Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 4. szám - FÓRUM - Edelényi István: Miért nincs mosolygó arc az első hittankönyvben?
Bevezetésképpen hallhatunk-e valamit eddigi pályafutásáról? Cegléden születtem 1899-ben. Az iparművészeti főiskola elvégzése után építészmérnöki oklevelet szereztem a műegyetemen. Évek hosszú során át dolgoztam az Allamépítészeti Hivatalban. Nyolc gyermekem van. Érthető tehát, ha ritkán adódott szabad idő és főként alkotói nyugalom a művészet ápolásához. Festői munkásságom 1953 óta megélénkült, majd nyugdíjazásom után egészen ennek szenteltem magam. A félreértés elkerülése végett megjegyzem, hogy nem vagyok azonos a Művészeti Lexikonban szereplő azonos nevű portré festővel. Több tárlaton vettem részt. Nagykátán aranyoklevéllel tüntettek ki. Két önálló kiállításom volt: Hódmezővásárhelyt 1962-ben és Cegléden 1966-ban. Hogyan kapcsolódott be a hittankönyv-pályá- zatba? A könyv szerzői a Vigíliában (1967. július) olvastak rólam, ahol többek között ez áll: „A kiállított munkák — alföldi tájképek, csendéletek, táncoló és muzsikáló emberek, házcsoportok — között örömmel fedeztünk fel néhány bibliai tárgyú (és főként: szentírási szellemű) igen szép festményt (Madonna, A tékozló fiú, Ezékiel látomása, Útban Erzsébethez)". Látva, hogy vallásos témákkal is foglalkozom, megkérdezték, társulnék-e hozzájuk. örömmel vállaltam. Hogyan látott munkához? A könyv szerzői először megadták az anyagot. Ezután vázlatokat készítettem, azokat megbeszéltük, kiválogattuk, majd végleges formába öntöttem, és végül megfestettem a képeket. Tanulmányozott-e más, ilyenkorú gyermekeknek kiadott hittankönyveket? Természetesen. Egész sor szebbnél szebb külföldi mintát nézhettem át. Többek között: belga, kanadai, francia, német, olasz, spanyol képeskönyveket. Ők már régebben kísérleteznek, és jóval előbbre vannak. Különösen egy német és egy olasz könyv ragadott meg (Bilder der Bibel és II Padre dei deli ci ama). A bírálat elhangzása óta újból átnéztem ezeket a kiadványokat. Egyetlen egyben sem találtam „derűs" arcokat a festett vagy rajzolt képeken, pedig ezeket is gyermekeknek készítették. Külön meg kell említenem a Montreálban kiadott Viens vers le Pere c. munkát. A kritika is elismeréssel szólt róla. Ebben a könyvben vannak ugyan nevető arcok, de ezek a képek fényképek. A festményeken itt sem mosolyognak. Hangzott-e el kifogás a pályázatra benyújtott képek ellen? A beküldött 51 kép között csak pár darab akadt, amellyel kapcsolatban kívánság merült fel. Pl. a világ négy tája felé induló apostolokat a Bíráló Bizottság az útra parancsolta. Én ui. nem ragaszkodtam ahhoz, hogy az úton menjenek; a háborgó tengeren megrémült apostolok arcát meg kellett szelídítenem, Jézus arcát pedig „szebbé” kellett tennem. Olyan kívánság azonban nem hangzott el, hogy „mosolygó arcot kérek!" Milyen irányelvek vezették munkájában? Modern és korszerű dekoratív formában kívántam visszaadni a témát úgy, hogy művészi legyen, de azért hasonlítson a gyermekfestményekhez is. Sugározza egy kicsit a gyermekvilágot, és első látásra megérthessék még a legkisebbek is. Konstruktivista vagyok, expresszív stílusban dolgozom, és legfőbb törekvésem, hogy ne vesszem el a részletekben, hanem egyszerre törekedjem az egész gondolat kifejezésére. Az életigénylés és az életöröm így dinamikus erővel tör fel a műből, és összhatásában többet nyújt, mint amit a széles mosolyra húzott száj adna. „Csak a felnőtteknek kell mindig mindent megmagyarázni" — panaszkodik Antoine de Saint-Exupéry „A kis herceg” című könyvében éppen egy gyermekfestménnyel kapcsolatban. A gyermeknek elég csupán indítást adni. A többit elvégzi a fantázia. Megelevenednek, benépesülnek a képek az egyéni élmények emlékeiből. Mit szál a bírálathoz? Nem tudok igazat adni a bírálóknak. Mű- vészlelkem tiltakozik a nevető arcok ellen. Már jónéhány gyermekportrét és vázlatot készítettem; saját lányomat is megfestettem elektromos gitárral a kezében, de hiába keresne valaki mosolyt ezeken az arcokon. A nevető arc ritkán ragadja meg a művészt. Úgy vagyok vele, mint a női fotószépséggel. Fényképnek talán jó, de festménynek, grafikának nem! A nevetés a művészetet igen könnyen hétköznapi nívóra süllyesztheti le. Az örömet, a derűt nemcsak nevető arccal lehet kifejezni. A gyermekek sem szoktak nevető arcokat rajzolni vagy festeni, mégis derűs lehet az alkotásuk. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a hittan246
