Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)

1972 / 1. szám - FÓRUM - Fábián István: Dr. Fábián István hozzászólása Szt. István "rehabilitálásának" kérdéséhez

gadják-e a szóban forgó alaptörvényt? — csupán 1313 tartotta szükségesnek, hogy válaszoljon. Az ilyen törvény szükségességét általában kétségesnek tartották. A válaszadók közül 422 elutasította, 748 csak módosításokkal tartotta elfogadhatónak, és mindössze 61 szavazott igennel. Többen - bár válaszoltak — kitértek a szabatos válaszadás elől.

Hogy e körkérdés és a vele kapcsolatos szavazás ismeretében mégis reflektálunk a hozzászólásra, azt azért tesszük, hogy az esetleges félreértéseket a jövőben elkerülhessük. — Mindenekelőtt meg szeretnénk jegyezni: olyan írásból, mint a TÁVLATOK rovatban megjelent jelen — és hasonló — ösz- szeállításból, nem azt kell kiemelni: mi hiányzik belőle, hanem azt kellene mintegy „érzékelni”, vajon miért is írták, milyen „távlat" felé mutat?

Természetesen egyetértünk a hozzászólóval a jog szükségességében. A jogtörténet azonban ismer rosszul sikerült törvényrendszereket is, melyek épp merevségük, az evangéliumi — tehát keresztény — szemlélettől való idegenségük miatt váltak (olykor már születésük pillanatában) az egészséges és szükséges fejlődés, az élet megnyomorítóivá.

Az „alaptörvény” kritikusai sem a „jog” ellen szólnak, hanem az ellen a törekvés ellen, mely jogszabályok közé akarja merevíteni az Egyház misztériumát. Az csak természetes, hogy van az Egyháznak „látható”, azaz jogilag is szabályozható, emberi oldala. Ugyanakkor azonban, amikor egy egyetemes zsinat szólt — alig tíz éve — az Egyház misztériumának gazdagságáról, az alaptörvényt szerkesztő jogászok szinte semmibe vették a „Lumen gentium” dogmatikus kons- titúcióban oly szabatosan leírt idevágó gondolatokat. (E tényt egyébként több szakember részletezően is kimutatta.)

Fel szeretnők hívni a hozzászóló figyelmét arra is, hogy az „alaptörvény” tiltakozást váltott ki világszerte. Jogászok és nem jogászok részéről egyaránt. Magában Olaszországban (!) 300 teológus emelte fel szavát ellene. Suenens bíboros nem ok nélkül hangoztatta: Alaptörvényünk az evangélium. Az előttem fekvő szöveg — folytatta — oly rosz- szul sikerült, hogy azon egyszerűen nem is lehet javítani. Felici bíborosnak az a kijelentése pedig, hogy a pápa a püspökök ellenére is közzéteheti a Lex fundamentalis-t, — nemcsak meghökkentő, de kifejezetten ellene mond a kollégialitásról szóló zsinati tanításnak és az egyre jobban kibontakozó gyakorlatnak.

Ha a hozzászóló figyelembe vette volna mindezt, akkor aligha csodálkozott volna azon, hogy folyóiratunk is csatlakozott a „hangulatkeltéshez”. Tájékoztatásunk egyoldalú lett volna? Csakis ilyen lehetett, hiszen a túlnyomó többség felfogását tükrözte.

Ha folyóiratunkban ismételten szóltunk bizonyos pozitivista-legalisztikus jogszemlélet ellen —, ez nem „jogellenesség”. Krisztus is pontosan ezt a szemléletet és gyakorlatot ostorozta a korabeli farizeusoknál. — A hozzászólót szinte megbotránkoztatja az idézetek olykor nagyon is kritikus hangja. Sajnáljuk, hogy még nem ismerte fel: az Egyház túlélte azt az „apologetizálást”, mely a tévest, a gyarlót is meg kívánja védeni. A mai helyzethez az a tán fájó, de őszinte felismerés vezetett: meg kell hallani a külső és belső kritika hangját. Ma már tudjuk, — XII. Piusz és VI. Pál ismételt kijelentéseire utalhatunk —, hogy szükséges a segítőkész és az Egyház szeretetéből fakadó kritika, — akkor is, ha érzékeny helyre tapint.

Csak mellékesen említjük: a hozzászóló megjegyzi, hogy Alberigo professzor nem jogász. Hát tán csak jogászoknak van „joguk” Isten népének életbevágóan fontos kérdéseiben nyilatkozni? Walter Kasper pl. jeles dogmatikus, s épp ő adta az egyik legmélyebb elemzést arról: miért mond ellen a Lex fundamentalis a „Lumen gentium" tanításának?

Befejezésül - és tisztázásképp — még csak ennyit: a SZERKESZTŐSÉG kéri minden olvasótól, hogy tételezzék fel az idézett szakemberek részéről (pl. Steininger grazi jogász professzortól) az őszinte segíteni akarást s az Egyházat szolgálni kívánó szándékot. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy legyünk kritika nélküliek, hanem, hogy igyekezzünk értékelni a „másik" elképzelést, esetleg bírálatot is. Akarjuk megérteni a „másikat" is. Épp ez a szándék vezetett minket is, amidőn a „másik szemlélet" képviselőjének kritikáját közzétettük.

HOZZÁSZÓLÁS a Szt. István „rehabilitálása" kérdéséhez (TEOLÓGIA, 1971. 3. sz. 185.)

Elismerem a szerző jóindulatát Szt. István védelmében, hogy ti. ne tartsuk őt „véreskezű” szentnek. De vigyáznunk kell arra is, hogy kellő kritikával értelmezzük a történelmet. Költi Márk Képes Krónikája a Gesta Hungarorumból meríti Szent István adatait.

55