Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 4. szám - FÓRUM - Hegyi Béla: Örömünk és gondunk: a Biblia
dezi egy sor tanulmány hol nyíltan, hol burkoltan a megjelenő sajtótermékekben. Minden ellenvéleményünkkel és ellenérzésünkkel szemben ezeknek az írásoknak megvan az az érdeme, hogy rávilágítanak egy rendkívül elterjedt felfogásra: a keresztény is e kor gyermeke, így sokkal nehezebben látja meg, mi a gyakorlati haszna a Biblia számos lapjának. Hajlamos feltenni a kérdést: Mennyiben érintik mindennapi létemet a pátriárkák és a háborúk történetei, a próféták látomásai, az angyalok megjelenései, a csodák sorozata — abban a világban, amelyben élek? A gondok, amelyek sok katolikusban támadnak, amikor a Szentírást lapozgatja, nemcsak onnan erednek, hogy jelentős távolság választja el azt a vallási világot, melyben a Biblia testet öltött, attól, melyben az ő mindennapi élete folyik, hanem abból a különbségből is, amely a bibliai gondolkodásmód és a között a kulturális környezet között fennáll, melyben a hívek hitbeli nevelésüket kapják. Másként megvilágítva: nemcsak egy tudomány-előtti gondolkodásmód — amit Bultmann okkal vagy ok nélkül „mitikus" gondolkodásmódnak nevez — és a racionális és tudományos gondolkodásmód ellentétéről van szó, hanem a hit világán belül feszülő ellentétről is kétféle „szellem” között. Az elmúlt években biblikusaink gyakran emlegették (talán túlságosan egyoldalúan is) mind az ó-, mind az újszövetségi szövegek sémita jellegét. Hitrendszerünkön viszont, az egyházatyák és a skolasztikusok révén, tartós nyomot hagyott a görög szellem, majd a kartézianizmusnak és általában a modern racionalizmusnak a tudományos módszere. Ezek a hatások nemcsak a teológiát, hanem az Egyház életének legtöbb kifejezési formáját érintették. Története folyamán az Egyház „rómaisága" miatt „jogászivá" lett, amire a zsinati atyák is nemritkán utaltak. Ez pedig nyilvánvalóan idegen attól a szellemtől, melyben a szentírási iratok fogantak. Hogy egyetlen példát hozzunk föl: az a hivő, aki ismeri az átváltoztatás érvényességének feltételeit és az imakönyvében feltűnően kiemelt konszekrációs szavakat, zavarba jöhet, amikor megállapítja, hogy az Újszövetség nem mindig pontosan ugyanezeket a szavakat tartalmazza. Általában az a benyomása lehet, hogy alig van kapcsolat a között, amit kegyelemről, szentségekről, a bűnök különböző fajtáiról tud, és a között, amit a Szentírásban olvas. Elképzelhető tehát, hogy mindenekelőtt azért értékeli a Bibliát, mert gazdagítja érzelemvilágát és szüntelenül figyelmezteti a szeretet követelményeire: csak alkalmilag vagy másodlagosan lesz számára a hit tápláléka. Mi a teendő? Az első: tájékozódás és művelődés ezen a téren. Lényeges dolog, hogy a hivő ember szabatos és megkülönböztető fogalmakat alakítson ki arról, mi a Biblia és anyagának feldolgozási módja, továbbá mit jelent a Biblia a keresztény hit és az Egyház mindenkori tanítása számára. Tudott tény, hogy a Szentírás nem olyan kijelentések és jövendölések sorozata, amelyek első hallásra, egymástól függetlenül is azonnal megérthetők. Ki merné azonban állítani, hogy nincs semmi mágikus elem abban a szemléletben, amellyel némely katolikus a Bibliát kezébe veszi? Vajon mindenki tisztában van-e azzal, hogy bár a Biblia Isten szava, de egy más értelemben, amelyet egzakt pontossággal aligha lehet meghatározni, nagyon valóságosan emberi mű is? Hiszen ha az Újszövetség minden szempontból ugyanolyan módon fejezné ki az Isten szavát, mint az Ószövetség, nehezen tudnánk megmagyarázni, miért ragaszkodott az Egyház oly határozottan ehhez a megkülönböztetéshez. Mór azoknak a nemkeresztényeknek az esete is, akik olvassák a Bibliát, rávezethet bennünket annak felismerésére, hogy ha igaz is, hogy a Bibliát nem az olvasó hite teszi meg Isten szavává, mégsem e hittől elszakítva jelenik meg ekként. Az a hivő zsidó, aki a Bibliáról elmélkedik, nyilván nem teljesen ugyanazt az isteni szót hallja, mint a keresztény, s még kevésbé a nemhivő vallástörténész, jóllehet kellőképpen értékelni a Biblia kincseit. A hívőnek, aki közvetlen haszonnal szeretné forgatni a Bibliát, bizonyos fajta önkritikával is kell élnie. Késznek kell lennie arra, hogy felülvizsgálja kezdeti igényeit és kérdezési módját. Az előbbiekben már kiemeltük, hogy a mai ember mennyire mindenben az igazságot és az értelmet keresi. Az „igazságnak” azonban több típusa van: amit matematikai egyenlőséggel fejezhetünk ki, nem azonos rendű azzal, amit egy műalkotás ábrázol. S ami az értelmet illeti, nem szükségszerűen csak annak van értelme, aminek közvetlen hatását az életünkben megtapasztaljuk. Egy esemény olyan történet egészében kaphat értelmet, amely számunkra pillanatnyilag áttekinthetetlen, nem ismerjük sem okait és célját, sem valameny- nyi fordulatát. Aminek azonban az egyesek számára nincs közvetlen jelentése, jelentéssel bírhat a közösség, az Egyház előtt. Hogy egy szöveget megértsünk, a benne foglalt sajátos igazságot felfedezzük, hiteles mondandóját megragadjuk, mindenekelőtt a szemléletmódjába kell belehelyezkednünk, nem pedig a magunkét ráerőszakolni bármi áron. A Biblia tagadhatatlanul különféley dalmi műfajokban íródott, melyeket a:
