Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Boross Géza: A bűn és bűnbánat problémája a mai református teológiában
A bűn és bűnbánat mint poimenikai probléma Poimenika fogalmán mi, református keresztények a szorosabb értelemben vett pász- torális teológiát, a személyes lelkigondozás teológiáját, történetét és mai konkrét módjait tárgyaló gyakorlati teológiai diszciplínát értjük. A mi egyházunk gyakorlatából hiányzik a gyónásnak az az intézményes formája, amelyik katolikus testvéreink egyházi életében és kegyesség-gyakorlásában oly jelentős helyet foglal el — legalábbis elméletileg! Mi a gyóntatószék szolgálatát a személyes lelkigondozás alkalmaival végezzük híveink körül. Az idevágó kérdésekkel foglalkozó tudomány, röviden Poimenika, behatóan foglalkozik a bűn és bűnbánat kérdésével mégpedig azért, mert a nagy református lelkigondozó, Eduard Thurneysen szerint a személyes lélkigondozás lényege: a személyre szóló bűnbocsánat hirdetése! Ennek érdekében Thurneysen immár klasszikusnak számító művében (A lelkigondozás tana, ford. Varga Zsigmond, Budapest, 1950) hangsúlyozza, hogy az egyház lelkigondozói szolgálatának a bibliai emberképből kell kiindulnia (162). A Biblia szerint az ember egzisztenciájának jellemvonása nem az egészség, hanem a „halálos betegség”. A Szentírás — írja Thurneysen — az embert határozottan „defektus lénynek" tekinti. Ezért nevezi Krisztust is orvosnak az (rás (Lk 5,31), ami azt is jelenti, hogy Krisztus számára az Ő szemével nézve nincs egészséges ember. Dehát mi az ember betegsége — kérdezzük s íme a református Thurneysen felelete: „Az ember bűne miatt beteg. Ez azt jelenti: Isten színe előtt és Istenhez való viszonyában beteg...” (162). Igen, dehát mi a bűn? Thurneysen erre is felel: „A bűn az ember személyes egzisztenciájának titokzatos mélyén levő Isten ellen való lázadás." (163). A bűn lényegét Thurneysen szerint legvilágosabban a Római levél hetedik fejezete tanítja. E fejezet mondanivalóját úgy foglalja össze: „Van egy törésvonal, amely nemcsak az ember belsejében választja el a fentet és a lentet, jót és gonoszt, szellemet és ösztönöket, tudatost és tudattalant, hanem az egész embert, a benne lévő fenttel és lenttel együtt elválasztja Istennek felette álló felettességétől és az istentelenségnek abba az alattasságába veti bele, amely annyira mély és radikális, hogy a széliemnek, az érzelemnek vagy az akaratnak bármily magassága sem tud feléje emelkedni;” (169. lap). Látjuk, hogy Thurneysen teljesen Kálvin szemével nézi a bűnt. Innen érthető, miért tekinti most már a bűnbocsánat hirdetését a lelkigondozás „kötelességének”. Innen érthető, miért tekinti Thurneysen a lelkigondozást bűnbánatra hívásnak, megtérésre szántásnak (192, 204. kk). Ha ugyanis a bűn csakugyan az, aminek rajzoltuk, a szabadulás útja nyilván csak a bűnbánat lehet! Dehát miről van szó a bűnbánatban? Nos Thurneysen így látja: „A bűnbánatban választásról és döntésről van szó... választanunk kell Istennek Krisztusban alapított országa, uralma és a mi életünk köre között..." (205. lap). Erre a bűnbánatra csak úgy tudjuk mi, lelkigondozók gondozottjainkat eljuttatni, ha a felkigondozói beszélgetésben meg tudjuk láttatni Isten kegyelmét. Ahhoz pedig, hogy ezt meglássák az emberek, egyrészt meg kell mutatni nekik, milyen utat tett meg az emberhez Krisztus, másrészt azonban — és ez ugyanolyan fontos — „egy bűnös cselekedetnek a konkrét pontját” kell megragadni. A bűnbánat azt jelenti, hogy „szégyenkezésben és töredelemben felismerjük a bűn fonákságát”. Felismerjük, hogy a bűnben nem valami végzetnek estünk áldozatul, hanem engedtünk a magunk megromlott természetének. Bűnünk Krisztusban bocsánatra váró bűn (209. lap). A bűnbánatban harc kezdődik a bűn ellen, mert a bűn nem tűnik el csak úgy egyszerűen. Tovább is ostromolja az embert, de az most már szembeszállhat az ostrommal. Vétkezik és immár mégsem vétkezik, mert nem harcol tovább a kegyelem ellen, amely a benne levő bűnt legyőzi. így megy végbe az evangéliumi bűnbánat. Az egész Szentírás ilyen bűnbánatot hirdet. Az evangéliumi bűnbánat tehát végül is örvendező bűnbánat: „Figyeljük meg — írja — hogyan tör elő az evangéliumok bűnbánatról szóló híradásaiban mindig az örömnek a hangja. Thurneysen ezután részletesen foglalkozik az úgynevezett evangéliumi gyónás kérdéseivel, konfrontálja a katolikus gyónással, leírja annak technikai menetét is. Sajnos erre itt nincs módunk kitérni. De úgy llátjuk, nem is lényeges. Az előadottak érzékeltetik, a református lelkigondozás „bűn és bűnbánat” szemléletét. Bűn és bűnbánat mint missziológiai probléma A bűn és bűnbánat problémája akkor válik igazán ökumenikus problémává, ha a misszió aspektusából kezdjük vizsgálni. A misszió problémái, fogalmának értelmezése és lehetséges félreértéseinek átgondolása igen alapos teológiai eszmélődés tárgya volt egyházunk utolsó negyedszázadában (A gazdag irodalomból is kiemelkedik: Bartha Tibor: Missziói életünk teológiai problémáiról ThSzle 1959, 93 kk; és Bereczky Albert: Az egyház és missziójának döntő válsága, ThSzle 1962, 317. és 1963, 65 11). Ezek a vizsgálódások nyilvánvalóvá tették 217
