Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Nyíri Tamás: Boldogok a béke szerzői
súlyára támaszkodó békével: „A népek állandó félelemben élnek, mintha vihar lebegne fölöttük, amely bármikor szörnyű hevességgel kitörhet. S nem alaptalanul, mert a fegyverek megvannak" (111.). A világméretű pusztulás elkerülésének, a béke megőrzésének mellőzhetetlen föltétele az általános leszerelés. „Mély fájdalommal látjuk, miként állítottak elő és állítanak továbbra is elő gigantikus fegyvereket a gazdaságilag legfejlettebb államokban; miként emészti föl a fegyverkezés a szellemi erők és a nemzeti jövedelem rendkívül magas százalékát" (109.). Az igazságosság, az okosság, a józanság megkövetelte első feladat tehát az, „hogy vessenek gátat a fegyverkezési hajszának; kölcsönösen és egyidejűleg csökkentsék a már meglévő fegyverzetet és jussanak el végre a hatékonyan ellenőrzött leszereléshez" (112.). A katolikus egyház feje fölemeli szavát a hidegháború egyik legveszedelmesebb módja ellen, azt kívánja, „hogy őszintén és egyetértőén törekedjen mindenki annak érdekében, hogy szűnjék meg a háborús pszichózis", s a vitás kérdéseket tárgyalások útján oldják meg. Egységes és teljes leszerelésre van tehát szükség, olyanra, amely a lelkekben is megszünteti a fegyverkezést és végérvényesen felszámolja a háború forrásait, minthogy nem az egyenlő fegyverzetet, hanem a kölcsönös bizalmat teszi meg „a béke legfőbb törvényének" (113.). Az enciklika nem tesz különbséget atomfegyver és korlátozott erejű atomfegyver között, amely — még egyes teológusok szerint is — a hagyományos fegyverekhez hasonlóan felhasználható a jogos ügy megvédése céljából. A pápa gyökeresen szakít a háború teológiájával, s a béke teológiáját hirdeti. „Elsősorban a józan ész parancsolja, hogy a vitás ügyeket ne a fegyverek erejével, hanem tárgyalások útján döntsük el" (114.). A háború ugyanis — s ez jelenti a gyökeres fordulatot a hagyományos teológiai felfogóssal szemben — semmiképpen sem lehet többé megengedett. Meggyőződését „a jelenlegi háboiús eszközök rettenetes megsemmisítő ereje táplálja, és a félelem, amelyet a borzasztó pusztulás és a végtelen szenvedés tudata kelt a lélekben. Atomerővel rendelkező korunkban észbontó gondolat, hogy a háború alkalmas a megsértett jog jóvátételére" (127.). Egyetemes leszerelés és a háború föltétel nélküli betiltása az egyetlen út — foglalhatjuk össze XXIII. János tanítását —, amely békéhez vezet. A pápa elsősorban nem arra hív fel, hogy — sit venia verbo! — imádkozzunk a békéért, természetesen erre is, hanem arra, hogy cselekedjünk érte. Nem elég óhajtanunk a békét, János pápa határozottan arra szólítja fel a katolikusokat, hogy csatlakozzanak a békére irányuló törekvésekhez és mozgalmakhoz. Jézus sem a „békességeseknek” (ez rossz fordítása a görög „eirénopoiosz” szónak) ígéri meg, hogy Isten fiainak fognak hivatni, hanem a „béke szerzőinek", akik a békességért mindent megtesznek, amit csak megtehetnek. Arra buzdítja a katolikusokat, hogy szerezzék meg a szükséges ismereteket ahhoz, hogy hatékonyan tudjanak közreműködni az új és békés világ kialakításában: „£ helyen fiainkat ismételten biztatjuk, hogy buzgón vegyenek részt az állam ügyeiben, mindenki fáradozzon saját országának a jólétén, és közös munkájukkal serénykedjenek az egész emberi nemért" (146.). Társadalmi feladatunk teljesítéséhez „nem elegendő", hogy „a mennyei hit világosságával" élvezzük a civilizációt és „hevüljünk" érte: „még az is szükséges, hogy részt vegyünk a civilizáció intézményeiben, s hatékony közreműködésünkkel bensőleg járuljunk hozzá kialakulásához" (147.). A pápa a katolikus hivők lelkére köti, hogy a szakértelem és a szaktudás nélkülözhetetlen: „mivel korunk társadalmi és kulturális életét a tudományos és technikai találmányok jellemzik, senki sem vehet részt a közügyekben, hacsak nem jártas a tudományban, nem felkészült műszakilag, és végül, ha szakmájában nem képzett" (148.). Békés együttélés A béke nem valamiféle „kozmikus rend”, hanem ennek a világnak, Földünknek a békéje; különböző színű, vallású és politikai felfogású embereknek, különböző gazdasági-társadalmi rendszereknek, különböző politikai irányzatoknak kell megtalálniuk a békét, vagyis konkrétan: a zavartalan együttélés lehetőségét. A pápa szeme előtt lebegő béke a különböző társadalmi és politikai rendszerek békés koegzisztenciája. Nem abban látja a tartós béke föltételét, hogy megszűnjenek a társadalmi-gazdasági rendszerek közti különbségek, vagy hogy erőszakkal megszűntessék őket. „Elvileg kell elismerni..., hogy minden politikai közösség természetes méltóságánál fogva egyenlő: mindegyiknek joga van a létezésre, a fejlődésre" (86.). Ha tekintetbe vesszük az enciklika keletkezésének a körülményeit s a történelmi előzményeket, akkor vitathatatlan a pápa szándéka: elismeri a kapitalizmustól eltérő rendszerek létjogosultságát. A kapitalizmusnak együtt kell élnie közös világunkban a szocializmussal, ennek megértése — mondja a hívőknek — a béke egyik legfontosabb föltétele. A 69
