Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Söveges Dávid: Hagyomány és haladás az egyházban
■és tudós mennyire nyitott és haladó volt a maga korában; milyen „modern” volt, amikor Arisztotelész filozófiáját „megkeresztelte", hogy az arabok tudományát komolyan vette, és úgy szállt vitába velük. A jelenkor megítélésében a konzervatívok a „laudatores temporis acti" = az elmúlt idők dicsőítőiként lépnek fel: Bezzeg a mi korunkban!... - A haladók viszont a múltat sokszor megvetik, elavultnak tartják, és a jelent, sőt a jövőt tartják csak jónak. A konzervatívok a pesszimizmusra hajlamosak, a progresszívek az optimizmusra. 2. Az egyház az emberiségben, a társadalomban él, így a társadalom mozgása, fejlődése természetesen hatással van az egyházra is. A konzervatív és haladó ■magatartás hátterét tehát joggal kereshetjük itt is. A társadalom fejlődése korunkban minden téren hihetetlenül felgyorsult. Ez magában a társadalomban is sokféle problémát okoz. Ezzel szemben az egyház fejlődése a mai napig lassú (1). Az egyház, mely földi oldaláról tekintve társadalmi intézmény, elszakadt a társadalom mai fejlődésétől, megállt egy régebbi fokon. Mivel pedig az egyház tagjai a társadalom tagjai is, szinte szükségszerűen jelentkezik bennük egyfajta szkizofrén szakadás: egészen más az élettempó, a felfogás a világi életben, mint az egyházban. Némelyek azután úgy oldják meg a nehézséget, hogy hátat fordítanak az egyháznak: először a munkásosztály, aztán az intelligencia nagy része. Érdekes megemlítenünk, hogy a konzervatívok jó része is vállalja a világi fejlődést a technika, a közlekedés, az orvostudomány, stb. terén, de ugyanakkor azt kívánja, hogy vallási téren hagyják békében, legalább ott ne változzék semmi. Az egyház intézményei még ma is sok téren a feudális-paraszti társadalmat tartják szem előtt, pedig a helyzet rohamosan változik. 1850-ben a világ népességének 80%-a foglal kozott földműveléssel, 2000-re előre láthatóan csak 5% lesz a közvetlenül termelő — és persze az is egészen más körülmények között dolgozik: kémizálva, gépesítve stb. —, 10% a feldolgozó (ipari munkás), és 85% fog dolgozni a szolgáltató ágazatokban. A Szovjetunióban 1928-ban 80% volt a földművelők száma, ma 30% alatt van! A dolgozóknak ma szabad szombatjuk van, de legalábbis szabad szombat délutánjuk. Az egyházi gyakorlat a szombat estére átvett vasárnapi misével mégis akadozva követi csak ezt a fejlődést. Nem elvi okokból, hiszen a régi liturgia is az első vesperással kezdte már az ünnepet, hanem sokszor csupán érzelmi megszokásból ragaszkodik a régihez. Más példa: egy faluban Péter-Pálkor a hívek könyörgésében az aratás „nehéz” munkáját végzőkért imádkoztunk, de a mise után a parasztasszonyok nem tudták megmondani, megkezdődött-e az aratás már, vagy sem. Ami nem is olyan régen az egyik legnehezebb, legjelentősebb paraszti munkának számított, az ma, az aratógépek, kombájnok korában, nem központi esemény a faluban. De súlyosabb problémakörben is jelentkezhet egyházunkban ez a „paraszti" felfogás. Nem tudom, nem megv-e vissza az a nézet is egy paraszti és feudális társadalomra, mely a minél több gyermekben látja a családi ideált. — Hogy pl. a papi hivatások a jövőben nem az öt-tíz százalékra csökkent paraszti lakosságból fognak jönni, ma már világos. 3. Az egyház a történelemben él. A történelem szükségszerűen magával hozza a változásokat az egyház életében is. Erről tanúskodik az egész egyháztörténelem. A konzervatívok azonban nem szívesen ismerik el a történelem jogait, valami zavarót látnak benne. Arra nem gondolnak, hogy az ő konzervatív nézeteik is valaha újítások, nemegyszer forradalmian nagy újítások voltak. A haladók viszont gyakran azt nem veszik észre, hogy a ma már túlhaladott formákban is volt sok jó a maga idejében, sőt talán ma is akad még olyan bennük, amit kár lenne elvetni. És arra sem gondolnak, hogy az ő újításaik is hamarosan „elavultak" lesznek. A magángyónás bevezetése az egyház életében pl. sokkal forradalmibb lépés volt — nem is római központból, hanem az írországi perifériáról indult ki, — mint mondjuk ma a bűnbánati liturgia lenne, közös feloldozással. Vessünk csak rövid pillantást az elmúlt száz év egyháztörténelmére. 1871-ben a pápa bezárkózik a Vatikánba, tiltakozásul az Egyházi Állam elvétele miatt, és vele együtt az egy
