Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Paskai László: Dialógus az Egyház életében
tóttá : a szeretet-szolgálat, az igazi emberi értékek segítése, valamint a megváltás művének hirdetése és realizálása vonatkozásában (7). Az első két területen nem jelent különösebb problémát a dialógus szükségessége. A karitatív tevékenység és az emberi értékek szolgálata ma csak társadalmi téren történhet igazi hatékonysággal, mely körülmény természetesen nem teszi feleslegessé az egyéni kezdeményezést és áldozatot. De hogy az egyház valóban teljesítse Krisztustól kapott küldetését, aki „körüljárt és mindenkivel jót tett”, ez csak úgy lehetséges, ha „szót ért” azokkal a kezdeményezőkkel és kezdeményezésekkel, amelyek ezt a célt szolgálják, még ha nem is tartoznak szervesen az egyházhoz. A dialógus — újszerű problematikával - a hit előterjesztésének a területén mutatkozott meg. Sajátos feszültsége abban jelentkezett, hogy a hit előterjesztése új megfogalmazást kíván meg, jóllehet a hit ténye és alaptartalma mégis változatlan maradt. A hit előterjesztésének a feladata, hogy az üdvösség fényében, az Istentől eredő tanítás alapján értelmezze az emberi életet és realizálja a Krisztustól hozott üdvösséget. Az emberi élet körülményei, problematikája, szituációja folytonosan változik. Ezért a hit előterjesztése csak akkor lehet eredményes, ha valóban az aktuális világhoz és az aktuális emberhez szól. Az előző korok autentikus keresztény tanítását tehát át kell fogalmazni, ha az adott kor szellemi szituációja megváltozik. Tény, hogy korunkban a világ egészen sajátos jelleggel megváltozott körülöttünk. Változás volt már azelőtt is, de nem volt olyan mélyreható és gyors ütemű, mint amilyennek ma tanúi vagyunk. Ha ennek a változásnak a legjellegzetesebb vonásait akarjuk figyelni, a következőket emelhetjük ki. Megváltozott a világkép. A rohamosan előrehaladó természettudományos ismeretek másnak mutatják ma az anyagi világot, mint az előző korokban. A természet önállóvá lett, vagyis a jelenségek magyarázatát mindig a természeten belül keressük és találjuk meg. A természet saját törvényeivel rendelkezik s ennek a segítségével az ember beleszólhat a természet folyamatába, alakíthatja és a maga szolgálatába állíthatja. A természet saját energiával rendelkezik, s ez egyben a fejlődés csíráját is magában hordja; világképünk evolutívvá vált. A megváltozott világképben megváltozott az emberkép is. Az ember már nem kifejezetten csak a természetnek egy része. Az „objektív” világból kiemelkedve sajátos „szubjektív" világot tár fel. A mai ember ennek a szubjektív oldalnak az elemzésére különösen érzékeny, keresi önmaga helyét és értelmét abban a világban, amelyet belső törvényei szerint mindig jobban megismer és alakít a maga céljainak megfelelően. E folyamat következménye az egyre teljesebb szekulari- zálódás. A szekularizálódás azzal az igénnyel jelenik meg, hogy a világot (saeculum) a maga törvényei szerint kell felépíteni, s ez a felépítés egyes egyedül az emberre van bízva. Ezért — legalábbis első látszatra — már nem talál helyet az Isten számára, saját sorsát és feladatát csak az „evilágiságban” látja meg. Mindez korunk ateizmusát nemcsak segíti, hanem egészen új színezetet is ad neki. Már nem úgy jelenik meg, mint tagadás, hanem mint pozitív tartalom. Az Isten tagadása az ember állításának a követelménye (Marx) és az igazi humanizmus hírde- tőjeként jelenik meg. A felsorolt jellemzés rámutat arra is, hogy az előző korokban kidolgozott hit-megfogalmazás egészen más körülmények közt történt. A jelen szituáció viszont, bár sok kísértést jelent a hit számára, mégis objektív tényeket állít elénk. Ezért, ha az egyház a mai világban akarja kifejteni a hitet, szükségképpen dialógusba kell kezdenie ezzel a világgal; így lesz képes arra, hogy a most élő emberek életét értelmezze az üdvösség szempontjából. A dialógus-keresés már régebben elindult. Akkor még kissé tapogatózva és bizonytalanul, hisz más jellegű volt az egyház gyakorlati kapcsolata a kialakuló jelenlegi világgal (8). A jelenlegi dialógus-készség éppen azt szolgálja, hogy teljes nyíltsággal és becsületességgel, a hitletéteményhez (depositum fidei) hűségesen történjék meg a hit előterjesztése. Ennek a dialógusnak van két lényeges alappillére, amelyet a zsinat részben kifejezetten is elénk ad. Az egyik — éppen a jelenlegi világ- és emberkép kialakulásának a következtében — annak a megállapítása, hogy a földi értékeknek van önállóságuk is. „A földi értékek . . . nemcsak eszközök az ember végső céljának az elérésében, hanem Istentől beléjük oltott saját értékük is van . . . Látta Isten, hogy mindaz, amit alkotott, nagyon jó (Gén 1,31)” (9). Épp ezért ezeket az értékeket a maguk önállóságában lehet és kell is tekinteni. Igazi értékek akkor is, ha nem köz212
