Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 3. szám - FIGYELŐ - Nyíri Tamás: Hogyan él a magyar papság?
dítja őket, a popok pedig úgy érzik, hogy híveiknél nem találnak megértésre. A negatív visszacsatolás megbénítja alkotókészségüket; mivel nincs a hívőkkel egészséges kapcsolatuk, nem alakulhat ki valódi, ismerettartalmat közlő, s elvárásokat kifejező kommunikáció. A papok nem ismerik a hívőket. Oyan emberhez szólnak, olyat képzelnek el, amilyen már régen nincs. A zsinat szellemi légkörétől, az új eszmék lendületes okfejtésétől a hagyományos igazságrendszert féltik. Attól tartanak, hogy a hajdan biztonságos jelképvilág felbomlása, a „szent sátor" összedőlése betemeti az alapigazságokat is. A múltbeli biztonságot nyugtalanság, lelki ismeretbeli megrendülés, általános zavartság váltja föl. Szorongás és aggódás akadályozza a nyugodt tájékozódást. Az új eszmék befogadása és beolvasztása, asszimilálása megerőltető feladat, nem kívánható meg valamennyi, a régi és az új között őrlődő paptól. A szembenálló frontok megmerevednek: idősekre és fiatalokra, haladókra és konzervatívokra polarizálódik a magyar papság. A remény helyét kiábrándulás, az elkerülhetetlenbe való beletörődés, fáradt lemondás foglalja el. A zsinati pünkösd lendülete alábbhagyott, eszméiből jóformán semmi sem valósult meg, a legelemibb következtetéseket sem vonták le, s még az elért keveset is vissza kívánják fordítani. Érthető, hogy — főként a fiatalabb nemzedék - kedvét veszíti, s nem bízik a jövőben. Mindez akkor, amikor a zsinat szellemi atmoszférájában fokozódik a hívők vallási igénye. Az elmélet elszakadt a gyakorlattól. A teológiai oktatás nem támaszkodik a mai ember önértelmezésére. Az antropológia és a hermeneutika külön tárgyként való oktatása sem segít sokat a teológia elvontságán: antropológiai-hermeneutikai szemléletnek kellene átjárnia valamennyi tárgyat. A szeminárium nem készíti föl a papjelölteket a nélkülözhetetlen antropológiai, bibliai és teológiai reflexióra, de a papi életre sem. Vajon a szeminárium a papi hivatásra való felkészülés programja és ideje-e, vagy intézmény, épület és szervezet? A hallgatók fele a papi életre előkészítő szükséges intézménynek tekinti. Sokan bírálják azonban a szemináriumi nevelés torzító hatását. Válságban vannak a magyar szemináriumok? Ha a válság fordulat, akkor a válasz fenntartás nélküli igen. A papi hivatás A papjelöltek tekintélyes hányada határozatlan hivatásában. Feltehető, hogy hasonló nehézséggel kell megküzdeniük a felszentelt — főként a fiatalabb — papoknak is. A papi hivatásról nincs világos elképzelésük. A régi még nem tűnt el teljesen, az új még nem elég éles: az egymásra exponált, nehezen kivehető képek kölcsönösen kioltják egymást. Minél közeleb vannak szentelésükhöz — akár előtte, akár utána —, annál bizonytalanabbak. Nem akarja mindenki egész életére elkötelezni magát. Benső fenntartással élnek; ha a hívek java, vagy a saját javuk úgy kívánja, más hivatást választanak. Sok pap szerint nincs világosan kifejtve a papi hivatal jelentősége és értelme. Elégedetlenek az egyház bürokratikus modelljével. A bürokrácia stratégiai célja a rend, a stabilitás, a dolgok megszokott elintézési módja. A bürokrácia az eszközök világa. A hivatalnokok szabályozzák az eszközök használatát, kiagyalják az intézmény ideológiáját, beoltják az újoncokat, s így újratermelik a szervezetet. A szilárdan és megbízhatóan egybeillesztett rendszer könnyen visszaver bárminemű megújulási kísérletet. A változást akadályozó bürokratikus gondolkodás célja a zavartalan, s nem a hathatós működés. A papok egyharmadát a hiteles vallásos élmény és tapasztalás szavahihető közlése érdekli. Helytelenítik a vallásos élményt megkövesítő, az intézmény célját az eszközzel fölcserélő bürokratikus gondolkodást. Isten és a hívők felé fordulnak: nem a sima modor, hanem Isten hathatós szavának hirdetése a céljuk. Az evangéliumi üzenet érdekében kívánatosnak, szükségesnek, elengedhetetlennek tartják új struktúrák kialakítását. A bürokraták beérik az olajozott gépezet sima működésével, nincsenek tekintettel arra, hogy elégedettségüket számtalan pap csalódottságával kell megfizetni. A papság zömét aggasztja e kétféle felfogás ütközése. Ellentétben pl. az osztrákokkal, a magyar papok tekintélyes hányadának nem okoz megelégedést a papi tevékenység, nincs sikerélményük, nem látják munkájuk gyümölcsét. A társadalmi elismerés hiányában pótkielégülést keresnek; rózsát termelnek, méhészkednek, tyúkfarmot létesítenek stb. A hivatás motívumainak az ideologizálá- sa, az érzelgős reakciók és tudattalan elnyomó mechanizmusok eltakarják az egészséges motiváció hiányát. A környezetük (család, szeminárium stb.) által felhalmozott motívumok különböző rétegeit kevesen tudták szervesen beolvasztani személyiségükbe. A fiatalkori döntés ritkán szabad: kevesen képesek a hivatás kívánalmait összevetni egyéni helyzetükkel és körülményeikkel. Lo- yolai Szent Ignác szerint csak az tud szabadon dönteni hivatásáról, aki megnyílt a keresztény élet valamennyi autentikus lehetősége (házasság, társadalmi élet és hivatás stb.) előtt. A papi hivatás válságai igazolják 184
