Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)

1973 / 1. szám - FIGYELŐ - A keresztény élet (Részletek "A bennünk élő remény" című kiadványból)

meg az emberek iránti baráti szeretetére gon­dolunk. — „Nem azért jöttem — mondta —, hogy nekem szolgáljanak, hanem hogy én szolgáljak és életemet adjam az emberek megváltására”. Nem ok nélkül írja Pál apos­tol: „Ugyanazok az érzések legyenek benne­tek, mint amelyek Krisztus Jézusban voltak”. 4. A Krisztushoz való ragaszkodást Isten Lelke ébreszti és tartja fönn. Ö az, aki ben- sőleg átalakítja a keresztényt és olyan érzé­seket támaszt benne, mint amilyenek Krisz­tusban voltak: az Atya iránti fiúi hűséget és az emberek iránti jólelkűséget. A keresztény ember ezzel a vezetéssel képes szabadságá­val élve Isten fiaként cselekedni és Krisztus nyomán járni. A keresztény ember ismertető jegyei 5. A keresztény élet törvényét így foglalta össze Krisztus: „Szeresd Uradat, Istenedet tel­jes szívedből, teljes lelkedből és teljes elméd­ből; szeresd felebarátodat, mint önmagá­dat!” 6. Az Isten-szeretet feltételezi a benne való hitet, tehát azt, hogy elfogadjuk szavát és akaratát. Ezt az Istennek való alávetettséget, mely egyúttal Krisztusnak való alárendeltség is, a keresztény szóhasználatban „hit”-nek nevezzük; a hit az Isten szava iránti elszánt engedelmesség, egészen — ha szükséges — az önmagunkról való lemondásig. E hitet a keresztény szívében Isten Lelke ébreszti, aki megadja számára az erőt, hogy úgy cselekedjék, mint Ábrahám, a „hivők aty­ja”, aki a hitben egészen elkötelezte életét és jövőjét. 7. A felebarát szeretetét így sürgette Krisz­tus: „azt tegyétek a többieknek, amit szeret­nétek, hogy nektek tegyenek”. Úgy szeretni minden embert, mint testvért, — faji megkülönböztetés, képességekre, hely­zetekre való tekintet nélkül, — csakis azért, mert az Atya fiaiként szereti őket s mert Krisz­tus egy lett közülük, — ez a szeretet megha­ladja az emberi szív ösztönös lehetőségeit: „Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van... Isten a szeretet”. E szeretetre is, ugyanúgy, mint a hitre, a Lélek ösztönöz. 8. A keresztény szeretet sohasem szül meg­különböztetést, ellenkezőleg, felemeli és töké­letesíti az emberi viszonyokat, így a család, a barátság, a társadalom és a népek belső vi­szonyainak rendjét. 9. A keresztény hagyomány arra tanít, hogy a felebaráti szeretetben összpontosul és feje­ződik ki minden erény. Szent Pál így rajzolja meg a szeretet vonásait: „A szeretet türel­mes, a szeretet jóságos, a szeretet nem félté­keny, nem kérkedik, nem gőgösködik, nem ta­pintatlan, nem keresi a magáét, haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója, nem örül a go­noszságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel". 10. Ezzel az isten és emberek iránti szere­tettel a keresztény nem akar evilági ellenszol­gáltatást és előnyöket kicsikarni; ellenkező­leg, felkészül az esetleges szenvedésekre is, mivel olyan Mester tanítványa, akit keresztre feszítettek és aki azzal, hogy életét adta min­denkiért, az „ellentmondás jele" lett a vi­lágban. A keresztény alázatos, mert törékenynek tudja magát, mivel a földön él; de hitében azt is tudja, hogy minden küzdelmében szá­míthat Istennek segítségére, s hogy mindig remélhet a „föntvalóban”, a soha meg nem szűnő boldogságban. 11. Ez az élet értelmébe vetett bizonyosság ad a kereszténynek reményt és legyőzhetetlen derűlátást. Krisztus erről biztosította: „A vi­lágban ugyan sokat fogsz szenvedni, de bíz­zál, én legyőztem a világot". Vele harcol a rossz ellen, egy jobb világ kialakításá­ért. Öreá épít, ezért reménysége sosem gyön­gül, hanem kedvező légkört teremt az emberi nyitottság megvalósulására. „Ha Isten ve­lünk — kiált szent Pál —, ki ellenünk? Az értelem és a lelkiismeret normái 12. Az igazi keresztény olyan ember, aki — eltekintve a kivételektől — egyre inkább tökéletesedik, a létezés kockázata és bizony­talansági tényezői ellenére. Amikor nehéz vá­lasztani, melyik lenne a helyes út, amikor fe­szültséget érez az érzékek követelőzése és az értelem ítélete között, módjában áll, hogy megmutassa felelősségét és szabadságát. 13. A belső szabadság minden embernek veleszületett előjoga, de a kereszténynél Isten Lelke biztosítja azt és olyan választásra irá­nyítja, amely nemcsak az észnek lesz megfe­lelő, hanem, Krisztus mintájára, követi Isten kinyilatkoztatásának útmutatását is. 14. A kereszténynek semmivel sem köny- nyebb, mint bárki másnak. Tisztán kell látnia a helyes ész normáit és Isten Lelkének útmu­tatásait, de egyaránt szívesen akarja elfo­gadni Isten és az egyház, a polgári hatalom és népe hagyományainak törvényeit és nor­máit; így kerüli el az erkölcsi szubjektivizmus veszélyét. 15. Krisztus tanítványa vallja, hogy joga és kötelessége lelkiismerete szavát követni, és épp ezért elismeri azok jogát és kötelességét is lelkiismeretük követésére, akiknek meggyő­ződése különbözik az övétől. Tudja, hogy Is­ten mindenkit szabad döntése alapján kér számon, mindenkit aszerint ítél meg, meny­nyire volt hű lelkiismeretéhez és az adomá­nyokhoz, melyeket tőle kapott. 50

Next

/
Thumbnails
Contents