Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 1. szám - TANULMÁNYOK - König, Franz: A vallási tapasztalatra való rávezetés
valamilyen készenlétet, áldozatot. Voltaképpen ugyanaz az áldozat ez, amelyet a szerelmesek tudnak egymásért meghozni: sok mindent megtesznek, amin a kívülállók csodálkoznak. Szeretik egymást, és ezért képesek megtenni azt, ami nehéz, de épp ezért szép, sőt csodálatos. Fölnevelik gyermekeiket, jóllehet sok erőbe kerül, mégis szeretik azokat és szeretik egymást. Napjaink embere könnyen hajlik rá, hogy elhallgattassa önmagában Isten fölismert követelményeit és felhívásait, hogy semmibe vegye, félretolja azokat. Pedig majdnem minden itt dől el: Krisztus titka a kereszt. Vagy másként kifejezve: a szeretet éppen ott mutatkozik meg, ahol az nehéz. Amíg a szeretet csak kapni, birtokolni akar, addig egoizmusnak nevezzük. Ahol azonban arra kész, hogy adjon, hogy nagyobbat tegyen, és — ha úgy kell — nehezet: ott az ember valóban bizonyságot tett arról, hogy szeret. Az igazi szeretet koronája mindig a kereszt. A lélekben való szeretet pecsétje Krisztus keresztje. El kell jutnunk erre a belső belátásra és tapasztalatra is. Csak ekkor értjük majd meg Krisztus keresztjének titkát, ekkor értjük majd meg a Szentírás szavait az erőszaknélküliségről, ekkor leszünk majd képesek, hogy értelmét lássuk Krisztus keresztjének még a politikában, a gazdasági életben és az iparban is. Elpuhult kereszténység nem tudja átalakítani a világot. Erre csak a szeretet képes, amely megtanulta, hogyan kell Krisztus keskeny, meredek útján járni; hogyan kell mindenkiért a keresztet vállunkra venni. ó. Isten Lelke vezessen minket! Aki megpróbálta már, hogy megvalósítsa az eddigi programpontokat, egyre világosabban meg fogja érteni Isten felhívásait, meg fogja érteni a feltétlen igényekkel föllépőt, a feltétlenül megkötőt, a feltétlenül értékeset, a feltétlen szeretetet, a feltétlen fontosat, a valódi felelősséget, az igazi lelkiismeretet, az igazán értelmest, az igazi örömöt, a föltétlenül szükséges győzelmet... A kezdő egyre jobban megtanulja Istennek e felhívásaiban, hogy: mindezeket a láthatatlan dolgokat látom, mert Isten Lelke áll mellettem; mindezeket a nem hallhatókat hallom, mert Isten Lelke támogat; mindezeket a nehéz dolgokat megvalósíthatom, mert Isten erejét kapom. A végtelen Isten úgy áll velem szemben, mint „te", mint az élő, személyes Isten, akivel legbensőbb lényemben kapcsolatban vagyok. De ha nem is tud még hinni az ember igazán a személyes Istenben, Isten Lelkének ez a vezetése akkor is érezhetővé válik. Egyre jobban hallgatni fog lelkiismerete felszólításaira, mindig jobban fogja keresni azt, ami értelmes, mindinkább úgy fog élni, hogy hűséges lesz meggyőződéseihez. Egyre tudatosabban fog élni... így kerül bele az ember az Isten Lelkének sodrásába. így vezeti az Isten Lelke mindig jobban és jobban az embert. És a kezdő ember lassan maga is tudni fogja: tudom, kinek hittem. Tudom, mi az Isten Lelke, — és hiszek vezetésében. Saját életemben tapasztaltam meg, hogy vezet. Egy napon aztán azt is föl fogja ismerni, hogy e hatékony vezetésben magával az Istennel van összekapcsolva, hogy Isten valóban Személy, hogy Lelke élteti őt és a közösséget. A fiatal egyház egész története nem egyéb, mint a Lélek működésének éneke. A ma és holnap hívőinek is meg kell tapasztalniuk Isten Lelkének ezt a hatékonyságát. Át kell hogy éljék: „Nem veszitek észre, hogy Isten Lelke bennetek van? Különben hiába kaptátok volna meg a hitet”. Ez volt az ősegyház véleménye és a jövőre is vonatkozik ez: ha semmit sem veszünk észre az Isten Leikéből, ha nem hallgatunk, figyelünk rá, nem tudnak majd hinni az emberek. A keresztények legszebb és legnagyszerűbb feladata: megtapasztalni az Isten Lelkét, és rávezetni a többi embert is arra, hogy ők maguk is eljussanak erre a tapasztalatra. Nem puszta szavakkal, nem üres követelményekkel, hanem gyakorlati útmutatással: „a Lélek és Erő bizonyságával". <5
