Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 3. szám - FIGYELŐ - A munka bibliateológiai értelme
nünk munkánkat, hogy azzal jót tegyünk embertársainknak; így az ebből fakadó szeretet fogja elhozni Isten országának békéjét a lelkekbe. A munkát az evangélium szellemében „helyére kell tennünk.” Elébe helyezni Istent és nem azt tenni az Ö helyébe. Ezzel nem szorítjuk háttérbe, hanem éppen megteremtjük a munka igazi értékét. Jézus nemcsak a hasonlatokat veszi a munka világából: pásztor, szőlőműves, magvető; nemcsak az aratáshoz vagy halászathoz hasonlítja az apostoli munkát (Mt 9,37); nemcsak figyelmesen utal a kiválasztottak foglalkozására (Mt 4,18), hanem egész magatartásával a munkás világába és életszemléletébe helyezkedik. Istent a pásztorhoz hasonlítja, aki az elveszett bárányt vállain viszi, vagy a házát söprögető asszonyhoz (Lk 15a). A mi tűzhelyünkön sült kenyeret szaporítja meg, nem mennyei eledelt varázsol azok elé, akik az ő szavát hallgatva megéheztek. Ez azonban csak kivételes eset, egyébként ránkbízza a mindennapi kenyerünk megszerzésének és megsütésének gondját. Jézus mindenben, így a munkában is megtartja az emberi feltételeket, a munka alól nem akar feloldani. Istenben bizakodva kell tőle erőt kérnünk — amint ezt a Miatyánkban bemutatja — és azután munkálkodva kell elérnünk üdvösségünket. Szent Pál az új tájak és szokások embereinek tovább fejtegeti Jézus tanítását. Kéri híveit, hogy „kerüljenek minden olyan testvért, aki tunya életet él ... hiszen mi sem ettük senki kenyerét ingyen, hanem keserves fáradtsággal, éjjel-nappal dolgoztunk érte, hogy egyikünknek se legyünk terhére . ..” (2Tessz 3,6). Akkoriban ugyanis elterjedt a hír, hogy közel a világvége és már nem érdemes dolgozni. A munka krisztusi értelme ma és az örök életben Az új Ádám, Krisztus a bűn terhével nehezített munkának új értelmet adott, hogy az ö módján valósítsuk meg küldetésünket a világban (Zsid 2,5). Kinyilatkoztatta és a természetfeletti szeretet konkrét követelményére alapozta Isten fiainak hivatását, a munkát pedig szolgálatukra rendelte, hogy helyes ítélettel felhasználják azt. Helyreállította királyságát — ami nem e világból való, miként azt az Ószövetségben áhítozták —, ott él minden ember lelkében; olyan, mint a kovász, amely a munkának is megadja lelki ízét. így kell a szeretet dimenziójában a munkánkból eredő minden kapcsolatból új testvériséget kialakítanunk Jézus Krisztusban (vö. Filemon-levél). A szeretet törvénye arra kötelez (Jn 13,34), hogy sokszor önzésünk és érdekeink ellenében cselekedjünk, olykor az igazságosság jogából is engedjünk és amennyiben lehet, csökkentsük mások küszködését, szenvedését a munka területén is. Az Úr végső eljövetele majd a feltámadás fényébe öltözteti a választottakat, és a világ feletti uralmuk Általa és Benne lesz teljessé a halál és a szenvedés felett. De már a mi életünkben is elővételeződik a munka megdicsőülése, még pedig abban a mértékben, ahogyan beteljesedik Krisztusban, ahogyan résztvesz a teremtés helyreállításában. Csakis ilyen értelemben — és nem a rabszolgaságba való beletörődésért — írja Szent Pál, hogy ha a rabszolga Krisztusban elviseli életállapotát, már „felszabadult Krisztusban” (1Kor 7,22). így az ő élete is szimbólum lesz, „amelyben a múlandóság szolgaságából felszabadul, hogy felvegye Isten fiainak dicsőséges szabadságát”. (1Kor 7,31). Indokolt a gyakori kérdésünk: mindezeken felül lesz-e még valami maradandó megvalósított munkánkból? — A Szentírás nem biztat semmiféle evilági messianizmussal: elmúlik ez a világ (1Kor 7,31) és a szakadás a világ jelen és jövő állapota között nem hagy helyet semmi olyan világ-berendezésnek, amely minden változás nélkül átmenne a jövendő állapotba. Az emberi munka maradandó tényezőjét és értékét legjobban talán a szentpáli tanítás síkján lehet értelmezni; „A jelen szenvedések nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely nyilvánvaló lesz rajtunk. A sóvárgó természet Isten fiainak megnyilvánulását várja” (Róm 8,19 sk.). A mennyei Atya „tudtunkra adta ugyanis jóságos tetszése szerint akaratának titkát, amellyel elhatározta, hogy az idők teljességében Krisztusban, mint Főben foglaljon ösz- sze mindent, ami a mennyben és a földön van”. (Ef 1,10). A Biblia ugyan sokat szól a munkáról, mégis maradnak még kérdések, nem elégülhet ki teljesen „szent kíváncsiságunk". A Szentírás azonban, a maga egységében világosan közli: Isten arra a reményre hívott meg, hogy a megváltott és a mi munkánk erejében is felszabadult teremtés lesz lakóhelye a Krisztusban egyesült Isten népének. Az Istenbe vetett bizalmunkra a Szentlélek sugallja a választ: „Szem nem (látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik szeretik Őt” (iKor 2,9). Biztosak lehetünk, hogy — amíg e világban jó lélekkel munkálkodunk — mennyei Atyánk sem tétlenkedik. A próféták látomásában, szent Pál élményében, Krisztus példájában mégis csak megsejtjük örök mennyei tevékenységünk misztériumát. Sz. M. 184
