Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Széll Margit: Kinyilatkoztatás a megismerés fejlődésében
Az élet és a tudat fejlődési tényezői Ma már nemcsak a kozmikus és élő világ fejlődését, de az egyedi és a társadalmi jelenségeket is történetükben vizsgáljuk. Ezért a fejlődésszemléletben bemutatott teremtés, bűn és megváltás megkönnyíti az ,,Isten Szavának", a Szentírásnak a megértését is (4). Korunk feltárta a megismerési módoknak olyan pszichikai törvényeit, amelyek nemcsak a társadalomban érvényesülnek, hanem az Egyház benső életében, az ott élő emberekében is. Mindezeknek a legfontosabb jellemzőit és irányait foglaljuk itt össze. 1. A kinyilatkoztatás ismeretei a homályos sejtésből, a benső átélésből fokozatosan bontakoztak ki Isten népe tudatában a pontos ismeretig. — A 12. század előtt például hol több, hol kevesebb szentségről tanítottak. Csak a reformáció vitáiban forrott ki a szentség pontosan megfogalmazott értelme, amennyiben a szentségi szertartás nemcsak jelenti, de közli is a szentségi kegyelmet (DS. 1616.). így vált teljessé a hét szentségről szóló egyházi tanítás (DS. 1601), amely azonban már több, mint ezer éve élt az Egyház liturgikus gyakorlatában. 2. A fejlődésben szemlélő ember a hitéletfolyamatait és igazságait nem elszigetelten, hanem organikus összefüggéseiben tekinti. Az egyik igazság teljesebbé teszi a másikat, elmélyíti az előzőket, új összefüggéseket tár fel, és sokszor éppen ellentéteiben lesz teljessé. Ezt nevezte a katolikus tübingeni iskola a „hitigazság dialektikus fejlődésének". — Például a 2. század teológusainak a zsidókkal szemben Krisztus transzcendenciáját kellett védel- mezniök, a gnosztikusokkal szemben viszont Krisztus emberi testének valóságát. A két igazság antitetikus, ellentétes szembeállítása még jobban elmélyítette az emberré vált Ige, valóságos istenségének és emberségének igazságát (DS. 251.). 3. Az igazság megismerésének a fejlődése kezdeti fokon nem tudatos, akárcsak az egyed életében. Nem is lehet az előzetes elvekből - apriori — felállítani, csakis a történeti és társadalmi tapasztalatok távlatából vizsgálható. Ezt az utat járva ismerheti fel a teológus, mi a maradandó a hittanításban, mi az, amit a tudományos változások hoztak felszínre, vagy mi fog eltűnni a társadalom alakulásával. A múlt ismeretében lezárulhat ugyan az igazság megismerésének egy szakasza, egyszersmind azonban megmutathatja a jövő fejlődési irányát is. 4. A fejlődés helyes irányát a folyamatosság, a kontinuitás ténye igazolja. Ez a folyamatosság azonban nem mindig egyirányúság. Ha egy igazságot egyik oldaláról túlhangsúlyozunk, akkor általában az ellentétes ponton indul el továbbfejlődése. Dinamikus egyensúlyban kapcsolatot tart az előző formával, de új irányt is mutat. így például a keresztény élet egy időben elfordult a világtól, és vitatta a világi dolgok értékét, ma pedig a túlzottan szekularizált életet kell harmóniába hozni a hit transzcendenciájával. 5. Számolni kell a fejlődés közösséglélektani tényezőjével is. A nagy társadalmi változások idején a keresztény hit elfogadása, — pl. a konstantini korszakban — vagy visszautasítása — a munkásság forradalmi szerveződéseinek idején — nem volt annyira értelmi, mint egzisztenciális kérdés. Ha a polgári jólét, a nagybirtok saját védelme érdekében vallási tilalmakba öltöztetve akadályozta az igazságos fejlődést, akkor a szabadságért küzdők meg akartak szabadulni ettől a visszahúzó erőtől. így válhatnak a keresztények a vallás bűnös sáfáraivá, az evangéliumi üzenet megtévesztőivé, — amint Mauriac írásaiban élesen rámutatott ezekre a visszásságokra. A kutatók ma egyre inkább úgy látják, hogy ez élet és megismerés fejlődéstörvényei végigkísérik a kinyilatkoztatás útját is. A történelemben fejlődő „Isten Szavát” át- meg átszövi az emberi élet minden tényezője. Nincs értelme tehát elvonatkoztatni, szétbontva a lényeges és a járulékos elemeket, mivel a történelemben jelentkező kinyilatkoztatást horizontálisan és vertikálisan, az élet áramlása szerint átjárják az isteni és emberi jegyek. A tanítás az életért van A kereszténység részesedést jelent a krisztusi életben. A „több ismeret-több szeretet" elve szerint a nagyobb elkötelezettség mélyebb ismeretet igényel. A kinyilatkoztatás fejlődéséről vallott felismerés egy ideig két csoportra különítette a teoló41
