Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 3. szám - FIGYELŐ - Diós István: A keresztény ünnepi munkaszünet
1. Az emberi munka a teremtő Isten fényében a) A munka Isten teremtő hatalmának •szikrája bennünk A Szentírás legelső könyvében leírt kinyilatkoztatásból tudjuk, hogy Isten uralkodói szolgálatra rendelte az embert. Gondunkra bízta az egész világot, hogy csak neki, a Teremtőnek szolgálva uralkodjunk minden teremtményben.(2) De ezt a világ feletti uralmat nem kaptuk készen. Feladatunk, hogy azokkal a képességekkel, amelyekkel emberi méltóságunk révén rendelkezünk, megtanuljunk uralkodni a világon. E feladat megoldása az a tevékenység, amit az imént úgy neveztünk, hogy munka. Még a bűn után is megcsillan vallatni istenhasonlóság a munkában, amellyel szellemiségünk pecsétjét verjük rá az anyagvilágra: Isten nagyságát és hatalmát a világgal szemben első fokon a teremtő szó fejezi ki, amellyel létbe szólított mindent. Ez a nagyság csillan meg bennünk, amikor munkánkkal a dolgokat az egyik létformából •a másikba késztetjük át. Igaz, nagyon halvány a hasonlóság, hiszen nekünk sok fej- -törésbe és fáradságba kerül minden eredmény, de a fontos az, hogy ez a hasonlóság bármilyen fokon is, de van! A hivő embernek ezért jelenthet utat a munka Isten felé. b) A kultikus nyugalom részesedés Isten 'nyugalmában Isten igazi nagysága azonban nem a teremtésben mutatkozik meg, hanem abban, 'hogy abszolút világfeletti. Mérhetetlenül felettünk áll és egészen független teremtményeitől. Semmi olyan lehetőség nincs Istenben, ami ne volna tökéletesen megvalósulva, ezért nem ismeri saját isteni életében a változást és az időt. Az a kultikus nyugalom, amit a keresztény ünnepnapokon az Egyház megkíván, ebben az isteni nyugalomban akar részesíteni egy rövid időre. A hivő ember tudja, hogy Isten világában sokmindent neki kell elvégeznie, de tisztában van azzal is, hogy az az idő, amit Teremtőjének szentel, nem vész el. A munkaszünet alatt Őrá akar figyelni, tiszteletét akarja feléje kifejezni, s ezzel nem hogy csorbát szenvedne világ feletti uralmunk, hanem éppen ezáltal szentelődik -meg, lesz a teremtő mű folytatásává. 2. A kultikus nyugalom Krisztus fényében a) A kultikus munkaszünetben találkozunk •a Megváltóval Krisztus is úgy vette magára a munkát, .mint fáradságos, kudarcoknak kitett emberi tevékenységet. Mint ács, nem használta csodatévő erejét, hanem a megváltás eszközévé avatta a munkát. Engedelmességét nem csak a kereszten mutatta meg mennyei Atyja felé, hanem akkor is, amikor elfogadta a názáreti évek munkás életét. így lett a büntetésként kapott munka Krisztus kezében megváltó áldozatának összetevője. Aki az ünnepnapokon részt vesz a szentmisén és csatlakozik Krisztus áldozatához, az alkalmat talál arra is, hogy megossza Vele gondjait. Az elmúlt hét terheit úgy teszi le az oltár elé, mint engedelmességből és engesztelésből viselt terhet. Közben a munkát ismerő Krisztustól erőt meríthet a következő hétre. így a mi munkánk is jó szívvel vállalt engesztelés eszközévé válhat. S aki hagyja, hogy Krisztus hetente egyszer levegye válláról a munka terhét, úgy fogja újra felvenni azt, mint az Úr könnyű és édes igáját. Megtapasztalja, hogy Krisztus hajlandó munkatársunk lenni s ha vele dolgozunk, segít, hogy életünk gyümölcse megdicsőítse Istent. b) A kultikus nyugalom részesít a feltámadt Krisztus nyugalmában Krisztus feltámadása óta a hivő közösségekben a hetedik nap nyugalma többet jelent, mint csupán a Teremtő megnyugvását műve felett. Krisztus, miután végigdolgozta rejtett életét, végig fáradozta három nyilvános évét és átszenvedte a nagyhét keserves napjait, a feltámadás Uraként lépett be Isten boldog nyugalmába. Nincs többé hatalma rajta a fáradtságnak, a szenvedésnek és a halálnak, legyőzte a bűnt minden következményével együtt. Tevékenységében nem kötik többé e világ fizikai törvényei, és most már Isten abszolút nyugalmából építi Egyházát. Az Úr megígérte, hogy megosztja velünk a sorsát: „Ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is" (3), s imádkozott is azért, hogy ez megtörténjék: „Atyám, akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák dicsőségemet, amit Te adtál nekem, hiszen Te szerettél engem a világ teremtése előtt” (4). A keresztény ember életének célja, hogy ebbe a dicsőséges nyugalomba eljusson, ünnepnapjaink kultikus nyugalma ezt a jövőt elővételezi, megtörve hétköznapjaink egyhangú sorát. 3. Az ünneplő és ünnepelni nem tudó ember különbsége A komolyan hivő keresztény az imént felsorolt szempontokra építi munkás életét és így ünnepel. A munka neki is olyan teher, amely újra meg újra megkínozza, probléma neki is a gazdaságosság és minden társa189
