Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 3. szám - FIGYELŐ - Szegedi László: A próféta a közösségben
A prófétai lendület valóban fokozatosan sorvadt az egyházban. A sorvadás egyik jelentős oka, hogy „az egyháznak története folyamán végig voltak látnokai, akik azt hitték, hogy van küldetésük, és mégis nem ritkán katasztrófát váltottak ki” (14). A hamis és álpróféták okozta bajokat azután úgy igyekezték kiküszöbölni, hogy visszaszorítottak mindenféle prófétai tevékenységet. A prófétaság beszűkítésének másik oka az a téves hit volt, hogy a Szentlélek a hierarchián keresztül úgyis működik, külön prófétákra ezért nincsen szükség. A Lélek indítására az embereknek valóban csak kis csoportja fogékony. A „hivatallal” viszont még nem változik meg az ember, a hatalom hordozói nem szükségszerűen fogékonyak a Lélekkel szemben. A prófétai lendület sorvadásának talán legsúlyosabb oka a világi hatalommal való összeforrás volt. A hierarchia nem támogathatta az elnyomókat kritizáló prófétákat, hiszen szövetségben volt a hatalmasokkal, sőt részese az evilági hatalomnak. Az újkorban is számos próféta-sors futott zátonyra az egyházban, ami természetesen felmérhetetlen károkat okozott. Csak két példát említünk meg. Luther nagy prófétai egyéniség volt (15), aki erőteljesen küzdött a kereszténység szellemi megújulásáért, az idejétmúlt, megkövesedett külsőségek levetésé- ért, és új, megfelelőbb formák kialakításáért. Felismerte, hogy az egyház az új korba induló embernek nem ad elégséges szellemi táplálékot, hogy pl. a középkori ájtatos- ságok helyett, új, racionálisabb igényeket kell kielégíteni, melyeknek forrását — nagyon helyesen — a Bibliában jelölte meg. Felismerte azt is, hogy a Lélek munkáját „fel kell szabadítani" az egyházban. Luthernek nemcsak a hibáit kellett volna bírálni, hanem az értékeit is el kellett volna ismerni. Ha igaz prófétai eszméiben támogatta volna őt a „hivatalos” egyház, akkor emberi hibái is kisebbek lettek volna. Minden bizonnyal ő is enged, ha neki is engednek. Mi lett volna, ha az újkor kezdetén a reformáció és ellenreformáció óriási erői nem egymást puszították volna, hanem egyetlen tiszta lángként „lángra lobbantot- ták” volna az új korba induló Európát?! Egy másik „bukott" prófétánkat, Lamme- naist jobbára csak a történészek ismerik. Lammenais már „1830-ban meglátta azokat a problémákat, amelyekkel a 20. században találjuk szemben magunkat” (16). Ő már akkor meglátta a szociális mozgalomban rejlő isteni akaratot. Látta, hová fog vezetni az út az egyház és világ számára, ha Isten nélkül építik fel az új társadalmat. Kiközösítve, keserű szívvel halt meg. Ma már ugyan tisztelettel emlékezünk rá, de halála utón sem „állítottunk szobrot neki”. A szocialistáknak nem kellett, mert vallásos volt, a keresztényeknek szintén nem, mert az uralkodó osztállyal szövetségbe került egyháznak kellemetlen volt, hogy többet mondott néhány szociális frázisnál. Mint ismeretes, XXIII. János pápa szimpatizált az egyházon belül jelentkező és az azon kívül is hatékony prófétai funkcióval. Közismert önvallomása, hogy a zsinatot a Lélek megvilágosítására hívta egybe. Ugyanő a II. Vatikáni Zsinaton felszabadította, és törvényes támogatásáról biztosította a prófétizmust, sőt eredményeit intézményesíteni igyekezett. A prófétai hang azóta újra él az egyházban, sajnos kissé „divattá” is lett, pedig minden lehet, csak épp nem divat kérdése. Az egyház jelenlegi prófétai lendületéről pillanatnyilag lehetetlen átfogó képet alkotni, hiszen a próféták közöttünk élő, jórészt „szürke” emberek. Egy bizonyos, ma is vannak a valódiakon kívül álpróféták és hamis próféták is közöttünk. Régi betegségekre ma is sokszor kínálnak rossz gyógyszert. Az egyház feladata ma sem abban áll, hogy a különböző fennálló rendszerekbe beleolvadjon, még kevésbé, hogy régebbi korok bukott eszméit védje (de sokszor megtettük!) hanem, hogy prófétai feladatát betöltve, ne rekedjen meg múltnál és jelennél, hanem mutassa az utat előre. Nemcsak a teológiának, hanem az egész egyháznak feladata, hogy „lásson, intsen, feddjen, tanácsoljon, egy szóval úgy mondhatnák, hogy prófétai funkcióját végezze” (17). Jegyzetek 1. Concilium 4. évf. 8/9; Roger Aubert: Vorwort; — 2. uo. — 3. Diskussion zur ,,ροϋ- tichen Theologie”. Rahner; Die Frage nach Zukunft. 256. o. — 4. uo. 254. o. — 5. Ter 1,2. — 6. Concilium 4.8/9. Dokumentation Concilium: Profeten in der Stadt der Menschen 559. o. — 7. Concilium 4. 8/9. Roger Aubert: Vorwort 491, o. — 8. uo. — 9. Luk 11,47. - 10. Iz 40,3. - 11. Rahner: Die Frage nach der Zukunft 254. - 12. uo. — 13. Concilium 4. 8/9. Dok. Conc.: Profeten in der Stadt der Menschen 559. o. — 14. Rahner: Die Frage nach Zukunft. 254. — 15. Concilium 4. 8/9. R. Aubert: Vorwort 492. — 16. uo. - 17. V. ö. Ef 4. 30. 197
