Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 1. szám - FIGYELŐ - Boda László: Gondolatok a rossz miértjéről - elmélkedési magok
A rosszak elvetemültségéért gyakran az ártatlanoknak is vezekelni kell. „Az apák ették a savanyú szőlőt, és a fiák foga vásik bele” — tartja az ószövetségi közmondás. Nem tudunk mit kezdeni azzal, hogy az eredeti bűn az ártatlanokat is eléri? — Úgy látszik, még mindig nem vontuk le végső következményeit annak, hogy az ember közösségi lény. Együtt kell örülnünk az élet szépségeinek, és együttesen kell hordoznunk keresztjeit. Mert az elbukás és a fölemelkedés, a bűn és a megváltás egyaránt egyetlen családba foglalja az emberiséget. És valljam csak be: a magam szerény mértékével vajon nem járulok-e hozzá én is az emberek szenvedéséhez?! Van-e egyáltalán egyéni felelősség, amely valamilyen formában közösségi felelősség is ne volna? Hiába vezetsz óvatosan, ha veled szemben a Gyilkos Iram vagy a Felelőtlenség ül a volánnál. A legjobb dolgot is rosszá teheted, ha fölforgatod rendeltetését, ha másra használod, mint amire való. Ne tedd céllá azt, ami természeténél fogva eszköz. Ijesztő a dolgok kettős arca: az, hogy élni lehet velük és visszaélni. A kés hasznos eszköz, de ölni is lehet vele. A szépség vonzó és egyben kísértő. Az atomenergia áldás és veszedelem. A víz talán a legcsodálatosabb elem, de bele is lehet fulladni. A tűz világít, melegít, ám pusztítani is tud. A dolgokat rendeltetésük szerint használni, — ez alighanem a bölcsesség summája. Mi mindnyájan „jót” akarunk. Az is jót akar, aki a „tiltott fa” gyümölcsére vágyik. Nem elég azonban akarni a jót. lói is kell akarni a jót. És értelmesen is kell akarni a jót. — Egy asszony így okoskodott: „Ha meggyógyul a a férjem, van Isten, ha nem gyógyul meg, nincs”. — Ügy látszik, nemcsak a szenvedély, a szenvedés is végzetes az értelemre. A rossz csak akkor lenne tragikus, csak akkor lenne vád Isten ellen, ha nem volna értelme, rendeltetése. A hervadás új virágzás magját rejti. A tél előkészület az új tavaszra. Az elvetett magnak — a Szentírás szerint is — meg kell halnia, hogy új élet fakadjon belőle. A természetben még a „létért való harc” is a fejlődést szolgálja. Valami nagyobb jóért van. A testi fájdalom sokféleképpen lehet termékeny. Olykor még szellemi javakban is kamatozik. Pascal egy erős fogfájás ellen- súlyozásául oldotta meg a cikloid-görbe matematikai rejtvényét. Hogy a legmélyebb testi-lelki elesettség is lehet eszköz a nagyobb lelki jóhoz, arra a tékozló fiú gyakran megismétlődő története a bizonyság. „Szenvedés nélkül nincs kultúra” — mondja Bertrand Russel. Mi lett volna Dantébái, Beethovenből és Dosztojevszkijből — szenvedés nélkül? Megidézem a szenteket is, és megdöbbenek, milyen remekműveket tud alkotni ez a rettegett szobrász, a Szenvedés. A rossz a jóért van, és a jóban nyeri el jogosultságát; a jóban, melynek eszköze és asszisztense. „Bűn és bünhődés” ... A legtöbb szenvedés itt a földön az erkölcsi igazság-szolgáltatás- végrehajtója. És arról se feledkezzél meg, hogy fejlődő világban élsz. Ami pedig fejlődésben van, az szükségképpen magában hordja a hiányt és a tökéletlenséget. Az állítás és a tagadás feszültségében, elmerülve a nappalokba és az éjszakákba, bukás és fölemelkedés, csüggedések és nekilendülések közepeit magasodik föl emberségünk próbatétele. Háborogsz, ugye, hogy egyes regényekben a bűnös nem nyeri el méltó földi büntetését? De ha így volna, mi szükség lenne akkor a végső igazság-szolgáltatásra? üresnek mondom a világot, pedig csak magam vagyok üres; unalmasnak, amikor bennem fészkel az unalom; kétségbeejtőnek, amikor önmagomban hordom a kétségbeesést. Folyton háborgunk, hogy Isten mennyire türelmes a világ gonoszsága iránt, és szüntelenül könyörgünk, hogy legyen türelmes bűneink láttán. Mert felháborító a mások gonoszsága, de a magunké — ugye irgalmat érdemel.. . „Hogy egy életet megérthessünk, éppúgy, mint egy táj megértéséhez, látópontot kell keresnünk” — írja Claudel. Magaslati pont kell ahhoz is, hogy saját sorsunkban a szenvedés értelmét felfogjuk. A jelent nem lehet megítélni a jelenből. Egy történelmi esemény vagy egy műalkotás igazi fontosságának megértéséhez is időbeli távlatra van szükség. A rossz megítélése sem kivétel a magaslati pontnak és az időbeli távlatnak e törvénye alól. Az emlékek tükrében jobban megérted megpróbáltatásaidat. A halál előtti belső számadás sok mindent átértékel. Ami a gondtalan órák idején nagy jelentőségűnek tűnt, jelentéktelenné válhatik ilyenkor. Aminek csak kellemetlen oldalát vetted észre, később talán váratlanul rangot kap. Nem könnyű megítélni, mi az, ami sorsunkban igazán rossz és mi az, ami legmélyebb javunkra válik. Claudel két mondata nem akar kimenni a fejemből: „Istenhez az ő egész művével imádkozzunk! Amit ő teremtett, abban semmi sincs hiába, semmi, aminek üdvösségünkhöz ne lenne köze". Boda László 44
