Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Nyíri Tamás: Boldogok a béke szerzői
koegzisztencia elvének az elfogadásából szükségképpen következik a katolikusok, szocialisták, hivők és kommunisták gyakorlati együttműködése, az együttélés tényleges megvalósítása. Ha az élet tevékenység, akkor az együttélés együttcselekvés. Világosan kitűnik ez a körlevél záró fejezetéből, amely pasztorális tanácsokat ad a katolikus hivöknek. A katolikusok és nem katolikusok közötti gazdasági, társadalmi és politikai kapcsolatokkal foglalkozó pontok roppant horderejűek. A pápa tudatosan és kifejezetten szakít az egyház addigi gyakorlatával, amely megtiltotta a katolikusoknak, hogy együttműködjenek a kommunistákkal. „Előfordulhat, hogy egy tegnap még időszerűtlennek tartott közeledés vagy találkozás, a gyakorlati síkon, ma vagy holnap, gyümölcsözőnek bizonyul" (160). A hívőknek ügyelniük kell arra, hogy soha bele ne menjenek elvi kompromisszumokba: „legyenek tudatában mindig, hogy katolikusok, és ne tegyenek semmi olyant, amitől a vallás vagy az erkölcs épsége kárt szenvedne. De mutassák meg, hogy áthatja őket a megértés szelleme, ne keressék mindig a saját érdeküket, s legyenek készek lojálisán közreműködni minden olyan cél megvalósításában, amely természeténél fogva jó, vagy jóra vihet" (157). Megismétli a Mater et Magistra tanítását (239), s az együttműködés kereteit a lehető legtágabban rajzolja meg. A más világnézetet vallókkal csak abban nem szabad együttműködnünk, ami természeténél fogva rossz, ami önmagában ellentmond az erkölcsi törvényeknek. Külön kiemeli, hogy „sohasem szabad összetévesztenünk a tévedést és annak elkövetőjét, még abban az esetben sem, amikor vallási vagy erkölcsi tévedésről van szó. Mert aki téved, az mindenkor és mindenekelőtt ember és minden esetben megőrzi emberi méltóságát, amelyre mindig tekintettel kell lennünk. Egyébként is egyetlen emberből se vész ki soha a természettől veleszületett képesség, hogy megszabaduljon a tévedésektől, s keresse az igazságra vezető utat. Ehhez mindig megkapja a gondviselő Isten kegyelmének a segítségét. Megtörténhet, hogy aki ma nélkülözi a hit világosságát, vagy hamis tanokat vall, később Isten kegyelmétől megvilágítva fölismeri az igazságot. A különféle kapcsolatok és érintkezések a világi élet területén hivők és hitetlenek, avagy hivők és olyanok között, akik tévedésekhez ragaszkodva nem megfelelően hisznek, alkalmat és indítást adnak arra, hogy az utóbbiak eljussanak az igazságra" (158.). A pápa ezután fölöttébb fontos gyakorlati megkülönböztetéssel él. Másként kell elbírálnunk a hitünkkel ellentétes tanokat, s másként a belőlük eredő gazdasági-történelmi mozgalmakat: „Egyébként meg kell állapítani, hogy nem lehet az emberi természetről, az ember eredetéről és a világegyetem sorsáról alkotott egyes filozófiai tanokat azonosítani a gazdasági, társadalmi, kulturális és politikai célkitűzéssel bíró történelmi mozgalmakkal, még abban az esetben sem, ha e mozgalmak az említett tanokból eredtek, és azoktól nyerik ösztönzésüket mindmáig. Az elmélet, amelyet egyszer megszövegeztek és rögzítettek, nem változik többé, míg a mozgalmakat, amelyeknek tárgya az élet konkrét és változó folyama, lehetetlen, hogy ne befolyásolja mélyen a fejlődés. Különben is ki tagadhatná, hogy ezeknek a mozgalmaknak, abban a mértékben, amennyiben összhangban vannak az értelem helyes elveivel és megfelelnek az emberi személy igaz vágyakozásainak, vannak jó és elismerésre méltó elemei" (159.). Magyarán mondva nem szabad azonosítanunk a dialektikustörténelmi materializmust a marxista szocializmussal, az ideológiát az emberhez méltóbb világ építésével. Katolikusok és kommunisták együtt élhetnek és együtt dolgozhatnak a közös célokért, természetesen ideológiai konvergencia nélkül. Nem kétséges, hogy elsősorban a szocialista rendszerben élő katolikusok számára döntő jelentőségű a pápai állásfoglalás, bár nem kevésbé fontos a kapitalista országokban élők számára sem. Az idézett szakasz méltán tekinthető a magyar Püspöki Kar megnyilatkozásaiban kifejeződő egyházpolitika előnyomatának. Nem megalkuvásból vagy taktikából, hanem lelkiismereti kötelességből és keresztény feladatként kell dolgoznunk nem hivő testvéreink oldalán a világ építésén: a munkapadoknál és az Íróasztaloknál, a társadalmi és tömegszervezetekben, a tanácsokban, a népfrontban, a békemozgalomban, hívőknek, papoknak és püspököknek, kinek-kinek azon a helyen, ahová a gondviselés állította. Ami nekünk, magyaroknak azt jelenti, hogy itt, ebben a hazában, a szocialista Magyarországon megvalósuló együttműködés útját nem torlaszolhatják el a végső dolgokra vonatkozó vallási, vagy ideológiai tételek. Arra biztat a pápa, hogy nem valamiféle légüres térben, de nem is holmi keresztény rezervátumban, hanem ebben a társadalomban, annak szerves, élő részeként, ezek között a konkrét társadalmi és politikai viszonyok között dolgozzunk, és próbáljuk kialakítani magunkban a szocializmusban tevékenyen és építően élő, nagykorú és felelős keresztény magatartásformát. A kereszténynek nem feladata, hogy forradalmat csináljon — olvashatjuk a körlevélben (162.) —, a kereszténység azonban mivolta szerint a szabadság vallása, ezért a szocialista társadalomban sem lehet más célja, mint hogy az ember teljes felszabadítása érdekében dolgozzék, és hozzájáruljon a totális ember megvalósulásához. A keresztényeknek be kell látniuk, szögezi le a pápa, hogy a szocialista forradalom saját programjuk egy részét valósítja meg. A keresztények és kommunisták 70
