Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 3. szám - FIGYELŐ - Szegedi László: A próféta a közösségben
hatására rejti ki működését. így a profán prófétát végeredményben a tanításában található isteni igazságokról lehet felismerni. A prófétai tevékenység Próféta olyan környezetben támad, ahol „valami baj van" az élettel. Bár maga is együtt szenved népével, a bajok között azonban nem esik kétségbe, nem törik ösz- sze, nem akar mindenkit letiporva menekülni a süllyedő hajóról. „A prófétában megvan az adottság — jobban, mint a többiekben —, hogy olvasni tudja az idők jeleit” (7). A bajok között látja a kivezető utat. Amit azonban lát, rendszerint nem hétköznapi dolog. Annyira meghaladja kortár- ^ainak elképzelését, hogy szavát általában csak egy kisebb réteg képes megérteni. A próféta másik tevékenysége a „meglátott” igazság hirdetése. Szava sohasem elvont tudomány, hanem az életről beszél. Mindenkihez szól, de mivel csak kis csoport érti meg, ezért tevékenységének jelentős részét csak „hívei” felé fordítja. A próféta természetesen nemcsak előre néz, hanem visszafelé is tekint. Múltba nézése „veszedelmes visszaemlékezés, amely a jelent kérdésessé teszi, mert a kialakítandó jövőre figyelmeztet” (8). Igaz ugyan, hogy a próféta lát, szól, ostoroz és követel; eszméit mégsem maga valósítja meg. Nincsen hatalma, és ez nem is véletlen. Akinek ugyanis hatalma van, akinek önös érdekei vannak, az képtelen olyan világosan látni, mint a próféta. A hatalmon lévő legfeljebb jóindulatúan támogathatja a próféta eszméit. De tán jobb is, hogy a próféta kezében nincsen hatalom, mertezköny- nyen az eszme összeomlásához vezetne. A reá jellemző türelmetlenséggel és a gyakorlati nehézségekkel nem törődve ugyanis siettetné eszméinek elnyomását, veszélyeztetné a „szent ügy" érdekeit. Próféta-sors A próféta boldog ember, öröme talán a legtisztább, legnagyobb a földön, mert az eszme öröme. Boldogsága nem függ pénztől, hatalomtól, csak az eszmétől, amelyet senki sem vehet el tőle. Az eszme látása és hirdetése olyan öröm, amelyet csak azok ízlelhetnek meg, akiknek részük van benne, akiknek van „érzékük” e látásra, hivatásuk az eszme hirdetésére. A próféta azonban jellegzetesen szenvedő ember is, mivel nemigen éri meg eszméinek diadalát. Lelke legmélyéig bántják a bajok, s az emberektől is sok keserűséget kell elviselnie. A vezető réteget rendszerint ostorozza, ezért meggyűlik a baja a hatalmasokkal. A tömeget viszont korholja tunyasága miatt. A prófétával szemben támasztott vádak és érvek szinte örökké azonosak. „Már megszoktuk a régit". „Felforgató és felelőtlen". „Lázító és álmodozó”. „Nem hagy békét, zavaró, és feldühít". A próféta ezért általában elbukik, sokszor meggyalázzák, sőt megölik. A próféta sorsához végül az is hozzátartozik, hogy halála után emlékművet állítanak neki (9). Eszméi - bár bizonyos kompromisszummal, — de megvalósulnak, általuk szebb lesz az élet. A próféta és az intézmény A próféta és az intézmény viszonyáról számos zavaros kijelentés hangzik el napjainkban. A próféta mindig „intézményre irányult” ember. A többség ugyan elveti de hívei lelkesednek érte. Eszméi oly nagy erőt sugároznak, hogy a benne bízók erejét megszázszorozza, győzelemre viszik azokat. A győzelem után pedig meg is kell szervezni az eszme diadalrajuttatását a közösségben, a társadalomban, intézményesíteni kell azt. A prófétának előbb-utóbb szüksége lesz a szervezetre, intézményre, mert egymaga csak „pusztában kiáltó szó" (10). De sok prófétai szó veszett el a történelemben, mert nem támasztott szervezetet, intézményt, vallást, pártot, iskolát! Az eszmét csakis ezek képesek fenntartani es elterjeszteni. Természetesen az intézménynek is újra és újra szüksége van a prófétára, mivel ő a lendítő ereje. Nélküle könnyen felülkerekedhetnek a hátra és lefelé húzó erők, elhal a lélek, az intézmény elöregszik, elveszti vonzóerejét, sőt eltűnik. A próféta nélküli intézmény egy darabig élhet a hatalomból, de szükségszerűen pusztulás vár rá. Bár — mint láttuk - a próféta és az intézmény a legteljesebb mértékben egymásra vannak utalva, az esetek többségében mégis rendkívül problematikus a kapcsolatuk. Az eszmét a maga tisztaságában sohasem lehet megvalósítani. Ez ugyan a vezetők szemében nem tragikus, sőt természetes. A prófétának azonban fáj minden kompromisszum, ezért küzd az eszme tisztaságáért. A próféta ugyan nem „hivatalos" képviselője a szervezetnek, mégis beleszól olyan dolgokba is, amelyek már nem tartoznak rá. Szembefordul a vezetőkkel, kritizál, olykor irreális, megzavarja a nyugalmat, sőt aláássa a tekintélyt. Az intézmény és a próféta között annál nagyobb a feszültség, minél intranzigensebb a próféta, és minél korruptabb a vezetés. Teljes össz195
