is elmegy mellette, ha a kultuszt fontosabbnak tartja a szenvedő emberiség ügyénél. Meg arról, hogy nem akadt más, aki segítsen, csak a szamaritánus, aki nem is ismeri az igaz hitet. Az örömhírt hirdette János pápa a szegényeknek, a jogfosztottaknak, a megalázot- taknak, s három milliárd ember hallotta meg szavában Jézus üzenetét. Tulajdonképpen nem tett mást, mint megvalósította és mindenki számára érthetően fordította le az evangélium egyetlen mondatát: „Boldogok, akik békét készítenek, mert őket Isten az Ö gyermekeinek fogja hívni". Szennay András KI EZ AZ EMBER? (v. ö. Mk 4,41) Hacsak megközelítőleg is át akarnám tanulmányozni a mintegy tíz esztendeje Jézus személyével foglalkozó szakirodalmat, egynéhány évet kellene e munkára fordítanom. A Jézus Krisztusról szóló könyvek száma napjainkban is légió. Pusztán e tény is kellőképp igazolja, hogy Jézusnak ma is van mondanivalója az emberek számára. Nem csak az „ellentmondás jele”, de ura és testvére a benne hívőknek — a komoly tudósoktól egészen a lelkesedőkig. Jézus ma is „izgató" témája a teológusnak csakúgy, mint a Szupersztár rockopera szövegkönyvírójának vagy épp a korunk Jézus-mozgalmához vonzódó, kábítószer ellen küzdő, tisztább életre vágyó fiatalok csoportjainak. A következőkben természetesen nem tűzhetjük ki célul, hogy e szerteágazó érdeklődésről részleteiben is beszámoljunk. Feltehetjük azonban a mintegy kétezer év óta újra és újra elhangzó kérdést: „vajon kicsoda ez?" (Mk 4,41), ki is ez az ember? Hitünk alapvető tartalma, hogy istenhitünket Jézus születése óta az Ő emberségéhez kötjük. Isten az ember-Jézus által váltotta meg az emberiséget, nyitotta ki számára újra az üdvösség felé vezető ajtót. A kereszténység, annak lényege és történeti valósága szervesen Jézus emberi egzisztenciájához kapcsolódik. Valóságos „hittényről", azaz a hitnek tárgyáról van itt szó, mégis egyszersmind az emberi történelemben is megragadható valóságról. Bár a Feltámadotthoz, a megdicsőült Jézushoz csak a hit útján érkezhetünk el (v. ö. Teológia 1969, 3—8), földi élete azonban egybeforr a miénkkel. A földön élő Jézusnak, Jézus történetének ugyanakkor a hit számára is fontos, „alapozó" jelentősége van. Az ősi hitvallást: Jézus a Krisztus, a Szabadító, a Megváltó, — csakis a hivő ember fogalmazhatta meg és jelenthette ki. Az ember Jézusban, aki kínhalált szenvedett, keresztre feszítették, meghalt és eltemették, csakis a hit látta meg akkor is, ma is ezt a „többletet”. A történeti kutatás és Jézus A szakember, a történész a történeti Jézushoz különböző utakon közelíthet. Természetesen semmiképpen sem azon, mely a lelkesülés-szülte, legendás alakokat teremti, mely a képzelet világában teremt szenteket vagy ruház fel olyan tulajdonságokkal, amilyenekkel emberek nem rendelkeztek. Jézusnál nincs szükség ily lelkesülő költészetre és legendás kiszínezésre és nincs is helye ennek, ha az ő történeti alakjához közelítünk. — Hogy élt-e ő egyáltalán? — ez olyan kérdés, amelyet ma komoly ember ki sem mond, amilyennel nem foglalkozik. R. Buttmann, az evangéliumi tudósítás egyik legradikálisabb kritikusa, mintegy négy évtizede már így írt erről: az a kétely, hogy Jézus valóban élt-e, megalapozatlan, cáfolásával nem is érdemes foglalkozni. Az, hogy ő állt a mögött a történetileg igazolt mozgalom mögött, melynek első fogható stádiuma a palesztinai közösség, egészen egyértelműen állítható. (V. ö. Jesus, Berlin 1926). Kétségtelen, hogy Jézus történeti megközelítésénél nem áll túl gazdag forrásanyag rendelkezésünkre. E körülmény az idők során sokak számára némi bizonytalanság forrásává vált. 72
