Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)

1973 / 3. szám - FIGYELŐ - Jánosi Gyula: Emlékezés Giesswein Sándorra

megszokottól, a hagyományostól teljesen föl szabadítják magukat, bár ebben a képzelt eredetiségben nagyon kevés az az új, ami jó és szép is volna. (A. É. 1917. 69.)

Kultúra, nacionalizmus és internacionalizmus

Az igazi kulturális munka nem az elválasztásban és féltékeny elszigeteltségben, hanem a kapcsolatok megteremtésében rejlik. Ez minden korra nézve áll, de még inkább fokozottabb módon a mienkre, melynek főproblémája éppen az, hogy a nemzeti géniusz és nemzetközi kultúra közötti kellő harmóniát megalkossa. (A. É. 1917. 67.)

Minél jobban fejlődik a kultúra, annál jobban törekszik az általános emberi, a humanizmus felé, de sohasem teheti ezt az egyénnek és a kollektív egyéniségnek, a •nemzetnek a megtagadásával. (G. E. 45)

A kultúra az a nemzet életében, ami a növény életében a virág ... A virág nemcsak .poézis, hanem az élet legfontosabb valósága, amely a növénynek fennmaradását, fajfenntartását mozdítja elő és terjeszti. így o nemzetek életében is a kultúra nemcsak luxus-portéka, nemcsak dísz, hanem egyszersmind az igazi életfenntartó elem, amely a nemzetnek örök életet tud biztosítani. (P. B. 1912., G. E. 226.)

Zrínyi Miklós a legszebb virága volt a harmonikus népeket egybekapcsoló szellemnek, melyről a mai kornak nincs is tiszta fogalma. Ma egyfelől színtelen és jellemte- len kozmopolitizmussal találkozunk, mely „ubi bene, ibi patria" elve szerint a nemzeti érzelmeket cserekereskedés tárgyává teszi, másfelől pedig egy rövidlátó, magát túlbecsülő s másokat lenéző és lekicsinylő sovinizmus választja el a lelkeket és teszi lehetetlenné a testvéries megértést és közös kultúrmunkát. (A. É. 1918. 57.)

Ha sokszor úgy is van, mint Spengler panaszkodik, hogy a költő, a pap, a tudós mind zsurnalisztává lettek, azért maradtak még igazi költőink, igazi papjaink, igazi tudósaink, ha számra kevesebben is és ha szavuknak nincs is ma az a súlyuk, aminek lennie kellene. (K. Sz. 1920. 523.)

Élvezettel és sok tanulsággal olvastuk el Spengler könyveit, de mikor letettük, megint elővesszük szent Ágoston örökbecsű könyveit az Isten városáról, amelyből megtanuljuk, hogy az embereknek, nemzeteknek és birodalmaknak van céljuk, éspedig az, hogy a Gondviselés tervei szerint dolgozzanak Isten városának felépítésében. És ez minden kultúrának igazi forrása és fenntartó ereje. <K. Sz. 1920. 525.)

Háború, béke, népek szövetsége

A háború nem a hadüzenettel és puskák ropogásával és nem az ágyúk szavával kezdődik. Benső okai már évek és évtizedek óta működnek. A hegyi beszéd és tízparancsolat felfüggesztése is nem a mi Szerbiához intézett ultimátumunkkal vette kezdetét. Benne volt az már abban a kettős morálban, mely az egyéni és állami tevékenységet más-más látószögből ítéli meg. (K. Sz. 1918. 868.)

Az emberiséget a természet százféle támadásai ellen vértező tudomány, ma az emberirtás és pusztítás tudományává lett. (A. É. 1917. 65.)

Áldozatos lelkekre van most szükség, kik az apostolok és misszionáriusok elszántságával és igénytelenségével lépnek a felbőszült elemek elé s akik a hegyi beszéd igazságait saját példájukkal is hirdetik.

A sok vér nem azért folyt, hogy az erőszakos hódítás világa új cégér alatt újból megkezdődjék s hogy a nacionalista imperializmusban csak a szereplők cserélődjenek ki. Új világrendnek kell kezdődnie, mely a nemzetek testvériségén és egyenlőségén épül fel. A francia forradalom meghozta az országok határain belül a jogegyenlőséget és testvériséget, a mostani világháború forradalmának meg kell hoznia a nemzetközi egyenlőséget és testvériséget. (K. Sz. 1918. 870—873.)

A világháború által a nemzeti önhittség még inkább megnövekedett és még mindig sokan vannak, akik ezt továbbfejlesztve, a világot ezáltal újra lángokba akarják borítani, mert önző érdekük az, hogy itt a földön ne legyen béke... A jövő azonban azoké, akik a békét hozzák a világ számára.

Ha minden népnél meglesz az igazi demokrácia, akkor a népek meg fogják érteni egymást és akkor ebből a demokráciából kialakulhat a népek szövetsége. (P. B. 1917., G. E. 242.)

A korszerű keresztény teokrácia és dialógus

Mi eddig csak a középkor külsőségeit kezdtük utánozni, de szelleme ismeretlen maradt előttünk; műrestaurátoraink a gát dómokból — néha túlzó radikalizmussal — eltávolították a későbbi idők barokk díszítményeit, de a mi társadalmi intézményeinkben mi még mindig barokkizálva vagyunk. Innen van aztán a sok társadalmi anakronizmus és történelmi hazugság, melyek folytonos igazságtalanságaikkal és igaztalansá- gaikkal bántólag hatnak lelkünkre és elégtelenséggel töltik be a szíveket.

192