Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Némedi Sándor: Keresztények és marxisták a dialógus útján
sikeresnek mondhatók, mert Nyíri Tamás: „A keresztény ember küldetése a világban" és Szennay András: „Rejtőző Istenség" című könyvének elolvasása után a tudatos ateisták közül - minden „térítési szándék” nélkül - sokan közelebb kerültek a katolikus hit helyes megismeréséhez.) Egymás megismertetésére és elfogadtatására nagyon alkalmasnak látszik a közös érdeklődésre számottartó, marxisták által is javasolt témáknak — mint például: a család szerepe a társadalomban, a nemzeti kérdés megnyilvánulási formái, az egyház történelmi szerepe stb. (13) — közös feldolgozása és nyilvánosságra hozatala. Ezzel máris ki lehetne küszöbölni a félreértések legfőbb forrását: az idegen közvetítéssel történő interpretációt. — De nemcsak kizárólag tudományos szakembereket igénylő területeken ismerhetjük meg egymást, hanem olyan, mindenki által véleményezhető, sőt senki által ki nem kerülhető kérdésről is beszélhetünk, mint pl. a munkamorál és a felelősségtudat félelmetes csökkenése, az ifjúság nevelésének problémái — különös tekintettel a mindenkinek nagy gondot okozó ún. „kettős nevelésre” —, vagy a Nyugatról importált, és oda „visszahúzó” kispolgári szemlélet növekedése, egészen olyan konkrét (és a keresztények nagytöbbsége által még biztosan nem „dialógus-témának” tartott) problémáig, hogy például mit tesz a községi tanács ,s mit tesz az egyházközség a segítségre szorulók (szegények, öregek) érdekében, vagy a már el nem kendőzhető „cigány-kérdés” megoldására, . . . stb. Továbbmenve: nemcsak a sajtó és az irodalmi formák jeleníthetik meg a dialógust, hanem olyan — kezdetben még „vitának” sem nevezhető, és minden reklámfogástól mentes - előadások, melyeknek témáit — a közvéleményben tapasztalható bizonytalanságok miatt — igen pontosan és óvatosan kell körülhatárolni, és melynek előadói csak igazán hozzáértő, a dialógusban már „kipróbált szakemberek” lehetnének (14). Egymás megismerésének és segítésének, tehát a dialógus gyakorlati problémák által meghatározott kiterjesztésének módjai nagyon változatosak lehetnek. Senki előtt sem kétséges azonban, hogy — függetlenül a megjelenési formáktól - minden konkrét lépés komoly előkészítést, megfontolást igényel, és, hogy a dialógus folyamán is állandóan szem előtt kell tartani néhány olyan szempontot, amely megakadályozza a párbeszéd beszűkülését, csökkenti a kudarc lehetőségét. Bármilyen mértékben is konkretizálódik azonban a dialógus, és jelenlegi körülményeink között bármennyire is a nemzeti egység megteremtése jelenti fontos célját, objektivitásának érdekében mégsem szabad „nacionalizálódnia", elszakadnia az emberiség egészétől. Sem a hazai marxizmus nem távolodhat el a proletárszocialista internacionalizmus szellemétől, sem pedig a hazai kereszténység nem függetlenítheti magát az egyetemes egyháztól és annak tanítóhivatalától. Bármilyen szakadás a szubjektivizmus előretörését, az ember sokoldalú lehetőségeinek kibontakozása helyett a vulgáris harcok értelmetlen kiújulását, végeredményben pedig az elkülönült részek fokozatos elhalását jelentené. Óvakodni kell az ideológiai struktúrák elvtelen és felesleges egyesítési kísérleteitől is. Véget kell vetni a mai értelemben használt, bizonyos fokig „félmegoldással" beérő „marxista kereszténység” és „keresztény marxizmus” fogalmaknak használatától (mint ahogy a „keresztény fizika” vagy a „fizikai kereszténység" fogalmai sem léteznek...), helyesebben: új értelmet kell adni nekik. A materializmus: „filozófiai irányzat, mely a filozófia alapkérdését az anyag, a természet, a lét, a fizikai, az objektív valóság elsődlegessége javára oldja meg”, a marxizmus: „filozófiai, közgazdasági, társadalmi-politikai nézetek logikusan egymásba épülő rendszere" (15). A kereszténység: „az ember viszonya Istenhez, mely magától Istentől Jézus Krisztusban az Ö szabad, kegyelmi, történelmi rendelkezése és kinyilatkoztatása által van megalapozva” (16). — Materialista és marxista, illetve keresztény - nem azonos szintű fogalmak, ezért nem lehet szó közöttük sem versenyről, sem egymás helyettesítéséről: csupán dialógusról! A párbeszéd nem tudományos rendszerek összehasonlítása, még kevésbé egyesítése, hanem keresztény hitű, illetve marxista gondolkodású emberek találkozása, személyes kapcsolata. Ezért lefolyását és végeredményét - sem az elméleti, sem a gyakorlati feladatokra irányuló párbeszéd esetén — soha nem lehet csupán a felmerült problémák objektivitása alapján teljes pontossággal előre meghatározni. Fokozott figyelmet kell ezért fordítani a dialógus személyes jellegére, a személyi217
