Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)

1973 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Boross Géza: A bűn és bűnbánat problémája a mai református teológiában

szekötve és 4. akkor a legmélyebb és legáldásosabb, amikor Isten szeretetének és a szeretet ajándékainak a fénye fölragyog előttünk." (Rl 1931: 391 kk).

1933 augusztusában ugyanő a szenvedés és a halál szempontjából mutatja meg a bűnbánat jelentőségét: „Bűnbánatra van legelőször szükséged. Enélkül a szenvedést mindig igazságtalanságnak és a halált iszonyatosnak fogod érezni." (Rl 1933:367. Textusa: Lk 13,12).

Egy esztendővel később, 1934 augusztusában azonban ugyancsak Bereczky Albert a Jeremiás 17:5—14 alapján már így prédikált: „Szükségünk van magyar bűnbánatra . . . Szükség van református bűnbánatra ... Szükség van a szülök bűnbánatára . .. Szükség van az ifjúság bűnbánatára!" (Rl 1934:352).

A negyvenes évek elején ismét csak Ö az, aki már az egyházakat is vádolja: „Az egyházak nagy mulasztása, hogy az Isten előtt szív szerint megalázkodó igazi bűnbánatot nem hirdették, nem harsogták, nem követelték eléggé. Mennyi ostoba gőg, másokat okoló vádaskodás, maga hiúságát legyezgető önteltség mocskolta és rontotta azt a magyar lelket, amelyet Isten a csapások által bűnbánatra és megtérésre hívogatott" (Rl 1940:307).

S hogy Bereczky Albert miilyen jól látja a nép és az egyház bűneit, azt nem csak prédikációi, hanem az általa szerkesztett Református Igehirdető sok más prédikációja is tükrözi. Olyan élességgel, hogy e szövegek segítségével egzakt kórképet lehetne rajzolni a két világháború közötti magyar társadalomról.

A lap 1929 szeptemberi számában található egy Hósea 4,6 alapján mondott prédikáció („Elvész a nép, mely tudomány nélkül való" c.). íme néhány részlet: „Itt van elsősorban a kapzsiság és végtelen anyagiasság bűne... mi megölnénk, akinek sikerül valami, sikerül előrehaladni." „Legveszedelmesebb bűnünk: a gyermektől való félelem." „A tudatlanság eredménye a sok rosszakarat és gyanúsítás ..."

Egy 1933-ból való, Jakab 2,14—18 alapján mondott prédikációban ezt találjuk: „... hogyan kellene felrázni ezt a népet a haldoklásból, ebből az irtózatos közönyösségből, amiben aluszik ... Maholnap nem lesz már nálunk élet, mert kihalt a hit és kihalt a szeretet." (Rl 1933:440).

1936-ban a Jób 12,8 alapján közöl egy prédikációt az Igehirdető. A prédikációból megtudhatjuk, hogyan vándorol ki a magyar pénz külföldre léha szórakozásokra és hogyan bánnak el az „őstermelőkkel" a pesti piacon és így hogyan megy szemétbe sok értékes áru, amennyivel egy fél vidéki várost jól lehetne tartani (Rl 1936:426).

Ahogy komolyodnak az idők, úgy lesz egyre konkrétabb is a bűnről szóló prédikálásunk. Az Igehirdető 1940 októberi számában az egyik prédikáció már arról beszél, hogy Trianon mögött „valami nagy bűnnek is kellett lenni, amely minket terhel" (im: 342). Ugyanez a prédikáció idézi Széchenyit, aki szerint a fő magyar nemzeti bűnök: a hiúság, a szalmaláng, a közrestség, az irigység és pártviszály. Igehirdetőnk hozzáteszi még a léhaságot és a mulatnivágyást. 1941-ben is felhangzik a sürgetés: „Térjünk meg mindnyájan az igényességből, az úrhatnámságból, a fényűzésből, a gőgből...” (Ref. Igehirdető 1941 :72). Ugyanennek az évfolyamnak júniusi számában az I.Kor 16,13 alapján mondott igehirdetésben ezt olvashatjuk: „A falusi nép elkezdett özönleni a városok kultúrája felé... És amikor beözönlött, magára vette — nem a kultúrát, hanem a városok bűnét, a testi élvezetek haj- hászását, a fényűzést és a terméketlenséget” (im: 226).

A nagy összeomlás után 1946-ban egyházunk lassú eszmélődése folyamatában újra csak Bereczky Albert az, aki megfogalmazza egész magyarságunk bűneit: a) nem kerestük meg Isten-szabta történelmi hivatásunkat s így idegen szellem prédájává lettünk; b) sajátos magyar kultúránkat elhagytuk és ezért idegen szellemű kultúra gyarmatává lettünk; ej eltűrtük a szociális bűnöket; d) a szomszéd népek felé nem missziót végeztünk, hanem soviniszta módon szembehelyezkedtünk; ej eltűrtük az erkölcsi züllést: a káromkodást, részegeskedést, duhajkodást, kettős erkölcsiséget, paráznaságot, védtelen lányok prédává tételét, a proletariátus égbekiáltó nyomorát (vö: Két ítélet között, 268—269). Ezen az alapon jutott el azután Bereczky Albert és hatására Egyházunk Zsinata az 1948. április 30-i deklarációig. Ez az irat a megrendült bűnbánat hangján mondja el, mi lett a végzete a két világháború között egyházunknak.

A bűn és bűnbánat mint ekkléziasztikai probléma

Mondjuk meg mindenekélőtt, hogy mi reformátusok ekkléziasztikának azt a teológiai tudományágat nevezzük, amely az ekkléziológiával ellentétben nem az egyháznak, mint Krisztus testének misztériuma, hanem annak életműködése és szolgálata után kérdez. Főkérdése éppen ezért így fogalmazható meg: Mikor tekinthető az egyház csakugyan a Krisztus íes215