Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)

1972 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Rezek Román: Teilhard de Chardin belső dialógusa

,,szerette volna megérteni”. Amint pedig közeledtünk a II. Vatikáni zsinat felé, annál jobban ,,merték megérteni” legfelsőbb elöljárói is. A jelenlegi jezsuita-generális (Arrupe) pedig már átölelt egyik vidéki Teilhard-kurzusomon, s ezt mondotta: „íme a bencés, aki jól magyarázza Teilhard szándékát” . . .

Nincs olyan élő hitű keresztény, aki valamelyik dimenzión - vagy egyszerre mind a három területen — ne érezné az ilyen belső dialógussal járó gyötrődést. Teilhard életében ez a „dialektika" komoly szenvedést, sírógörcsig jutó kínt jelentett, s csak gyermekien mély hitének köszönhette, hogy a következő percben - mintha a kegyelem villámütése járta volna át, - ragyogó arccal mondotta: „Akik szeretik Jézust, azoknak minden javukra válik”.

Ez tökéletesen igaz. Csakhogy az első dimenzión ott vár ránk a megfogalmazás gyötrelme; a másodikon a megértetés kínja; a harmadikon pedig az elfogadtatás nehéz munkája .. . Bizony nagyon nehéz „alázatosan, de fáradhatatlanul megszentelni" azt az utat, ahogyan a természetes ész közelítgeti a természetfölöttil (pedig ez minden valódi teológia lényege). (1916.) Könnyen elképzelhetjük a Teilhard szemében „geometrikus gondolkodású” teológusok meghökkenését, amikor ilyen belső monológot akart párbeszéddé váltani: „Szent Ignác-féle Lelkigyakorlatot kellene írnom, hogy a nekem kedves szempontok (ébredező hüperfizikája) szerint fejtsem ki a valóság szeretetét, pl. az Energiáról, a Jelenlétről, a Krisztus Urunkban patakzó életről” (1918). A skolasztika hívei is legyinthettek, amikor Teilhard olyan „filozófiáról” álmodott, amely számára a „skolasztika fogalmai és kategóriái már nem elegendők” (1918) . . . Mások költészetnek minősíthették az ilyen kifejezését: „A történeti Krisztusban a hiposztatikus nexus révén a Szüzességnél valami több történt: megvalósult az Igének átalakító akciója („action plasmans”) (1919). — „Fizicízmusát” sem könnyen érthetik meg a „logicisták”: „A misztika igazában azt jelenti, hogy hüperfiz.ikai szőttest kap az, ami fizikai” (1920). S nyilván „új Krisztust” sejtettek ilyen mondata mögött: „Igazában Hüper-Krisztusban látok és élek, akinek a történeti Krisztus vitathatatlan tárgyilagosságot ad” (1924). A mindent rendszerbe skatulyázok is hátat fordíthattak neki, amikor így kiáltott fel: „Egyáltalán semmit sem bízok egyetlen szisztémában sem!” (1920), pedig Teilhard jól tudta, hogy „az igazságot a rendszerező szellemi munka ragadja meg” (1920).

De hogyan lehetne ilyen szintetizáló munkát elvégezni pl. az eredeti bűn „új magyarázata” terén? Amikor ezeken töpreng, s közben egyik legkiválóbb jezsuita barátja kap „figyel meztetést”, vigasztaló szavaiban a saját magabiztossága (mások gőgnek magyaráznák) érződik: „Az idő s az engedelmesség úgyis világosabban megmutatja majd, hogy mi a végérvényesen igaz és lényegesen keresztény a cenzúráit eszmékben” (1920). Tudja, hogy csak „titokban”, közvetve érinti őt is az „ukáz”, hiszen a hivatalosak még „egyáltalán nem ismerik” szándékát (1920). De már hadüzenetet fedez fel két „kiengesztelhetetlen, közös megoldásra sosem iutó” szellemi magatartás között: „A külsődleges, jogi, sztatikus látásmód üzent hadat a szerves és egységesítő fejlődés híveinek" (1920). S ebben a belső (immár harmadik dimenziós) dialógusban azt látja „vigasztalónak”, hogy „győzhetetlenek vagyunk, mert ha egyik ponton elfojtanak, hát ki kell állnunk egy másikon . . .” (1920). S aki ezt még mindig gőgnek tekintené, annak Teilhard eleve kedvét szegi, mert ezt mondja: „Képtelen vagyok, hogy ne hirdessem evolúciós eszméimet, még ha viszolyog is miatta a „docens autoritás”. Mindig szeretni kell az egyházat, s úgy szolgálni, hogy rászorítjuk az igazság befogadására" (1920),

Amikor egy hitetlen barátja lehetetlennek véli Teilhard ilyen paradoxálisnak tűnő álláspontját, ő megírja válaszát a hivatalos egyház iránt tanúsított magatartásáról. Hadd idézzem teljes egészében ezt a levelét, amelyet nemrég kaptam Teilhard egyik unokahúgától, s amelyet ketten-hárman ismernek, mert még az egyik barátja (15 éven át közvetlen elöljárója) is azt gondolja, hogy a Teilhard-család megsemmisítette. A francia fotókópia itt fekszik íróasztalomon; 51 évvel ezelőtt írta Teilhard, de - azt gondolom - minden szava érvényes ma is:

153