Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Boda László: Megvalósítható-e a kereszténység?
A dialógusnak feltétele, hogy elismerjük a pluralizmust a többességet, de ugyanakkor kitartsunk az egység mellett is. Trilling abban, hogy a négy evangélista ugyanarról a Jézusról, ugyanabból a meglévő, áthagyományozott anyagból négyféle evangéliumot állít össze, a keresztény pluralizmus alapját látja (4). Ugyanakkor azonban azt is hangsúlyozza, hogy ez a négy evangélium mégiscsak ugyanarról az egy Jézusról szól, és lényegében egy a tanításuk is. A kétféle — konzervatív és progresszív - felfogásból fakadó feszültségeket az egyházon belül is el kell fogadnunk, el kell viselnünk. A nehézségek a közeljövőben valószínűen még növekedni fognak (5). De ez nemcsak problémát jelent, hanem egyúttal jele az egyház vitalitásának, élő voltának is. Nem szabad elodázni a megoldásokat, és nem szabad a szkizma radikális, de szeretetlen eszközéhez nyúlni. A keresztény remény azt kívánja, hogy folyton együtt keressük a jobb megoldásokat. Az inga hol jobbra lendül ki, hol átcsap balra. De a kereszténység jelképe nem az inga, hanem a kereszt. A kereszt nagy feszültséget jelent vízszintes és függőleges: ellentétes és mégis egységet alkotó száraival. Erre kell felnéznünk! A legnagyobb karizma a szeretet (1 Kor 13), mely megtartja egységben a széthúzó, feszülő, belső ellentéteket is. JEGYZETEK 1. Aszódi L.: TEOLÓGIA 1971. 230. — Hoeinagels H.: Kirche und Welt. Theologie der Gegenwart 1965/3. — 2. St. Pfürtner: Concilium 1972/3. 163 sk. — 3. G. Caprille: Concilium 1971/10. — 4. W. Trilling: Einheit und Vielfalt... Lebendiges Zeugnis 1967/1—2. — 5. N. Greinacher: Mit Konflikten in der Kirche leben. Diakonia 70/1. Fr. Kerstiens: Kirche als Trägerin der Revolution? Diakonia 69/3. Boda László MEGVALÓSÍTHATÓ-E A KERESZTÉNYSÉG? A Vigilia, 1970 decemberi számában publikálta azokat a válaszokat, melyeket társadalmunk különböző korú és nemű, más-más hivatáskörbe tartozó személyiségei adtak erre a kérdésre: „Ki nekem Jézus?" E vallomások jelentős visszhangot váltottak ki. Akadt közöttük néhány olyan jellegű is, amely önvizsgálatra szólítja fel a teológust és a keresztény hívőt egyaránt. A negatívumokat ugyanis éppúgy tartalmazza, mint a pozitív értékelést. Ez pedig a hitelesség jele. Ami e vallomások visszhangjaként leginkább számadásra készteti a ma keresztényeit, az ebben a mondatban foglalható össze: megvalósítható-e egyáltalán a kereszténység? A választ adó sorokból ugyanis nyíltan vagy ki-nem-mondottan főként ez a probléma olvasható ki. (me a legjellemzőbbek: ,,Jézus tanait nem lehet követni". „Csak kivételes egyének követik”. A kereszténység „...legfeljebb néhány kiválasztott számára követhető”. A probléma az alapokig hatol. Kétségkívül lényeget érint. Mert a megváltás eredményességét, magát a keresztény egzisztenciát teszi kérdésessé ezzel az állásfoglalással: szép, de sajnos nem valósítható meg. Ez a kísértő gondolat a teológus előtt éppúgy ismert, mint a reflexiókhoz kevésbé szokott keresztény számára, aki azonban legalább egy-egy beszélgetésben, vagy belső számadásban hivő létezése konkrét, emberi értelmét is meg meri kérdőjelezni. Persze termékeny és építő kételkedés ez, melyet Descartes tudatosított, s amely - lelkiismeretes reflexió esetén - nem a hit széthullását, hanem megszilárdulását eredményezi. Olyan kérdőjelről van itt szó, amely végigkíséri a kereszténységet Krisztustól napjainkig, s várhatólag ezután is. Mert erre a kérdésre minden korban, sőt talán minden évtizedben érdemes keresni a feleletet, kutatva a lényegest egyre 163
