Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)

1973 / 3. szám - FIGYELŐ - A munka bibliateológiai értelme

fejtekével keresd a kenyeredet" (Tér 3,19). Az isteni „átok" nem a munka tényét érinti, amint nem vonatkozik a gyermek világrajövetelére sem, hanem — amint a gyermek szülése az élet fájdalmas győzelme a halálon — úgy az ember mindennapi és véget nem érő küzdelme a munkában olyan árat jelent, amivel a bűn utáni állapotban „megfizeti” azt a hatalmat, amit Isten eredetileg ajándékul adott a teremtésben. Az ember hatalma ugyanis megmaradt, de „a föld ellenáll és le kell győzni erejét" (3,17 sk.). A küszködést és szenvedést azonfelül még megkeseríti az a tudat, hogy látszólagos vagy valódi eredményei elmúlnak, amint Salamonról mondja az írás: „Jön a halál, amely mindent üressé tesz. Mit ért hát neki a fáradságos munkája, a mindennapok küzdelme, a sokféle ügyek gondja és az álmatlan éjszakák? — Minden csak hiúság" (Péld 2,22). A Biblia jól jellemzi, hogy azért lett fájdalmas és sokszor eredménytelen a munkánk, mert a bűn kiterjesztette felette hatalmát: zsarnokság, erőszak, igazságtalanság, kapzsiság a munkának nemcsak nyomasztó terhet ad, de a megosztás és gyűlölet eszközévé is teheti. A munkásokat megcsalják bérükben (Jer 22,13), a parasztokat kifosztják a sok adóval (Am 5,11), a nép idegen uralom alatt robotol (2Sám 12,31) és még saját uralkodója is kihasználja (1Sám 33,25 sk.). Ebbe a nyomorult helyzetbe az egyén nem annyira saját hibájából kerül, inkább ez a „munka világa" Ádám nemzetségében. Izrael népe Egyiptomban jól ismerte ezt az embertelen életet. Kényszermunkában élt, könyörtelen felügyelők hajszolták, ellenséges nép között, idegen uralkodók hasznára. A munkát úgy szervezték meg, hogy megtörjék az ellenállását, hogy kiirtsák a népet (Kiv 1,8 sk; 2,11 sk; 5,6 sk). Ez már akkor is igazi koncentrációs és munkatábor volt!

A munka megváltó ereje

Jáhve kiszabadította népét ebből az embertelen helyzetből és a népével kötött szövetségben a munkát is megtisztította a szörnyű kínoktól. Megmaradt azonban a munka fáradtságos jellege. A szombat törvénye egy nyugalmi nappal enyhítette a munka nyomasztó állandóságát (Kiv 20,9 sk), biztosítva a pihenési időt az embernek és minden élőnek (Kiv 23,13). Isten maga a példa, aki dolgozik és aki pihen is. Nem önkényúr, hanem éppen az, aki minket is megszabadít a szolgaságból (Törv 5,15). Törvénye védelmezi a rabszolgát és a bérmunkást: „Napszámosod bére ne maradjon reggelig tenálad” (Lev 19,13), mert este enni kell adni a családnak. „Ne tartsd vissza a szűkölködő és

szegény napszámos bérét, se testvéredét* se a jövevényét, aki veled lakik földeden ... hanem még napszállta előtt fizesd ki munkadíját, — hiszen szegény és abból tartja fenn életét, — nehogy miattad kiáltson az Úrhoz és Ö majd bűnül tulajdonítsa neked” (Törv 24,14—15). A próféták ismételten emlékeztetnek erre a korai „munka-törvényre” (Jer 22,13). Izrael ígéretül kapja, hogy ha hűséges marad a Szövetséghez, munkája termékeny lesz, „Isten megáldja kezei művét” (Törv 14,29), a munka megtermi természetes gyümölcsét: „aki házat épít, lakni is fogja" (Ám 9,14).

Amíg az Ószövetség józanul leírja a munka nehézségeit, ellentmondásait, az Újszövetségben Jézus eljövetele felemeli és meg- dicsőiti az emberi munkát. Jézus fizikai munkás fia (Mt 13,55), maga is munkás (Mk 6,3). Szent Pál is hangsúlyozza, hogy két kezével dolgozik (ApCsel 18,3) és erre büszke is: „Ti tudjátok, hogy ezek a kezek keresték meg azt, ami nekem és környezetemnek szükséges volt. Minden alkalommal megmutattam nektek, hogy hogyan kell dolgozni és ezzel a gyöngéket segíteni” (ApCsel 20,35 vö iKor 4,12). Jézus arról beszél, hogy „Atyám szüntelenül munkálkodik, ezért én is munkálkodom” (Jn 5,17), ugyanakkor a földi javakért aggódok munkája elé helyezi az égi javakat: „Ne fáradozzatok veszendő ételért, hanem azért, amely örökre megmarad" (Jn 6,28). A Gondviselés példájára bemutatja az ég madarait, amelyek „nem vetnek és nem aratnak..." (Mt 6,26), a mezők liliomait, „amelyek nem fáradoznak és nem fonnak ruhákat” (Mt 6,28). Az egyoldalú szemlélőnek úgy tűnhet, hogy Jézusnál egyszer csekély értéke van a munkának, másutt meg igen nagy a jelentősége. Ezek azonban nem feloldhatatlan ellentmondások, hanem a keresztény magatartás két, lényeges pólusának dialektikus egyensúlyát jelentik. Beszél ugyanis az evangélium az elvesztegetett munkáról, sőt van önző, bűnös munka is. Ilyen, amikor pl. csak magunknak, vagy — csoportönzés címén — csak hozzátartozóinknak kaparintjuk meg a javakat, túlhajszoljuk magunkat, másokat kizárunk a munka öröméből, eltitkoljuk a könnyítés, az érvény- rejutás lehetőségét. Vagy amikor úgy elvesztegetjük erőnket, hogy szellemi lelki értékekhez nem jutunk hozzá: anyagilag meggazdagodunk, de lelkiekben elszegényedünk.

Jézus „radikális és abszolút követelménye", hogy Istent akarjuk elnyerni és minden más ezután következzék, mert „evilág alakja múlandó” (1Kor 7,31). Isten ügyének elsőbbsége érték szerinti és nem időbeni. Nem lehet tehát elhagyni jelenlegi vagy napi kötelességünket lelkűnknek valami kedves ájtatossága miatt, hanem úgy kell végez183