Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 1. szám - FIGYELŐ - A keresztény élet (Részletek "A bennünk élő remény" című kiadványból)
A keresztény életállapotok 16. Az egyes életállapotok csak külsődlegesen különböztetik meg a keresztényeket. A kereszténység kezdete óta ezt tanácsolja szent Pál az újonnan megtérteknek: őrizzék meg azt az élethelyzetet, amelyben megtérésük előtt éltek. Minden életforma és hivatás, ha megfelel a lelkiismeret parancsának, helyet kaphat az egyházban, mivel az olyan test, mely egyesíti minden tagjának különböző adományait és funkcióját, a közjó érdekében. Bárhol éljen is, a keresztény ember tanúságot tesz hitével, reményével és szeretetével. A világban, a sóhoz hasonlóan, „ízt" ad, a társadalom és a kultúra megszentelődéséhez járul hozzá azzal, hogy legjobb lelkiismerete szerint teljesíti feladatát. 17. A keresztény becsüli az élet e két állapotát: a házasságot a családi élet keretében és a celibátust, amely Isten és a többiek szolgálatára szentelt élet. 18. Isten a házasságot az emberi történelem kezdetétől akarta: „íme, ezért az ember elhagyja apját és anyját — mondja a Szentírás —, hogy feleségéhez ragaszkodjék s ketten egy testet alkossanak". A keresztény házasságban teljes és felbonthatatlan egységről van tehát szó, melyet szertartás szentel meg, s melyben az emberi hűség elkötelezettségét Krisztus áldotta meg. A keresztény családban a házasfelek önzetlenül, örömmel és felelősségük tudatában fogadják el a gyermekeket, akiket Isten ad nekik, hitben és szeretetben nevelik fel őket, az élet szeretetére és szabadságra. A gyermekek újra megszentelik a házasságot, megújítják egységét, megerősítik a házastársak hűségét és növelik Isten népének számát a földön. 19. Nincs azonban mindenkinek hivatása a házasságra; vannak, akik egyedüllétre vágynak, hogy egészen Istennek szenteljék magukat, s vannak, akik arra vállalkoznak, hogy lelki vagy testi vonatkozásban is másoknak szolgáljanak. Ilyen általában a papok életállapota, s azoké a szerzeteseké és nagyszámú világi hivőé — férfiaké és nőké —, akik elkötelezik magukat arra, hogy Krisztusért mindent elhagynak és hűségesen tesznek róla tanúságot testvéreik között. 20. Mind a keresztény házasság, mind a szüzesség állapota áldozatokat követel: de Jézus azt mondotta apostolainak, amikor azok megijedtek az eléjük állított eszmény súlyától és követelményeitől: „Az, ami lehetetlen az embereknek, lehetséges Istennek". Szent Pál ezt így fejtette ki: „Mindenki kapott valamilyen adományt Istentől, ki ilyet, ki amo- iyat." A keresztény élet forrásai 21. Krisztus maga az, aki közli a kereszténynyel az istengyermeki életet; ő maga lép hozzá, olyan találkozásokban, melyek jelekhez vagy szertartásokhoz vannak kötve, s melyeket az egyház „szentségeknek" nevez. Ezek vételére a keresztény ember az irgalmasság gyakorlásával és az együttmunkálkodással készül. Ezektől a feltételektől függ a Krisztussal való titokzatos találkozás üdvösséges hatékonysága. Az első szentség, a keresztség, külsőleg vízzel való leöntésből áll. Benne Krisztus megtisztítja az embert minden bűntől, hogy így isteni életre szülessék. Istennel bensőleg egyesül, beletestesül az egyházba, Isten népébe, és megszentelődik a Szentlélek ajándéka által. Ezzel a belső történéssel kezdődik a keresztény élet. 22. Az Eucharisztia az egész keresztény élet csúcsa és állandó forrása; sajátos és elsőrendűen fontos szertartás keretében: a misében jön létre. Ebben a pap, Krisztus megjelenítője, elismétli a szavakat, amelyeket Jézus mondott s a mozdulatokat, melyeket tett halála előtt, mikor a kenyérre és a borra vonatkozóan kijelentette: „Ez az én testem” ... „Ez az én vérem”. Ez a szentség tökéletes hálaadó áldozat, mely az embereknek Istennel és egymással való egységét valósítja meg. A keresztények számára egyben az élet tápláléka is: a kenyér és a bor színe alatt Krisztus lesz minden tanítványa eledelévé, hogy megerősítse őket az örökkévalóság felé vivő úton. 23. A keresztségben kapott és az Oltári- szentségben táplált új életet veszélyezteti a rossz vonzereje és a Sátán gonosz befolyása (ő a „világ fejedelme"). Teljesen meg is semmisíthetik ezt az „új életet" azok a tettek, amelyekben súlyosan vétünk Isten és az általa alapított erkölcsi rend ellen. A „súlyos" bűn, mely teljes és tudatos elfordulás Istentől, összetöri az emberben az isteni életet, ezért nagy veszedelem. Az a keresztény, aki tudja, hogy így elszakadt Istentől, nem élő tagja már az egyháznak, még ha külsőleg hozzá is tartozik. 24. Krisztus azonban hangsúlyozottan tanította és életével is tanúsította, hogy Isten jósága mindig kész helyreállítani a jóviszonyt az emberrel, ha az a rossztól elfordul. A bűnök komoly megváltása a keresztény számára biztos és hatékony orvosság. Mikor kifejezi hibáit és bánatát, megkapja Isten bocsánatát. Újra tagja lesz az egyház élő közösségének és megújul Krisztushoz való hasonlósága. A gyónásban a pap nem ítélőbíró, hanem Isten jóságának megjelenítője. Ezért kell a papnak a gyónásban hallottakat a legtelje51
