Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Csanád Béla: Családi katekézis
Mák egyaránt, s — ha nem is egyenlő mértékben és küldetés szerint — valamiképpen minden kereszténynek lelkipásztorrá kell válnia (1). Ez a — tágabb értelemben vett — lelkipásztorkodás azt jelenti elsősorban, hogy ki-ki a maga helyén, állapotában és hivatásában a kegyelem erejével építi az egyházat, és szolgálja az üdvösséget. A keresztény szülők nevelési jogai és kötelességei Általánosságban a szülők joga gyermekeik nevelésére és a gyermekek joga a neveltetésre, az általánosan elismert emberi jogok közé tartozik. Mindkét jog, a nevelés és nevelődés joga szerepel az ENSZ alapokmányában, erre hivatkozik a „Gravissimum educationis” kezdetű zsinati nyilatkozat is (2). Régebbi szemléletben különösen ez utóbbi, a gyermekek „alapjoga” hangzik kissé szokatlanul, amikor „a zsinat kijelenti: a gyermekeknek és fiataloknak joguk van ahhoz, hogy ösztönzést nyerjenek az erkölcsi értékeknek helyes lelkiismerettel való megbecsülésére és személyes állásfoglalással való elsajátítására, Isten tökéletesebb megismerésére és szeretetére” (3). Lényegében ez a „gyermeki jog” a szülők nevelési jogának relatív megfelelője. A klasszikus teológia, Aquinói Szent Tamással az élen, a szülők elsődleges nevelési jogát az Istentől eredő természetjogra vezeti vissza, a „principium producens in esse gubernans" alapelvre támaszkodva (4). Ez az elv azt jelenti, hogyha valaki résztvesz valakinek (vagy valaminek) a létrehozásában, joga van annak végső célhoz jutásában való közreműködésre, a „létrehozott” nevelésére és a róla való gondoskodásra is. Sőt, ha a jogot dinamikus értelemben vesszük, a létrehozó közreműködése kötelesség is, amely nincs teljesen „szabad belátására” bízva, mivel az első, a teremtő illetve alkotó cselekedetében ez az elkötelezettség már benne foglaltatik. Ennek az alapelvnek értelmében mondja a zsinat: „Minthogy a szülők adtak életet gyermekeiknek, felnevelésük is az ő legkomolyabb kötelességük”. Majd így folytatja: „Ezért őket kell tekintenünk a? első és legfontosabb nevelőknek” (5). A keresztény embernek természetesen elidegeníthetetlen joga van a keresztény neveléshez illetve nevelődéihez: „Minden keresztényt Isten gyermekének hívnak, és valóban az is, mert új teremtmény lett vízben és Szentlélekben, s ezért joga van a keresztény nevelésre” (6). A zsinat állásfoglalásából, az előbb idézettekből világos, hogy a keresztény nevelés joga és kötelessége is a szülőkre hárul elsődlegesen, de segítséget kell kapniuk a másik két nevelési tényezőtől, az egyháztól és az államtól is. Annál is inkább, mivel a három nevelési fórum „munkaterülete" nem ellenkezik egymással, a három együtt hivatott előmozdítani az emberi személyiség kiteljesedését, s végső soron a család az, amely bevezeti az embert mind a krisztusi közösség, mind a társadalom életébe (7). A modern üdvtörténeti beállítottságú teológia a családi nevelés és katekézis jelentőségének hangsúlyozásakor a természetjogi alapok mellett sokkal erősebben hivatkozik a hittel felismert alapokra: a Krisztus-misztérium és a házasság szentségének szoros üdvrendi kapcsolatára. Már az Ószövetségben a házasság az Isten és a választott nép szövetségének jelképe volt. Az Újszövetségben pedig a házasság szentsége, amelyből a keresztény családi élet forrásozik, az egyház és Krisztus kapcsolatának a kifejezése, kegyelmi megvalósítója (8). A keresztény családban, mint az egyház - a nagy krisztusi közösség — „alapsejtjében”, kicsiben és lényegileg az egész egyház tevékenysége tükröződik: a család Krisztus misztériumába kapcsolódva prófétai, papi és királyi feladatokat valósít meg (9). A keresztény család prófétai küldetése legkiválóbban a nevelés és katekézis által realizálódik. „Igen fontos, hogy a házasság szentségének kegyelmével és különleges hivatásával gazdagított keresztény csalódban a gyermekek már kiskorukban megtanulják Isten ismeretét és tiszteletét a kereszténységben elnyert hit szerint, továbbá, hogy megtanulják felebarátaik szeretetét. A családban szerzik az első benyomásokat az egészséges emberi közösségről és az egyházról, a család vezeti be őket lépésről lépésre a társadalomba és Isten népe közé” (10). 77
