Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Sigmond, A. Rajmund: A vallásszociológia szerepe az egyház belső dialógusában
re talált Belgiumban, Hollandiában, Német- és Olaszországban. A különböző korosztályoknak — gyermekeknek, ifjaknak, felnőtteknek, férfiaknak és nőknek - egymástól erősen eltérő magatartásából kiindulva kutatták pl. a vallási nevelés és a hitoktatás hatékonyságát. Tudományos módszerekkel mérték fel a különböző társadalmi osztályoknak az egyházi közösségek, a plébániák életétől való kisebb-na- gyobb mértékű eltávolodását. Munkájuk során igazolást nyert az a feltevés, hogy egyes emberek — társadalmi hovatartozásuktól függően — szociális-politikai küzdelmeik gátjának érzik a vallást, mások viszont életfelfogásuk igazolását keresik, és találják meg abban. A vallásszociológiának már kezdeti eredményei is nagyban hozzájárultak az egyház belső dialógusának elindításához, amely húsz évvel később a II. Vatikáni zsinaton nyerte el az egész egyház számára hivatalos megfogalmazását. Az egyháznak a mai világban való jelenléte, a krisztusi küldetés töretlen továbbvitele megkívánja a hívők és nem-hivők, az egyházi élet peremén elhelyezkedők és az abban ténylegesen résztvevők egymáshoz való viszonyának, továbbá e viszony okainak beható ismeretét. Ha XI. Piusz pápa a század botrányának nevezte a munkásosztálynak az egyháztól való elidegenedését, a vallásszociológiának az a feladata, hogy felfedje ennek a ténynek eredetét, okait és alakulását, mind a társadalmi struktúrák változásaival, mind az egyházi élet megszokott intézményes formáival kapcsolatban. Gsdin abbénak a „France pays de mission" (Franciaország missziós terület) c. írása már a negyvenes évek végén rámutatott arra, hogy azokban az ún. keresztény kultúrájú országokban, amelyekben a megkeresztelkedettek többsége eltávolodott az egyháztól és a vallásgyakorlattól, az egyház életében tevékenyen résztvevő keresztényeknek is új magatartást kell felvenniük, mind az egyházi szervezet és a lelkipásztori gyakorlat terén, mind pedig a keresztény közösségnek a nemhivőkkel való kapcsolatában. A vallásszociológia és a teológia dialógusa a kifejezetten lelkipásztori területről lassan az egyház belső életének és dinamizmusának mélyebb megértésére, történelmi vizsgálatára is kiterjedt. A szociológia valóban hozzá tud szólni e kérdésekhez, hiszen az egyház nemcsak a hívők misztikus egysége Krisztusban, hanem látható vallási közösség is. Ez a közösség tanítását az apostoli igehirdetés folytonosságából meríti, és az Istentől kapott üdvösség üzenetet tantételek formájában is rögzíti, hogy így az egész közösség egységes formában vallhassa meg hitét, és fejezhesse ki vallási élményét az isteni misztériumok rituális megújítása által. Mindez magával hozza azt is, hogy szüksége van olyan belső szervezetre, amely biztosítja ezeknek a feladatoknak rendezett és hatékony megvalósítását. - Minden társadalmi szervezet feltételezi a meghatározott „szerepek" kialakulását, és a szerepeket betöltő személyeknek jogilag rendezett egymáshoz való viszonyát. A szerephordozóknak jelentőségük, „tekintélyük” van mind a csoport belső életében, mind annak külső — más közösségekkel való — kapcsolatában. Ez a tény szükségképpen alá- és fölérendeltségi viszonyokat hoz létre, amelyek viszont — ha ■a különböző csoport-érdekek összeütközésbe, konfliktusba kerülnek egymással — hatalmi struktúrává merevednek. A kinyilatkoztatásból tudjuk, hogy az egyház üdvösségünk szentsége (sacramentum salutis), és mint ilyen misztérium, továbbá, hogy Krisztus rendelkezése szerint hierarchikus felépítésű. Ugyanakkor azonban a látható egyházi közösség élete - ■a többi közösségekéhez hasonlóan - követi a társadalmi törvényszerűségeket is, mind a tagjai közti belső viszonyulások - szerepek — kialakulásának, mind pedig ■a más közösségekkel, intézményekkel való kapcsolatoknak terén. Történelmileg kifejlődött, és egy bizonyos kor szemléleti fokán megrekedt alá- és fölérendeltségi r/iszonyok önmagukkal arányos emberi magatartásformákat szülnek. Vagyis: az az ember, aki szerepet vállal, egyszersmind „szerephordozóvá" válik az ilyen struktúrában; így pedig akaratlanul is azonosítja magát a struktúrával, és annak megfelelően fog viselkedni. Ez a probléma nem ismeretlen az egyházban. Megmerevedett hatalmi viszonyok valóban gyakran döntően befolyásolták életének alakú- fását, egységét, vagy részleges szétesését. 149
