Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Némedi Sándor: Keresztények és marxisták a dialógus útján
ségelmélet ható tényezőire, és óvakodni kell hasznosságának kizárólag tárgyi, dologi eredményekkel történő mérésétől. Keresztény szemmel A marxisták ateizmusa nem téves és nem félrevezetés, — mert fel nem tett kérdésre adott válasz sohasem téves és nem is lehet azt félreérteni! - ,,A marxizmus— leninizmus soha nem állította középpontjába az ateizmust, nem jelentett és nem jelent hivalkodó istentagadást. Ugyanis az eleve el nem ismert, az anyagtól független szellemi principium „tagadása”, már önmagában is logikai képtelenség lenne” (17). A marxizmus csupán egy olyan, a konkrét anyagi valóságból kiinduló, a világot önmagában értelmező — és önmagából vett eszközökkel tovább fejlesztő — tudományrendszer autonom kidolgozásán fáradozik, amely a pillanatnyi határoknál sem szorul transzcendens — vagyis immanens szempontból fiktív — kiegészítésre. Ilyen rendszer kiépítése az emberiségnek nemcsak joga, hanem egyenesen kötelessége!... Ha pedig a kereszténység elismeri (márpedig elismeri!) az egyes tudományágaknak — fizika, orvostudomány, közgazdaságtan stb. — és a közöttük lévő kapcsolatoknak a teológiától, a vallástól való függetlenségét, akkor ezek szintézise és a szintézisen belül előállott dinamizmus sem szorul transzcendens kozmetikázásra! A baj — marxista és keresztény részről egyaránt - ott kezdődik, ahol a világit és a transzcendenst összekeverik, egymással próbálják helyettesíteni. - A keresztény hit igazi kikristályosodását viszont éppen a világinak a materialista póluson való kicsapódása segítheti elő, mert ahogy a materializmus évszázadokon át hozzásegített annak igazolásához, hogy a kereszténység nem természeti vallás, most ugyanúgy igazolódik szemünk láttára — és sokak kishitűségből fakadó, félelemmel teli megdöbbenésére —, hogy az nem is „társadalmi vallás"! Éppen ezért a meg nem értő, a vallás lényegét (a marxistákhoz hasonlóan) a társadalomban felfedezni vélő, magukat keresztényeknek nevező rétegek kedvéért az egyház nem rendez újabb Galilei-pert a marxizmus felett, és a dialógus sem válhat egy „modern inkvizíció" fegyverévé. A marxisták ateizmusának megértéséhez figyelembe kell venni azok sajátos eszközeit; amikor ugyanis a marxizmus a vallás értékei után kutat, akkor a „valláserkölcs által védett intézmények, magatartási formák szociális funkcióját, társadalmi és történelmi rációját elemzi” (18). ilyen eszközökkel pedig (és ez természetes) soha nem mutatható ki a természetfeletti, az isteni elem. Kizárólag ezeket elfogadva — de keresztény reménységből táplálkozva is — igazat adhatunk a marxistáknak a vallás elhalásáról felállított hipotézisükben is, mert a marxizmus klasz- szikusai által megismert, társadalmi elemekből absztrahált egyház-modell valóban nem lehet hosszú életű. Azokat a társadalmi privilégiumokat, amelyeket eddig az egyház birtokolt, fokozatosan átveszi a profán társadalom; az oktatást, a gyógyítást nemzeti szinten az állam, nemzetközi szinten a Vöröskereszt és az UNESCO, a „lelki vezetés” átmegy a pszichológusok kezébe, a kihágásokért való megfeddést pedig a rendőrség intézi, stb. A hittudományi intézetek tantervéből — nagyon helyesen - már kimaradt az egyházi művészet, a pasztorális medicina, a régészet, a földrajz, a történelmi metodológia, stb (19). Ezek utón jogos a kérdés: vajon visszavonulóban van-e a kereszténység? — A válasz attól függ, mit értünk visszavonuláson! A kereszténységnek, — hogy megtalálja saját, igazi területét - vissza kell vonulnia a profán tudományok területéről, bár lehettek, és még lehetnek ott is sokáig funkciói. De vajon mellőzve érzi-e magát az az orvos, aki betegének felgyógyulása után többé már nem foglalkozik ugyanazzal a beteggel? - Ez vonatkozik történelmi méretekben az egyházra is: új feladatok, megoldhatatlan problémák mindig lesznek - még társadalmi szinten is, mert „szegények mindig lesznek” a világban, akikkel akkor tehetünk jót, amikor akarunk (20). Nemzetközi felmérés szerint a „vallási fejlődés szempontjából Keleten és Nyu218