Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 4. szám - TÁVLATOK - Békekutatás és teológia
elmaradottak támogatására való ránevelés, stb. Wacker egyébként a forradalom és béke teológiája között dialektikus kapcsolatot lát: a béke változások, átalakulások, sőt olykor forradalmi változások nyomán válik valósággá. Rövidlátás lenne ezért a béke teológiáját minden fenntartás nélkül szembeállítani a forradalom teológiájával. A kispolgári és nyárspolgári szemlélet természetesen visszariad az ilyen összehasonlítástól. Mégis, fel kell tennünk a kérdést: szólhatunk-e egyáltalán a forradalom „teológiájáról”? A béke teológiájáról már régesrég vannak ismereteink. Az sem változtat ezen, ha az egyház a gyakorlatban sem váltotta mindig valóra e béke-teológiának elveit. Közismert tény ugyanis, hogy — akarva-nem akarva — háborús hatalmakkal állt olykor szövetségben. De hogyon állunk a forradalom „teológiájával”? Semmiképp sem gondolhatunk arra, hogy valamiféle „teológiai" igazolást keressünk az erőszakosság vagy épp az embertelenségek jóváhagyására, - miként ezt nem tehetjük meg a háborúval kapcsolatban sem. A teológia nem válhat ideológiai segédeszközévé semmiféle erőszakpolitikának s ugyaníqy nem lesz egyetlen forradalom sem a „szenteltvíz” nyomán egyszersmind „keresztény vállalkozássá” is. A forradalom teológiája azonban mégis kapcsolódhat a béke teológiájához; segíthet ugyanis annak feltárásában, hogy a történelmi átalakulások során is Isten működik a történelemben. E munka végzésénél pedig egyszersmind a ,,remény teológiájának" meghirdetőjévé válik, mivel rámutat, hogy a földi események sodrásában, a forradalmi átalakulások között is az ember annak a tisztulási folyamatnak válik tanújává, mely földi előkészítője az örök béke országának. Nem feledhetjük azonban, hogy a forradalom és béke teológiája egyszersmind kritikusan vizsgálja felül a merőben emberi törekvéseket, s antago- nisztikus ellentétben áll a kizárólagos evilá- gisággal. Elismeri ugyan az emberi cselekvésekben jelentkező értékeket, de ugyanakkor túlmutat ezeken. Óvakodik attól is. hogy evilági „recepteket", utasításokat ad ion. A teológia feladata itt nem több, de nem is kevesebb, mint az evangéliumban foglalt tanításnak értelmezése, kifejtése és terjesztése. A teológia kritikus funkcióját végzi, amikor figyelmeztet, hogy az ember — mindenek előtt a keresztény ember — számára az élet oly imperativus, mely c.z emberekkel vállalt szeretetközösség szolidaritását követeli. A keresztény békemunkás és forradalmár étosza ezért — amint azt Arthur Rich kifejti (Revolution als theologisches Problem, in: Diskussion zur Theologie der Revolution, 1969) — egyaránt a szeretet étosza, mely kritikusan igenli a világot, s „tartós forradalom” útján akar több emberséget és szere- tetet teremteni a földön. Ennek érdekében dolgozza ki a békének sajátos stratégiáját is. Vallja, hogy nincs ugyan „keresztény forradalom", de igenis létezik keresztény felelősségből vállalt munka, mellyel a „keresztény” forradalmár közös felelősséget vállal a forradalmi változásokat, nagyobb igazságot és tartós békét teremtő eszközökért. Wacker fent idézett tanulmányának végén a sok szempontból problématikus evangélikus teológusnőnek, Dorothee Solle-nek „hitvallásából” idéz. E hitvallás a munkára küldő, a szegények és gazdagok, elnyomók és kizsákmányoltak, uralkodók és kiszolgáltatottak „rendjét” nem szentesítő Atyaisten felé fordul, majd azt a Jézus Krisztust vallja meg, aki emberként élt, miként mi és aki hiába halt talán meg, mert mi — félve a hatalmasoktól — „forradalmát" elárultuk. — Végül hitet tesz Solle az igazságos béke mellett, mely megteremthető és amely majd értelmet ad minden ember életének. — Nem kell azonban az „ateista módon hivő” Sölléhez fordulnunk, amidőn a teológia „békekutató” feladatának lehetőségéről és szükségességéről szólunk. Sokkal többet mond számunkra VI. Pál pápa intése, aki az 1973. január 1-i békevilágnap témáját a következőkben határozta meg: „Küzdeni kell a csügge- dés ellen a nagyok és kicsik között egyaránt és meg kell győzni az embereket arról, hogy a béke több, mint csak vágyálom”. Sz. A. Az emberi történelem válaszútjához érkeztünk: oda, ahol a gazdag és a szegény népeknek egyaránt el kell dönteniük, hogy milyen útra lépjenek; vagy a koordinált, a közösen megtervezett útra, mely az igazságosabb és a magasabb színvonalú társadalom felé vezet, vagy pedig arr t az útra, mely a szétsza- kadottság, a kaotikus jövő felé mutat. U Thant 239
