Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Gyürki László: Mit kell vallanunk az Ószövetségről?
Az esemény-követelmény kapcsolatot megtaláljuk már Ábrahám áldozatában is. A probléma lényegében mindig változatlan: Isten sokszor olyat kíván, ami ellentmondani látszik az ígéretnek. Izsákban összpontosul az ígéret, és Isten mégis Izsák életét követeli. Az áldozat Ábrahám nagy próbája, mert úgy tűnik számára, hogy Isten ellensége saját művének, hiszen magára hagyja azt, aki reá hagyatkozik. Ez a látszat áll előttünk sokszor Izrael történetében is. Izraelnek ezért tudnia kell a hasonló helyzetekben, hogy Isten részéről csak próbatételről van szó, mellyel egyszersmind népe hitét akarja megerősíteni. Izrael minden időben ismerje fel saját sorsát Abrahám történetében, és ne szegüljön szembe Isten követelésével, még akkor sem, ha annak teljesítése botrányosnak látszik is az emberek szemében (4). Az Ószövetség tehát egy nép sorsában, történetében megélt üdvtörténet, megváltásunk előtörténete, ezért nyújthat tanulságot az Újszövetség idején is. II. Az Ószövetség, mint maradandó örömhír „Az üdvösség rendje, amelyet a szent szerzők előre hirdettek, elmondtak és kifejtettek, az ószövetségi könyvekben van meg Isten igaz szavaképpen. Ezért ezek az isteni sugalmazású könyvek örök értékűek maradnak" (Dei Verbum 14.). Mindig ez volt az Egyház tanítása. Ezért eretnekségnek bélyegezték pl. Marcion törekvését, hogy az ószövetségi könyveket ki kell hagyni a szent könyvek közül (5). Ugyancsak nem osztjuk Harnack véleményét sem: az ősegyház bölcsen cselekedett, hogy megőrizte az Ószövetség könyveit, de gyorsan meg kellett volna tőlük szabadulnia. Balszerencse volt, hogy a lutheri reform megtartotta őket. Az pedig, hogy a protestantizmus még a XX. században is őrzi ezeket a könyveket, vallási ínaszakadtságnak a bizonyítéka. - Sokan talán nem mennek ilyen messzire, de „megtisztított” kiadást szeretnének. Természetes azonban, hogy ilyen kiadás nem létezhet. Mert ki tudná meghúzni a határt, hogy melyek azok a szakaszok az Ószövetségben, amelyeknek már semmi jelentőségük sincs? Időleges és nem tökéletes részek az Ószövetségben Az Ószövetség egyes részei kétségkívül idegenek a keresztény gondolatvilágtól. A Dei Verbum konstitúció is tesz erről említést: „ezek a könyvek nem tökéletes és időhöz kötött mozzanatokat is tartalmaznak..." (15. pont). Tanulságos ezzel kapcsolatban J. McKenzie fejtegetése (6). Az Ószövetség történeti valóság. Egy nép találkozása Istennel. Amikor egyes igazságokat nem látunk tisztán az Ószövetségben, akkor ez nem azt jelenti, hogy Isten elrejtette ezeket az ember elől. A kinyilatkoztatás határai nem az Isten határai, hanem az emberéi. Az igazság mindig érthető, de az ember nem mindig tudja azt felfogni. A kinyilatkoztatást ne úgy képzeljük el, mint tények és igazságok láncolatát, amelyek gyöngyök módjára fel vannak fűzve, hanem úgy, mint megélt tapasztalást. Izrael valóban nem mindig példa a keresztények számára, mint ahogy a gyermek viselkedése sem követendő mindenben a felnőtt számára. A kinyilatkoztatás az Ószövetségben főképp törvények formájában áll előttünk. Nagyon nehéz ma számunkra Istent kizárólag mint törvényhozót elképzelni. Izrael törvénye kinyilatkoztatáson alapuló isteni törvény. Isten kinyilatkoztatott, előírt egy sajátos életformát, és épp a törvény megtartása biztosította, hogy ez az élet az ő akaratával megegyezik. Az ószövetségi törvény azonban nem volt tökéletes kifejezése Isten erkölcsi követelményeinek, még kiegészítésre szorult. Az Újszövetség nemcsak kijavította e legalizmust, hanem a törvény motivációja helyett a szeretet uralmát hirdette meg. 16
