Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: Beszédes karácsony
A teológia azonban az üdvtörténet eseményei alapján részletezni is tudja a titok tartalmát. Az Isteni Szó az örökkévalóságból tört bele a mi időnkbe és a megtestesülés óta innen hangzik vissza az örökkévalóságba. Ezt a kettős irányt hirdeti az angyali szózat a betlehemi éjszakában: dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek. A megtestesült Igének tehát ez a programja: megdicsőíteni Istent, az Atyát, és hirdetni a békét, a kiengesztelődést az embereknek. Ö lesz a tökéletes imádás megvalósítója és az emberi egyetértés záloga. Aki benne hisz, az megtanul Istennel beszélni. Rájön, hogy az ég és föld között csak Krisztus nyelvén lehet igazi párbeszédet folytatni. Kiárasztja ránk a Szentlelket, hogy jogunk legyen Istent Atyának szólítani (Róm 8,6). A horizontális párbeszéd ebből a felfelé nézésből folyik. Krisztus nem úgy áll előttünk, mint egy az emberek közül, hanem úgy mint az Atya küldötte, megbízottja, sőt úgy, mintegyszülött Fiú. Szerepe és mondanivalója felülről ered. Működése végén így nyilatkozik: ,,A tanítást, amelyet nekem adtál, közöltem velük” (Jn 17,8). Mivel ezen a transzcendes alapzaton áll, azért küldetése minden embernek szól és mer is mindenkit megszólítani. Ö nem egy a bölcsek közül és nem egy kornak a gyermeke, aki az emberi fejlődés kerekét egy fokkal tovább viszi. Ö az ember lényegi kapcsolatait tárja fel és világítja meg, illetőleg lehetőséget ad, hogy ezek szerint a lényegi kapcsolatok szerint éljünk. Művének folytatásáról is gondoskodik: menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet. Nem alattvalókról beszél, hanem tanítványokról. Szónak, igazságnak, világosságnak érzi magát, akit szellemi odafordulással kell megismerni. Elvárja, hogy kérdezzünk, töprengjünk, vitatkozzunk, mert mindez az igazság éhezésének és szomjazásának a jele. Másrészt viszont arról is gondoskodik, hogy evangéliuma ne a holt betű legyen, hanem szellem és élet. Aki az evangéliumot hittel elfogadja, az őt magát fogadja be s így az isteni üzenet hordozója, közvetítője lesz. Az isteni Szó így sokszorozódik az üdvösség rendjében. Az ember lényegi kapcsolatainak tisztázása csak úgy volt lehetséges, ha Krisztus a lét és a közösség alapvető kategóriáihoz kapcsolta tanítását. A legelső, ami feltűnik viselkedésében, hogy a lét bizonytalanságának oldaláról szólítja meg az embert. A természetben nincs semmi biztosíték sem egyéni létünk fennmaradására, sem a világ jövőjére. Krisztus tudja, hogy honnan jött és hová megy, mint Fiú, egy az Atyával, tehát szilárd talajon áll. Ot az erkölcsi esékenység sem veszélyezteti. Nem a titokzatos jövőt fürkészi, hanem saját gazdagságát osztogatja. Hallgatói ebben foglalták össze az újdonságot: úgy beszél, mint akinek hatalma van. Feltámadása után az apostoli igehirdetés már megértette, hogy az Atya őt tette a mindenség örökösévé (Zsid 1,2). A lét bizonytalansága úgy győzhető le, ha az ember Istenhez köti a sorsát: térjetek meg és higgyetek az evangéliumnak. Ha Isten atya, akkor a legerősebb kapoccsal, a fiúsággal kel! hozzá kötnünk sorsunkat. Aki hisz, az Isten gyermeke és egyúttal az örök élet hordozója. Krisztus hatalma dacol a halállal is: én vagyok a feltámadás és az élet. Aki az élet teljességét birtokolja, az enyhületet nyújthat a földi szenvedések közepette is. Saját gyengeségünk sem akadályozza meg adományainak osztogatásában, hiszen ő az Atya irgalmának a megszemélyesítője. Úgy jött, mint orvos, aki nem elítélni akarja a világot, hanem megmenteni. Vele szemben értelmetlen a megjegyzés, hogy a keresztény vallásnak előfeltétele a földi szenvedés és nyomor. A helyes megfogalmazás az, hogy az előfeltétel a konkrét ember, aki mindig küzdeni fog az ismeret homályával, a testi szenvedéssel, a halálfélelemmel és a közös életből fakadó megpróbáltatásokkal. Földi viszonylatban nem képzelhető el olyan haladás, amely az embert a teljes igazságosság és szeretet hordozójává tenné, s még kevésbé olyan, amely megszüntetné a lét bizonytalanságát, a belőle fakadó aggódást. A földi élet mindig rászorul a megváltásra, s csak természetfölötti állapotában lehet „örök élet". A közösségi élet területéről elég két alapvető vonatkozást megemlíteni: a hatalmas és gyenge, illetőleg a gazdag és szegény viszonyát. A történelem bonyodalmai nagyrészt erre a kettőre vezethetők vissza. Krisztus szava és példája egyszerre szól a hatalmasnak és a gyengének. Újdonsága az, hogy mind a hatalmat, mind a gyengeséget beállítja a szeretet szolgálatába: Aki első közietek, legyen a többi szolgája. 209
