Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Cselényi István Gábor: Férfi és nő
A férfi-nő egység gyökerei Férfi és nő kettőssége és egysége túlmutat a szorosan vett tények körén. „Revelans”, kinyilatkoztató erejű. Különös élességgel derít fényt azokra az ellentétekre s az ezekből adódó egységre, melyet megtalálunk minden dologban. A lélektani kettősség gyökere közvetlenül véve a társadalomban betöltött másmás szerep, ezek viszont a biológiai alapokon vetik meg lábukat. A szexuális polaritás az élet, sőt az anyag alapvető ellentétpárjainak (mint pozitív és negatív töltés, vagy megkötő és Coulomb-erők ellentéte az atomban) magasabbrendű megjelenése. Az emberi lét s így a férfi-nő viszony ebből az ontológiai háttérből nő ki, ezt hozza közel. A világ fejlődő, mozgó valóság. Sokan próbálták már egyetlen alapképletbe foglalni mozgása lényegét. Arisztotelész anyag és forma kettősségét látta a dolgokban, Hérakleitosz elemek egyesülésének és szétválásának, az újplatonisták anyag és szellem harcának írták le ezt a mozgást. Felfogásuk tovább él a modern kor rendszereiben is. Talán leegyszerűsítésnek látszik, de valóban két törekvés hat mindenben. Egyik a szétesés, szétágazás, másik az egységesülés, szervesülés. A csillagvilág tágul, ugyanakkor a mindenség egy-egy kitüntetett helyén egyre szervezettebb anyagcsoportosulás jön létre, egészen az emberig haladó fejlődésében. Az ember ezért valóban „mikrokozmosz”, kis világ, magában éli meg az egész mindenség „problémáját”, belső irányulásait (17). Talán nem tévedünk, ha — a lélektani sajátságok alapján — azt mondjuk, hogy a férfi és a nő kettőssége éli meg azt a kettős törekvést, amely jellemezte már az anyagot is, A férfi, a maga széttörni vágyó erőivel inkább jeleníti meg a teremtett lét szétáradását, a nő viszont inkább gyűjtő, egységesítő elv, összefogja a férfi alkotásait, szervezi, otthonossá teszi az életet. Ez a szerelem, a férfi-nő egység kozmikus gyökere (18). Teilhard sokat emlegetett „pánbiologizmusának” hibájába (19) esnénk, ha azt mondanánk, hogy a szerelem fellelhető az anyagban. Ellenkezőleg, úgy fogalmazhatnánk, hogy a szerelem annak a kettősségből előálló egységnek - dialektikának — magasabbrendű megjelenése, mely már benne hat az anyagban is. így értjük meg a férfi-nő közösség, főképp pedig a házasságban kiteljesedő közösség igazi tartalmát. A két nem viszonya emlékeztet test és lélek, anyag és tudat szembenállására és egybefonódására is, amely felső foka a teremtett létben található polaritásoknak. Viszont míg a lét-tudat viszony az egyedi ember személyiségét alkotja, a férfi-nő viszony kirajzolja a teljes emberséget. E kettősségben a nő képviseli elsősorban a lelkiekre való fogékonyságot, a személyességet, a teljesség utáni vágyat. A nemiség, a szerelem, a házasság tehát túlmutat a biológián. Alapvető szerepe van az ember emberré válásában, a világ mind személyesebbé, lelkibbé válásában. Korunkban, mikor az elidegenedés folyamata tagadhatatlanul beássa magát a házastársak közötti legbensőségesebb viszony rejtekébe is, jelentőssé válik a személyesség előtérbe állítása s a két nem közti helyes egyenlőség. A házasság létegysége azt a végső állapotot is elővételezi már, mikor „Isten lesz minden, mindenben” (1 Kor 15.28), hiszen megjeleníti azt az egységet, melyre maga a mindenség is törekszik. Nemcsak az Isten országáért vállalt szüzességnek van tehát eszkatológiai tartalma (Mt 19,12), hanem legalább annyira a házasságnak is. Ezen még az sem változtat, hogy — az evangélium szerint —a végső állapotban nem lesz nősülés és férjhez-menetel (Lk 20,35). Az élet beteljesedésében valóban nem lesz szükség az élet továbbadására. De akkor is megmaradhat férfi és nő valósága és egymás mellett élése, mint ,,spiritualizált erósz", mint „lelkivé” vált férfiasság és nőiesség, s a kettő egysége (20). Ez az eszkatológiai távlat hozza közel a férfi-nő egység legvégső gyökereit, amelyeket teológiai gyökereknek hívhatnánk. Az a kép, melyet a kinyilatkoztatás alapján alkotunk a házasságról, világosan igazolta, hogy személyek életteremtő viszonypárja, egy/ényegű-egytermészetű személyek viszonyrendszere (ha a férj— -feleség és a szülők-gyermekek viszonypárját vesszük). Nem nehéz észrevennünk, 75
