Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 3. szám - FIGYELŐ - Nyíri Tamás: Hogyan él a magyar papság?
bátus romantikus idealizálását. A szexuális vágy specifikus tárgyának a helyét nem foglalhatja el sem az apostoli munka, sem a Krisztussal való személyes kapcsolat, sem a közösség szolgálata. Az emberi ösztönök fel nem cserélhető mennyiségek, így tárgyuk sem helyettesíthető: az önérvényesítő szükségletek kielégítése nem teszi fölöslegessé a szociális szükségletek teljesítését, s az adott szeretet nem nélkülözheti a kapottat. Az „Isten országáért” nőtleneknek is számolniuk kell a hiányérzettel, egyes dimenzióik be- teljesületlenségével, a magánnyal s más effélékkel, amit az érett férfi hivatásáért vállalhat, de el nem fojthat. Az elfojtás és c gátlás valamilyen formában mindig bosszú áll. A papok hite A papjelöltek és a fiatal papok általában elfogadják hitünk dogmáit, de nem mindig értenek egyet megfogalmazásukkal, és az erkölcsi előírásokkal. Gyakori vád, hogy a jelenlegi normák, áhítatgyakorlatok, szertartások elszakadtak az evangéliumtól; az egyházkép elhomályosult, az eredeti gyökerekből kellene megújulnia. Nem változtat ezen az, hogy az idősebb papok háromnegyedének nincs, vagy alig van kifejezetten hitbeli problémája. De akkor honnét a nehézség? Miért sorolható mégis a hitkérdés a papi élet alapvető feszültségei közé? A keresztény eszmevilág és dogmarendszer, valamint az emberek valódi, reális élete között tátongó szakadék miatt. A világot építő és értelmező ember egyre több kérdésre kap természetes választ, egyre több problémát old meg, amelyet eddig egyedül a hit világított meg. Ugyanakkor új emberi kérdések és problémák merülnek fel, melyekre a hagyományos keretben nincs válasz. A „világ szégyenét” - az éhínséget és a pusztító népbetegségeket — látva sajnálatosan elszomorítóak például az egyház böjti előírásai. Főként a fiatalabbak kérdezik, hogy a hit, a remény, a szeretet valóban elég hatalmas realitás-e, hogy megváltoztassa a föld színét. Fokozódó teherként nehezedik rájuk a keresztények botrányos történelmi tehetetlensége, a keresztény gyakorlat elszakadása az evangélium eszméitől. Meg kell különböztetnünk a hitet mint életet, és a hitet mint tudattartalmat. Az önmagában levő és önmagának teljesen elegendő vonatkozás- talan Isten képét lassanként fölváltja az ember javát akaró, a történelemben hatékony, az egész embert és valamennyi dimenzióját — nemcsak a lelkét — megváltó és fölszabadító Isten. A kétféle „istenkép” kétféleképpen határozza meg a papok önértelmezését és viselkedését, s így elkerülhetetlenek az összeütközések. Számos fiatal pap szomorú tapasztalata, hogy a hit és az emberek java ellentétes; nem látják, hogyan egyeztethető össze a kétféle hűség: a transzcendens Istenhez, és az emberekhez. A magyar papság megosztottsága — többek között - ebben a különböző hitfelfogásban gyökerezik. Sokan saját életükben tapasztalják meg a sztatikus istenkép következményeit: elöljáróik érzéketlenségét nehézségeik és problémáik iránt, személyük semmibevételét, emberi méltóságuk lealacsonyítását. A válság jelei a hittartalom (fides quae creditur) területén is mutatkoznak, mivel a mai emberek túlnyomóan közömbösek a keresztény hit dogmái iránt. A „hívők” közömbössége (például a szentmisén) kétségbe vonja, és kikezdi a papok hitét. A társadalmi gyakorlat iránt különösen fogékony fiatalabb nemzedék kérdése: hatékony realitások-e a hittételek, vagy csupán előregyártott eszmék a gyógyíthatatlan álmodozók számára, akik azért menekülnek a transzcendenciába, mert nincs bátorságuk, hogy belevessék magukat a földi valóságba, és a küzdelmekbe. Ugyanennek a problémának másik oldala a keresztény üzenet archaikus nyelve: a papoknak régmúlt korok sztereotipjeiben kell megfogalmazniok a hitüket, olyan nyelvi és gondolatvilág segítségével, amelyet ma már alig ismernek. Bár a hagyományos megfogalmazáshoz ragaszkodók is ugyanebben a cipőben járnak, mégsem keresik hitük mélyebb megértését és lefordítását a mai nyelvre. Tehetetlenségük, kényelmük, bevallatlan hitetlenségük leplezésére jó ürügy a megfontolatlan újításokra való hivatkozás. Különös jelenség szemtanúi vagyunk: a megszokott fogalmi és szókészlethez, leginkább üres szóhüvelyekhez ragaszkodók a hit kiárusításával vádolják az élő hitük megfelelő kifejezését keresőket, miközben mérhetetlen károkat okoznak az egyháznak és a hívőknek: a szavahihetőségi hézagot szakadékká mélyítik. A válság egyik oka a szemináriumi képzés. A teológiai tudományokat nem hatja át filozófiai-társadalomtudományi reflexió, bár a teológiának soha nem volt nagyobb szüksége erre. A korszerű teológia föladata alapvető értelmezési (hermeneutikai) kérdés: lehet-e és hogyan lehet ma értelmesen beszélnünk Istenről? Amint régebben az ontológia, majd a teodicea, ma a hermeneutika alapozza meg a teológiát. A megértés önkéntelen történés, általában mindaddig nem reflektáltan megy végbe, amíg akadályba nem ütközik. A megértés határa figyelmeztet az értelmezés szükségességére. Egyedül a hermeneutika oldhatja meg az „értelmezési konfliktust" (P. Ricoeur), hárít186
