Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 1. szám - FIGYELŐ - Sólymos Szilveszter: Az egyház új imádságos könyve
AZ EGYHÁZ ÚJ IMÁDSÁGOSKÖNYVE 1971—72. év folyamán jelent meg Liturgia Horarum (az imaórák liturgiája) címmel a Breviárium Romanum utóda, az egyház új zsolozsmáskönyve, melyet a II. Vatikáni zsinat egyik ígéretes gyümölcsének tekintünk. A Consilium Liturgicum keretében, a francia Liturgikus-Lelkipásztori Intézet vezetőjének, A. Martimortnak irányításával kb. hat év munkájaként nagyszerű szervezéssel, több mint száz szakember munkaközössége végezte el az alapos átdolgozást. Útmutatás az új zsolozsmáskönyv használatához Már a zsolozsmáskönyv megjelenése előtt külön füzet formájában látott napvilágot az Institutio Generális de Liturgia Horarum, az Általános Rendelkezések a zsolozsmához. Szívesebben neveznénk Útmutatásnak, mert az eddigi rubrikális utasítások helyett a 284 pontból álló bevezetés teológiai megalapozást ad az új zsolozsma megértésére, valóban felkészít és ránevel annak imádkozására. Kétségtelen ugyanis, hogy az új imádságos- könyv megváltozott szemléletet, új mentalitást kíván meg az imádkozóktól. A Rendelkezés mindenek előtt kifejti az új imádságoskönyv illetőleg a liturgikus ima jelentőségét. Az ősegyház imagyakorlata — elsősorban a közös imában — Jézus Krisztus példáját és meghagyását követte. A bevezetés szép összefoglalót ad az imádkozó Jézusról, akinek minden fontos tettét ima előzte meg. vagy követte, őbenne az ima és az apostoli munka tökéletes összhangban volt. Az ő példája ösztönözte már a korai egyházat imádságra; imájával is folytatódik részvétele Krisztus papságában. Nem véletlen, hogy az eucharisztia ünneplése mellett a liturgia másik fókuszává épp a zsolozsma vált. Az új zsolozsmáskönyv elnevezése — az imaórák liturgiája — ki akarja emelni, hogy rá is áll a liturgiának dialógus-jellege: megtalálható benne az Istentől lefelé ívelő üdvözítő vonás, és az embertől felfelé ívelő imádó-hódoló gondolat. Az új zsolozsmáskönyv Jézus Krisztus papi művének ekkleziális megvalósítása, annak mind megszentelő, mind kultikus oldaláról. Isten beszél népéhez, Krisztus folytatja az örömhír hirdetését, a hivő nép pedig imával, meg énekkel felel. Megszentelés és kultusz egybeolvadnak. A résztvevők hitét nemcsak táplálja Isten igéje, hanem az imádkozok a Szentléiektől kapott zsoltárokkal és énekekkel dicsőítik is Istent. Nem a papság kisajátított imakönyve, hanem az egész egyházé A megváltozott cím is sokatmondó. A középkor óta Breviáriumnak („rövidlet”) nevezett papi imakönyv alapos meggondolások és viták után kapta az új nevet: imaórák liturgiája. Az új elnevezés is jelzi a megújult tartalmat. Igen jelentős a különbség az 1917-es Codex Iuris Canonici előírása és az 53 évvel később megjelent új zsolozsmáskönyv felfogása között. A CIC 135. kánonja: „A nagyobb rendekben levő klerikusok kötelesek minden nap az előírt imaórákat a maguk egészében elrecitálni a jóváhagyott liturgikus könyvek szerint..." — Az új zsolozsmáskönyv: A zsolozsma végzése részesedés az egyház imájában, amelyet Fejével, Krisztussal végez; erre az imára minden hivő meg van híva (Ált. Rend. 7,9). Ez az imádság egyházi élet-követelmény és nem fegyelmi előírás. Sokatmondó, hogy elsődleges imádkozóként maga a püspök szerepel, aki mint a helyi egyház vezetője, papjaitól és híveitől körülvéve hivatott a székesegyházban a főbb imaórákat végezni. A Rendelkezések a közösségi imát teszik meg eszménynek, először mindig arról beszélnek. Bár ez ma még elég utópisztikusnak látszik, a gyakorlat máris szép eredményeket mutat fel. Még a hivatalos zsolozsmáskönyv megjelenése előtt — lényegében annak anyagát — kiadtak egy ideiglenes zsolozsmáskönyvet; a francia kiadást hamarosan követte a német, angol, olasz stb. fordítás; ezt már ma is nemcsak szerzetesi közösségek, hanem a hívek kisebb közösségei is sokhelyütt imádkozzák. Ne feledjük, hogy bizonyos imaórák közösségi végzése megmaradt a reformált egyházakban is; így pl. az anglikánoknál a Morning és Evening Prayer formájában ez az utóbbi időkben reneszánszát éli. De más protestáns közösségek is rendszeresen végeznek bizonyos imaórákat, mint pl. a taizéi szerzetesek, a Michaelisbruderschaft, sőt több helyen egyetemi hallgatókból álló közösségek is. Az új zsolozsma és a papság Az egyház differenciált test, melyben nem minden tag kötelezett egyformán mindenre. A szolgálati (szentségi) papságot az Általános Rendelkezések felszólítják, hogy az imaórák liturgiáját akkor is végezze, ha hivő nép nem lenne jelen, „hogy az egész közösség szent kötelezettségét legalább ők végezzék biztosan és állandó jelleggel, és hogy Krisz45