Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 1. szám - TANULMÁNYOK - König, Franz: A vallási tapasztalatra való rávezetés
Belső hallgatást, az embernek Isten előtti elcsendesedését. Ez a szíve-lelke minden vallási megtapasztalásnak: arra a végsőre, nagyra, feltétel nélküli igényeket támasztóra, feltétlenül érvényesre kell tekintenünk, akit minden tudatosan vallásos ember Istennek nevez. Mégis, ismét csak szólnunk kell a kezdőkről, akik nem tudnak hinni a személyes Istenben és Krisztus Jézusban. Őnekik is ajánljuk, hogy ismerjék meg a vallásos tapasztalásnak ezt a formáját. Meg kell tanulniuk, hogy feltekintsenek az égboltra, a csillagos égre, a tág horizontra, vagy éppen saját életük távlataira. Ebben a hallgatásban megszólal az ember életének legmélye; beszélni kezdenek a legbensőbb vágyak és gondok, a remények és kétségek. Az ember lassan megtapasztalja a valóság ős-értékét, ős-értelmét, a Végtelent, a feltétlen követelményeket Támasztót. Ebben az elcsendesedésben találkozhat legkönnyebben az ember Istennel. Röviden azt mondhatjuk: azért csökevényesedett el annyira a vallás a mi világunk zajos, iparosodott vidékein, mert elfelejtették az emberek ezt a belső hallgatást, el- csendesedést, már szinte nem is képesek rá, nem kívánkoznak utána. Pedig ez a belső hallgatás azok közé a dolgok közé tartozik, amelyek a legdöntőbbek lesznek a holnap számára, amely nélkül szegényebbé válna világunk. Tán különösen hangzik, de még e csendnél is szükség lesz a közös keresésre és próbálkozásra, szükség lesz a vallási közösségre. Mert pl. meg kell kérdeznünk egymástól: hogyan sikerült neked a fél órányi hallgatás? Nem vagy-e túlságosan is fáradt ahhoz, hogy egyáltalán gondolj valamire? Mennyi időre van szükséged, amíg eltűnnek zaklató gondolataid és eljutsz a belső csendre és nyugalomra? A kezdő, aki a hét valamelyik napján időt akar szakítani erre az elcsendesedés- re, lehet hogy majd megállapítja: szükség lesz tán egy órára is. De annyira zavart lesz kezdetben, annyira „hangos" lesz belül, hogy egyáltalán nem jut el az óhajtott csendre. Mindenféle gond és gondolat zavarja belső nyugalmát és lesújtja lelkének fáradtsága. De próbáljuk meg azért a hétnek egy meghatározott napján, hogy elcsendesedjünk, hogy eljussunk a belső nyugalomra, hogy megértsük Isten felhívását, hogy oda figyeljünk — és ezáltal majd engedelmeskedhessünk. Aki megtanulta a csendet és a hallgatást, megérti Krisztus szavait: „Látni fogják az Istent”; megérti, hogy az Isten valóban „jegyesünk", akihez egész szívünkkel ragaszkodunk és akit valóban „egész szívünkkel, egész lelkűnkkel” szerethetünk. Csak ebből az Istennel való benső találkozásból, csak ebből a belső, Istenre-hall- gatni-tudásból fakadhat az igazán termékeny imádság. Csak ekkor fogjuk megérteni, mi is az imádság; hogy az nem egy vallásos versnek fölmondása, hanem az embernek Istennel való belső kapcsolata; az ima kimondása annak, amit az ember lelkében megtapasztal, kimondása annak, amit kérés formájában Isten elé akar vinni, meghallása Isten felszólításának. Vajon képes-e minderre korunk embere? A jövő nagy feladata: vallási tapasztalatot kell szereznünk, azaz meg kell tanulnunk imádkozni, hallgatni az Isten előtt. ^ 5. A keskeny út Ha becsületesen keressük az Istent és az igazságot, rá fogunk jönni, hogy erősödnünk is kell az Istennel való találkozásból: csak így lesz bátorságunk és erőnk, hogy Krisztus meredek, gyakran magányos és kemény útját járjuk. Isten Lelke e belátással együtt erőt is ad. Aki viszont nem akarja, hogy Istennek ez az ereje eltöltse, az visszautasítja az Istent, az ő erősítő Lelkét. A Lélek útja nem az elpuhultság útja, nem szabadjegy az égbe. Krisztus Lelke tisztában van az ember gyengéivel és irgalmas az ember gyengeségei iránt; éppen ezért erőt is ad. Gyengeségeink végigkísérnek egész életünkben. De az emberi gyöngeség minden tehetetlenségében is érvényre jut bennünk az Isten ereje: „gyengeségeimben vagyok erős” - mondja Szent Pál. Mert ez az erő az Isten Leikétől származik. Ezen a programponton dől el a legtöbb: Isten lelkének bátorításai mindig valamiféle önlegyőzést várnak tőlünk, mindig 5
