Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 4. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc: Advent 4. vasárnapjától a vízkereszt utáni vasárnapig
Karácsony u. 2. vas. (Sir 24,1—2,8—12; Ef 1,3—6,15—18; Jn 1,1—18) Az ő teljességéből merítettünk A „Krisztus teljessége” kifejezés János evangéliumán kívül főleg Pál apostol leveleiben fordul elő. „Úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjék minden teljesség” (Kol 1,19). „Benne rejlik a tudomány és a bölcsesség minden kincse” (uo. 2,3). „Benne lakik testi formában az istenség egész teljessége; benne lettek ennek a teljességnek részesei" (uo. 2,9). Ezek az utalások azt mutatják, hogy Krisztus isteni természete miatt az egész kegyelmi rend birtokosa. Másutt az apostol arra hivatkozik, hogy teremtmény! viszonylatban is megvan benne a teljesség: mint fő, egyesíti magával titokzatos testét, a megváltottak közösségét és eltölti őket kegyelmi javaival (Ef 1,23). Krisztus nem csinált titkot belőle, hogy saját javait az emberiség számára birtokolja: azért jött, hogy életet adjon (Jn 10,10), hogy megvilágítson minden embert (u. 1,9), hogy általa kapjuk a feltámadást és az örök életet (uo. 6,54), sőt az Atyához is csak általa juthatunk el (uo. 14,6). A kijelentések a gyakorlatban azt jelentik; az Istenbe vetett hit nagysága és elevensége Krisztus megismerésétől és elfogadásától függ. Aki őt látja, az az Atyát látja (Jn 14,9). A filozófiai okoskodás csak földi látókörünket szélesítheti, a hithez az evangélium tanulmányozása vezet. Ebből ismerjük meg, hogy ki az Isten és hogy ki akar lenni ő a mi számunkra. Az élet értelmének meglátásához éppen ez szükséges. Az Isten gyermeihez méltó élet a Krisztussal fennálló kegyelmi kapcsolat eredménye. A tanítás benne van a szőlőtő és a szőlővessző hasonlatában. A kitartás a jóban, a bűn kerülése, a karizmatikus erő, a kereszt balgaságának vállalása csakis az ő segítségével lehetséges. Krisztus meghatározta a módot is, ahogyan az ő teljességéből meríthetünk. Megígérte, hogy a szeretet közösségében mindig jelen lesz (Mt 18,20), éppúgy az ima közösségében (uo. 19), sőt a szeretet mindenféle gyakorlásában (uo. 25,40). Az Eucharisztiában eledelül adja magát, hogy amint ő az Atya által él, úgy mi is általa éljünk (Jn 6,57). Vízkereszt (Iz 60,1—6; Ef 3,2—3.5—6; Mt 2,1—12) Atyai vezetés az üdvösség útján Az apostol öröktől elrejtett titoknak nevezi azt, hogy a pogányok, akik nem keresték az Istent, társörökösök lettek a választott néppel együtt. Az üdvösség tehát az irgalom adománya. Más helyen viszont azt mondja, hogy a választott nép fiai „téves úton keresték a megigazulást” (Rám 10,3), de Isten előlük sem zárkózott el. A kegyelem tehát az ő számukra is ingyenes adomány. Hogyan osztogatja Isten ezt az adományt? Az ószövetségi nép Isten útjait abból a módból ismerte meg, ahogyan őseiket, a pátriárkákat és az egész népet vezette. Adott benső megvilágosítást, küldött prófétákat, figyelmeztette őket a veszélyekre és természetfölötti jelekkel igazolta jelenlétét. Ezek a külső tettek az üdvösség történetének eseményei, tehát azt ábrázolják, hogyan vezeti Isten az egyes embert és az egész emberiséget az üdvösség útján. A kereszténység első évtizedeiben a pogá- nyokból megtért keresztények számára a napkeleti bölcsek a hit rendjében olyan ősök voltak, mint a választott nép számára a pátriárkák. Az ősi katekézis kiszínezte a róluk szóló történetet. Kézzelfoghatóan rá akart mutatni, hogy meghívásuk és Krisztushoz vezető útjuk éppen olyan természetfölötti beavatkozás, éppen olyan üdvtörténeti esemény, mint a pátriárkák kiválasztása. Ezért az események leírásának színezésénél is visszanyúlnak a régi szentírási történet adataihoz. A természetfölötti jelenségek halmozása a kegyelem nagyságát, az atyai gondoskodás elevenségét akarja jelenteni. Kiérezzük a következtetést: ha ennyi jel után megtorpantak volna, visszaéltek volna Isten szeretetével és bizalmával. Mivel Isten nem személyválogató, el kell fogadnunk, hogy mindenkinek ad elég világosságot az üdvösség útján. A lelkiismeret szava, mások példája és figyelmeztetése, a benső kegyelmi megvilágosítás, a gondviselés meglepő intézkedései elegendők arra, hogy felhívják a figyelmet az üdvözítő Istenre. Hogy a készség meglegyen bennünk, arról nekünk magunknak kell gondoskodni. Kutatnunk kell a jeleket, útbaigazítást kell kérnünk, mert a közömbösség az atyai szeretet visszautasítása. Vízkereszt u. vasárnap (Iz 42,1—4.6—7; Csel 10,34—38; Mk 1,6—11) A Szentlélekkel való keresztelés János szájában a Szentlélekkel való keresztelés még csak azt jelentette, hogy Jézus több, mint ő, mert a külső szertartással szemben a Szentlélek kiáradását hozza, amiről már a próféták beszéltek. Vagyis János ezekkel a szavakkal csak igazolja, hogy Jézus az eljövendő Megváltó. Az apostoli egyház azonban már a kijelentés belső tartalmát is megértette. Különösen akkor, amikor 242