Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 4. szám - TÁVLATOK - A bűn társadalmi tartalma
TÁVLATOK A BŰN TÁRSADALMI TARTALMA A X. Világ Ifjúsági Találkozó - jelszavához híven — a béke, a barátság, a szolidaritás különböző nemzeteket, más-más világnézetűeket eggyéforrasztó élményével ajándékozta meg a résztvevőket: a legkülönfélébb ifjúsági mozgalmak és vallások képviselőit, így utóbbiak között e sorok íróját is. Olyan értékeket állított középpontba ez a fesztivál, amelyek minden nép, minden korosztály, minden világnézet számára közös kincsek. Ez a tapasztalat természetesen csak egy a seregnyi közül, amelyet korunk embere — a ma hivő embere is — szerezhet a mindennapok dialógusában a mindenki számára döntően fontos, alapvető emberi értékek egyesítő erejéről. Már ma szerzett tapasztalataink is sejtetik azt, hogy alakulóban van a közös nyelv, az együtt-cselekvés nyomán. A keresztény gondolkodás ehhez az értékösz- szegzéshez úgy járulhat hozzá, hogy feltárja hagyományos fogalmainak e korhoz is szóló üzenetét, immanens mondanivalóját. Ez a konkretizálás annál is inkább követelmény immár napjaink teológiája számára, mert korunk gondolkodásmódja — a régebbi korok absztrakt, metafizikus beállítottságával ellentétben — egzisztenciális, emberközpontú. Mint P. Schoonenberg kimutatja az Orientierung hasábjain (Der vollendete Bund, 1973. május, 115 skk.), ma a teológia még a legelvontabbnak tűnő témakörökben is (krisztológia vagy szentháromságtan) csak üdvtörténeti-antropológiai szempontok figyelembevételével fogalmazhat. Ezt a változást úgy is jellemezhetnénk, immanensebbé, evilágibbá vált korunk teológiája. Ennek az irányváltásnak csak örülhetünk — a transzcendencia szemszögéből is. A modern ember képzeletvilágában ugyanis mindaz, amit a kereszténység transzcendensnek nevez, a világ és az ember létterétől idegennek tűnik. Jó tehát, ha világosan látjuk, hogy a kegyelem, a menny és maga Isten nemcsak „világfölötti”, hanem a világ és az ember létének, bontakozásának s így immanenciájának is előfeltétele. Minden transzcendens mozzanatnak megvan a maga evilági, világban bennható dimenziója. Joggal kerül tehát előtérbe az a munka, melynek keretében korunk teológiája kihámozza ezeket az evilágba vezető szálakat. Az Isten tulajdonságairól, a szentségekről, az üdvösségre törekvésről szóló hagyományos teológia után új „teológiák" születnek, melyek a kereszténység evilági elkötelezettségét és felelősségét mélyítik el: a béke, a forradalom teológiája, vagy a politika „teológiája”. E munka egyik jelentős részleteképp fel lehet és fel is kell tárnunk a keresztény bűn-fogalom s a bűn elleni küzdelem evilági, társadalmi tartalmát is, anélkül természetesen, hogy szem elől tévesztenénk a bűn kifejezetten transzcendens vonatkozásait, — melyekről a teológiai erkölcstan mindenkor részletesen számot adott. A bűn-fogalom társadalmi mondanivalójának kimutatása a marxizmussal elkezdett dialógusnak is fontos lépése lehet, részeként éppen annak a „fordításnak", melyben a ránk hagyományozott keresztény tanítás mondanivalóját megpróbáljuk a kor nyelvére lefordítani. Krisztus erkölcs-relormja Amikor a bűn-fogalom evilági tartalmát keressük, nincs szó semmiféle merőben új dologról. Maga Krisztus hajtotta végre az erkölcs nagy forradalmát, azzal, hogy az embernek Isten felé való elkötelezettségét egybekapcsolta az embertársak felé irányuló elkötelezettséggel. Ez a fordulat történelmi összefüggések között ment végbe. Jézus korában már fantasztikus méreteket öltött a legalizmus, a törvényuralom. Nem véletlenül beszél arról Pál apostol, néhány évvel Krisztus működése után, hogy a „bűn ereje a törvény” (IKor 15,56): az ószövetségi ember életét szinte utolsó lépésig előírások szabták meg, a törvénytudók valóban elviselhetetlen terheket raktak az emberek vállára, — „Isten nevében”. Krisztus „forradalma” kettős. Elveti a farizeusok álerkölcsét és felszabadítja a töme22?
