Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Söveges Dávid: Hagyomány és haladás az egyházban
vasmányi Jegyzeteinek 3—3 füzetéből, a baráti körben tartott bizalmas találkozók kivonataiból.. Ez a kb. 2500 oldal lényegesen kiegészíti a már megjelent (s magyarra fordított) írásait: a Művei sorozat tíz kötetét, a hét Cahiers Teilhard tanulmányait, nyolc kötetnyi Levelezését és a nemrég megjelent ,Corpus' (szaktudományos írások) tizenegy kötetét. Akik csak kevéssé is ismerik Teilhard lelkivilágát, megértik, hogy egy pár lapnyi tanulmányban csak halvány képet adhatok belső dialógusának - részleteiben roppant bonyolult, de lényegében tökéletesen egyve- retű és igen „egyszerű" — történetéről. Söveges Dávid HAGYOMÁNY ÉS HALADÁS AZ EGYHÁZBAN Néha úgy előrenyargal az élet, Hogy tétova talyigán el nem éred. Kergetned kell váltott lovakkal, Haragba jütnöd önmagaddal. (Sárközi György: Váltott lélekkel) Egyházunk életének ma legnagyobb belső problémája: a hagyományőrzők és haladók feszültsége és vitája. Ez a vita mindkét részről túl sok érzelemmel terhelt, s ez akadályozza a tisztánlátást. Próbáljuk most a kétféle magatartás hátterét megkeresni, és ezen az alapon a megoldás felé szerény útmutatást adni. A két vitázó csoport helyzete nagyon bonyolult, a frontok korántsem tisztázottak. Nem az egyházi központ áll szemben a perifériával, - mondjuk: Róma Amszterdammal. Szemben állnak a felek az egyházi élet minden területén, sőt a katolicizmuson kívül is minden keresztény közösségben. Aztán a két csoportban sok árnyalat van a „szélső jobb” (pl. ,,Una voce”) mozgalomtól a „szélső bal” kontesztá- lókig. A következőkben a világosság kedvéért kénytelenek vagyunk mégis tipizálni: egyszerűen csak hagyományosokról, konzervatívokról és újítókról, haladókról beszélni. I. 1. Az egyház emberekből áll, az embereket pedig nagymértékben meghatározza lélektani karakterük, jellegük. Bár nem döntően, de itt is jelentkeznek a nemzedéki, életkori ellentétek: az idősebb nemzedék általában konzervatív, a fiatalabb forradalmibb. Ma azonban ez a nemzedéki ellentét világméretűvé tágult azzal, hogy az emberiségnek 50%-a 25-év alatti. És ezeké a jövő. Ugyanakkor viszont az életkor is megnyúlt; jóval nagyobb számban vannak öregek, mint azelőtt, és szellemi képességeik birtokában ragaszkodnak a hatalomhoz és vezetéshez, ezzel együtt pedig a maguk régi nézeteihez. A fiatalok lázongása ma világszerte erősebb, mint az első generációknál volt: sokkal kevesebbet hajlandók átvenni apáik nemzedékétől, mint előbb. Az életkorral együttjáró különbségekkel egybeeshet, vagy azt keresztezheti a ka- rakterológiai ellentét. Jellemtanilag nevezhetnénk a konzervatívokat neofóbiások- nak: az újtól félőknek, a haladókat neofileknek: az újat kedvelőknek. (Ez lényegében megfelel a Szondi-féle ösztöntan „d”: a ragaszkodás és ,.m”: újatkeresés ösztönének). Az ellenkező elnevezés kevésbé lenne találó: a paleofilia, a régi sze- retete még csak illenék a konzervatívokra, de a paleofobia nem az újítókra, mert ők nem félnek a régitől, hanem lenézik azt. A félelem azonban általában is jellemző a konzervatívokra, ezért is csatlakoznak ide az aggályosok. És hogy ezeknek száma milyen nagy az egyháziak között, közismert tény. Komoly szerepet játszhat a neveltetés és az abból fakadó megszokás is. A konzervatívoknál nem ritkán található egy bizonyos lustaság, újat tanulni nem akarás, annak beképze- lése, hogy tudásuk teljes, ahhoz már nem jöhet új. De amikor pl. mesterüknek, Aquinói Szent Tamásnak „örökérvényű” tanaira hivatkoznak, elfelejtik, hogy éppen ez a nagy szent 158
