Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Paskai László: Dialógus az Egyház életében
Ezzel nemcsak a hatalommal való visszaélést tiltja meg, hanem követeli a pozitív segítséget, az önfeláldozást. A gyengétől viszont megkívánja, hogy ne a jog követelése legyen az első szava, hanem a türelem és jóság. A jog érvényesítésében sem szabad megfeledkezni a szeretetről. A fokozatok ilyenek: aki kényszerít ezer lépésre, menj vele kétannyira .. . aki vét ellened, először figyelmeztesd négyszemközt, azután tanúk előtt, vedd igénybe a jogos felsőbbséget, s csak utána tekintsd olyannak, mintha idegen volna számodra. Krisztus elgondolása szerinte párbeszédbe bele kell vonni Istent: tegyetek jót ellenségeitekkel, imádkozzatok üldözőitekért. Isten türelmének utánzásával ki lehet érdemelni annak segítségét is, aki meg tudja változtatni az emberek akaratát és erkölcsi magatartását. A szegény és gazdag ellentétét szintén nem a jog, hanem az üdvösség oldaláról közelíti meg. Csak így lehet elkerülni azt a partikularizmust, amely egyik csoportot kihasználja a másik ellen. Krisztus megtérést hirdet, nem társadalmi forradalmat. Tudja, hogy a földi javakhoz való ragaszkodás megkeményítheti a szívet, azért a párbeszédet kemény figyelmeztetéssel kezdi: Esztelen, ha még az éjjel számonkérik lelkedet, kié lesz, amit gyűjtöttél? (Lk 12,20). A kapzsiságot nem lehet színlelt jámborsággal elkendőzni: „Jaj azoknak, akik felélik az özvegyek és árvák házát s közben képmutató módon nagyokat imádkoznak” (Mik 12,40). Ugyanakkor a szegénytől is megkívánja, hogy a jog érvényesítése abban a keretben menjen végbe, amelyet a földi élet múlandósága és az örök igazságszolgáltatás megkövetel. Ebből a magatartásból azt az igazságot érezzük ki, hogy Krisztus az embert nem akarja feláldozni a jelszavakért. A jelszavakat meg lehet fordítani s a jogrendben megvan a veszély, hogy a sérelmet csak újabb sérelmek árán orvosoljuk. Krisztus olyan párbeszédet hirdet, amely egyúttal a befelé nézést is feltételezi. Az emberré lett Ige így lett az igehirdetés tárgya és egyúttal örök emberi téma. Megvilágította, hogy az esendő ember az Istennel fennálló fiúsági kapcsolat hordozója. Mégpedig minden ember az. Ezért az egymás közötti relációk rendezésében arra kell törekednünk, hogy először mindenki önmagában térjen vissza ennek a személyes méltóságnak a követelményeihez és segítse hozzá a párbeszéd partnerét is. A jogokról és érdekekről szóló párbeszédnek ebbe az egyetemes keretbe kell beilleszkednie. Paskai László DIALÓGUS AZ EGYHÁZ ÉLETÉBEN A zsinat az egyház gyakorlati kapcsolatát a jelenlegi világgal a dialógusban jelölte meg. A kifejezés egyszerre népszerűvé vált, gyakorlata pedig a legkülönbözőbb területeken indult el. Ez már önmagában is azt mutatja, hogy a dialógusban reális igény és szükség jelentkezett. A zsinat óta eltelt idő alatt megmutatkozott ennek pozitív és negatív következménye egyaránt. Nem felesleges ezért, ha elvi szempontból elemezzük, hogy mi a dialógus tartalma, milyen tényezők teszik szükségessé és a gyakorlat milyen követelményeket állít fel. A dialógus tartalma A dialógus szó tartalma korunkban egészen kibővült. Már nem csupán filozófiai vitatkozást vagy irodalmi formát jelent (1). Egészen tág értelemben magában foglalja mindazt, ami a beszéddel kapcsolatos vagy azt lehetővé teszi. (L. dialógikus filozófia: a beszéd filozófiája.) Ilyen értelemben mondhatjuk azt is, hogy az ember dialógust folytat a környező világgal: „kérdezi” a természetet és „feleletet kap” a természettől. Szűkebb és sajátosabb értelemben az emberek vagy csoportok egymásközti kapcsolatának meghatározott formáját jelenti. A beszéd a legközvetlenebb eszköz, amelynek a segítségével a személyek közti kapcsolat kialakul. Ez lehet sokféle: negatív értelemben az elzárkózás; továbbá lehet ellenséges, vitatkozó, alá- és fölé rendelt, 210
